Férfi kézilabda

Új főszponzor és új igazolás Veszprémben

A Telekom lesz a következő évadtól a Veszprém férfi kézilabdacsapatának névadó szponzora.

Ancsin a Szegedtől a Veszprémhez igazolt / fotó: handballveszprem.hu

A hétvégén magyar bajnoki címet szerző Veszprém hétfőn bejelentette, hogy a 2016/2017 bajnoki idénytől a Veszprém Handball Team Zrt. által működtetett csapatok, az U10-től a felnőtt csapatig valamennyi hazai és nemzetközi versenyen Telekom Veszprém Kézilabda Csapat néven szerepelnek. "Megbízható és kiszámítható partnerség a jó munka és a siker egyik záloga. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ország egyik legeredményesebb és legismertebb vállalatával új szintre emelhetjük együttműködésünket. Ahogy eddig, a jövőben is az a kötelességünk, hogy a Telekomnak és a többi támogató partnerünknek is eredményekkel háláljuk meg a bizalmát”nyilatkozta Kálomista Gábor, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette:  "Csapatunk sorra nyeri a bajnokságot, Magyar Kupát, SEHA Ligát, és már talán az egyik legesélyesebbeknek tartanak minket a BL megnyerésére is".

Az új névadó szponzor bejelentése mellett egy másik fontos közlést is tett a magyar bajnok alakulat: Veszprémbe igazolt a MOL-Pick Szeged magyar válogatott átlövője, Ancsin Gábor. A balkezes nehézbombázó három évre szóló megállapodást kötött a bakonyi klubbal és a 27-es mezszámot viseli majd leendő csapatában. 

A Veszprém csapata számára a hétvégén következik az év eseménye, ugyanis most kerül sor a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére. A magyar sztárcsapat akárcsak a tavalyi évben, az elődöntőben ezúttal is a német THW Kiel gárdájával nézd majd szembe. A bukik szerint hiába a német helyszín, a mérkőzés esélyese a Veszprém, amelynek győzelme 1.70-es szorzón fogadható a    -n. 

Háromesélyes fogadás    
Kiel Döntetlen Veszprém
2.45 7.75 1.70