Manchester City

Megvan Guardiola első igazolása

  • hatharom.com

Legalábbis a goal.com szerint, amely úgy tudja, a dortmundi Ilkay Gündogan a nyáron Manchesterbe költözik.

A nemzetközi portál információ szerint a Manchester City 26 millió eurót fizet a Borussia Dortmundnak a német válogatott középpályásért, aki ebben az idényben 25 bajnokin és 11 nemzetközi kupameccsen lépett pályára. A 25 éves középpályásnak még egy évig van érvényes szerződése a német gárdával, így ha nem akar hosszabbítani, akkor ezen a nyáron kell megválnia tőle a fekete-sárgáknak. 

A goal.com szerint a szerződés részletei még nincsenek kidolgozva, de biztosa veszi, hogy a személyi feltételeket illetően nem lesz akadálya a megállapodásnak. Ilkay Gündogan egyébként sérülése miatt kimaradt a német válogatott Eb-keretéből, ennek ellenére a Manchester City-nek a Barcelonát és a Juventust sikerült megelőznie a játékosért folytatott harcban. 

A török felmenőkkel rendelkező Gündogan lehet tehát a Manchester City irányítását július 1-től átvevő Josep Guardiola első nyári szerzeménye. Külföldi sajtóhírek szerint az Égszínkékek kívánságlistáján első helyein a Real Madridban szereplő Toni Kroos és a Juventusban légióskodó Paul Pogba szerepel.  

Az angol fogadóirodáknál már most lehet fogadást kötni az Premier League következő idényének bajnoki címére: a bukik szerint jövőre a Manchester City lesz a legnagyobb favorit (2.62), a Chelsea (6.50) és a Manchester United (6.50) előtt. A címvédő Leicester City-t továbbra sem veszik komolyan, Claudio Ranieri együttesének duplázása 26-szoros pénzt fizet. 

Angol bajnok 2016/2017
Manchester City 2.60
Chelsea 6.50
Manchester United 6.50