Bajnokok Ligája

Beindul a hentesüzem a döntőben?

A Tippmixprón 6,5-es határon fogadhatunk a sárga lapokra, amely akár még magasnak is tűnhet a körülményeket ismerve.

Tengernyi fogadási lehetőséget kínál a     a szombat esti Bajnokok Ligája döntőjére. A már említett gólszerzős fogadás mellett voksolhatunk arra, hogy vajon lesz-e tizenegyes vagy sem, hogy a csapatok hány gólt szereznek és mikor teszik azt, hány sarokrúgást végeznek el a csapatok összesen, lesz-e piros lap, valamint arra is, hogy hány sárgát oszt ki a játékvezető a találkozón. Ez utóbbit érdemes megvizsgálni tüzetesebben is.

Hány sárga lap lesz a mérkőzésen?
   
6,5 alatt 6,5 felett
1.80 1.80

A mérkőzést az angol Mark Clattenburg vezeti majd, aki idén két mérkőzést dirigált már a Matracosoknak. A PSV elleni visszavágón (4) és a Bayern München elleni odavágón (5) is alulmaradt a limitnek az angol spori, akinek karrierátlaga mindössze 3.82 sárga 91 nemzetközi mérkőzésen. Ami a teljes statisztikákat illeti, az Atléticónak vezetett nyolc mérkőzésen átlagban 5,5 sárgát adott, míg a Realnak vezetett hat meccsen mindössze 2,83-at. A 41 éves sípmester tehát inkább az underre lehet jó érv.

Emlékezhetünk azonban, a két csapat között jó néhány feszült hangulatú találkozó volt, ám ezek elsősorban a bajnokikra koncentrálódtak.

A sárga lapok száma az elmúlt évek madridi derbijein
Év Sorozat Eredmény Sárga lapok száma
2016. La Liga 1-0 ATL 7
2015. La Liga 1-1 10
2015. Bajnokok Ligája 1-0 REAL 6
2015. Bajnokok Ligája 0-0 5
2015. La Liga 4-0 ATL 7
2015. Spanyol Kupa 2-2 8
2015. Spanyol Kupa 2-0 ATL 10
2014. La Liga 2-1 ATL 11
2014. Spanyol Szuperkupa 1-0 ATL 11
2014. Spanyol Szuperkupa 1-1 7
2014. Bajnokok Ligája (döntő) 4-1 (1-1) REAL 7+5
2014. La Liga 2-2 5

Mint látható, a statisztikák némileg ellentmondásosak, hiszen a tizenkét meccsből csak háromszor jött volna az under, ugyanakkor a bíró személye inkább a kevés lapra garancia, mintsem a sokra. A mi javaslatunk az, hogy felesleges bolygatni ezt a fogadási opciót, a határ ugyanis kiválóan van belőve. Sok függ attól, hogy lesz-e például korai gólt, mert ha mondjuk a Matracosok vezetést szereznek korán, akkor vélhetően előveszik a szokásos játékstílusukat és az sem kizárt, hogy akkor 6-7 sárgánál meg sem állnak Simeone fiai. Azonban ha mondjuk a Real Madrid vezetne sokáig, akkor a Colchoneróknak muszáj lenne támadniuk, nem mehetnének bele felesleges rugdosódásba.

[2217817] 2016-05-28 20:45:00 Real Madrid - Atlético Madridx;