Roland Garros

A favorit, a rekorder, a címvédő és a sötét ló

Vasárnap kezdetét veszi a szezon második Grand Slam-tornája, a francia nyílt teniszbajnokság.

Az elmúlt évekhez képest most kifejezetten izgalmasra sikerült a Roland Garros felvezetője. Masterst nyert salakon Novak Djokovics, Rafael Nadal és Andy Murray is, ennek fényében hihetetlen küzdelemre számíthatunk Párizsban. 

A legnagyobb nyomás természetesen a világelső Djokovicson lesz, aki évek óta űzi hajtja a karrier Grand Slamet, amihez már csak a Garros-cím hiányzik. Most annyiból jobb helyzetben van, hogy sokkal inkább megoszlik a szakírók és a média figyelme, ezáltal nem került rá akkora teher. Tavaly és tavalyelőtt szinte csak róla beszélt mindenki, amivel még egy ilyen klasszis sem könnyedén tudott megbirkózni. A rekordnak számító hatodik Australian Open-győzelme után most is egyértelmű favoritnak kiáltották ki Párizsra, ám Murray és Nadal feljavulásával már több esélyesről is beszélhetünk.

Ettől függetlenül a szerb klasszis az első számú favorit, a sorsolás után pedig pláne. A két legnagyobb név, aki a negyedébe került az a cseh Tomás Berdych és az egykori finalista David Ferrer. Ha formában vannak természetesen nem könnyű falatok, ám jelenleg ezt egyikük sem mondhatja el. Berdych a Rómában elszenvedett kínos 0-6, 0-6 után úgy érezte, hogy nincs értelme tovább folytatni a közös munkát Daniel Vallverduval. Ferrer játéka szintén borzasztó súlytalan, semmi esélyt nem látunk arra, hogy ő feljavuljon. Ráadásul közülük csak egyikükkel találkozhat "Nole", bár könnyen lehet, hogy Pablo Cuevas lerendezi őket. Az uruguayinak ez egy borzasztó jó lehetőség, azt tudjuk, hogy a keze megvan egy jó eredmény eléréséhez, most a sorsolással is szerencséje volt. A kiemeltek közül a spanyol Roberto Bautista-Agut kerülhet még a belgrádi útjába, aki rettentő ügyes teniszező, de nem az a típus, aki képes lenne egy Djokovics kaliberű játékost legyőzni. Kényelmesen juthat a világelső az elődöntőbe, az elmúlt öt kiírásban egyébként ezt mindig meg is tette a francia fővárosban. 

Hatharom-tipp: Djokovics nyeri a negyedet @ 1.14
Boríthatja a papírformát: Pablo Cuevas
Figyelj oda rá: Juan Mónaco

Kérdés, hogy ott ki lesz az ellenfele? Papíron a kilencszeres bajnok Nadal, ám a mallorcai szépen megkapta a veszélyes outsidereket. Viszonylag korán belefuthat az olasz fenegyerekbe, Fabio Fogninibe, akivel elég parázs meccseket szoktak vívni. De az igazán kemény dió az utána következő Dominic Thiem lehet. Az osztrák srác már nagyon komoly fenyegetést jelent a legnagyobb sztárokra is. Lehet még nem ez lesz az a Grand Slam, ahol igazán nagyot robbant, de, hogy nem lesz sétagalopp Rafa számára az egészen biztos. Mint ahogyan várhatóan a negyeddöntős mérkőzése sem, ahol jó eséllyel vagy a belga David Goffinnal vagy a franciák nagy kedvencével, Jo-Wilfried Tsongával találkozhat. Ők sem az a kategória, akik feltétlenül megverhetik Nadalt - bár utóbbit hazai közönség előtt soha nem lehet leírni, néhány éve Djokovics ellen is eljutott meccslabdáig a párizsi publikum támogatásával -, de simán nagy csatára kényszeríthetik. Ami itt gond lehet a spanyol esetében, hogy nem sok energiát fog tudni megspórolni az első héten, ha tényleg megkapja a Fognini - Thiem - Goffin/Tsonga triót.

Hatharom-tipp: Nadal nyeri a negyedet @ 1.53
Boríthatja a papírformát: Dominic Thiem
Figyelj oda rá: Jo-Wilfried Tsonga, David Goffin, Alexander Zverev

A tábla alsó felén kapott helyet a címvédő Stan Wawrinka. Az ő sorsolása nagy elemzésre nem szorul, ha jó formában lesz, akkor csak a Djokovics - Nadal - Murray trió az ellenfele. Ha mentálisan nem lesz jó állapotban, akkor pedig bárkitől képes kapni, ahogyan tette azt két éve, amikor rögtön az első fordulóban búcsúzott. Nyilván címvédőként borzasztóan koncentrálni fog, így alapvetően egy jó Wawrinkával számolhatunk. Az elődöntőig vezető úton Milos Raonic lehet a legkeményebb ellenfele, ami nem ígérkezik könnyű menetnek, emlékezhetünk Melbourne-ben ki is kapott tőle, igaz, salakon nem képvisel azért ugyanolyan játékerőt a kanadai. Mindenesetre egy Wawrinka-betlivel megnyílna az út Raonic előtt, hogy valami nagyot alkosson.

Hatharom-tipp: Wawrinka nyeri a negyedet @ 2.20
Boríthatja a papírformát: Milos Raonic
Figyelj oda rá: Lucas Pouille, Marin Cilic

A legizgalmasabb negyednek az utolsó ígérkezik, ahol Murrayt is találjuk. A brit parádés felkészülést produkált, egyértelműen ő a sötét ló. Nagyjából azért tudjuk, hogy mire számítsunk tőle, de ő még ugye Garros-döntőt sem játszott. Abból a szempontból szerencséje volt, hogy elkerülte a Djokovics - Nadal duót, viszont megkapta Kei Nisikorit, aki az idei öt legfontosabb tornán csak az említett két klasszistól kapott ki. Elég jó szezonja van a japánnak, a nyolcaddöntőig valószínűleg nem is lesz gondja, ott viszont Nick Kyrgios vagy Richard Gasquet jöhet. Murraynek a negyeddöntő okozhat majd nehézséget, bár tudjuk róla, hogy bárki ellen képes megnehezíteni a saját dolgát. 

Hatharom-tipp: Murray nyeri a negyedet @ 1.50
Boríthatja a papírformát: Kei Nisikori
Figyelj oda rá: Benoit Paire, Nick Kyrgios
Ki lesz 2016-ban a Roland Garros bajnoka? - a    szorzói
Játékos Odds
Novak Djokovics 1.75
Andy Murray 4.55
Rafa Nadal 5.25
Stan Wawrinka 11.50
Kei Nisikori 18.75
Dominic Thiem 38.00
Nick Kyrgios 62.00

Nagyon jó Garros elé nézünk, látva a salakszezon eddigi meccseit, abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy egy topon lévő Djokovicsot ne tudjanak megállítani. Szépen feljött Nadal és Murray, Wawrinka pedig mindig veszélyes. Persze nagy kérdés, hogy három szettet tudnak-e nyerni a szerb ellen, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ezeken a találkozókon mindig a világelsőn lesz a nagyobb nyomás. Érték leginkább Murray oddsában van, ha döntőbe jutna, akkor biztosan profittal tudunk kiszállni a tippből.