Vízilabda

A Szuperdöntőért játszik a Benedek-csapat

  • hatharom.com

A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden Görögország legjobbjait fogadja a Világligában.

A Szuperdöntőért játszik a Benedek-csapat.

Sorsdöntő mérkőzés vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra kedden, amikor is Görögország legjobbjaival találkoznak Benedek Tibor tanítványai. A tét óriási, hiszen ez a mérkőzés dönt a csoportelsőségról, vagyis arról, hogy ki jut be a Világliga Szuperdöntőjébe.

Az odavágón, még decemberben, 12-8-ra kaptunk ki a hellénektől, vagyis a különbség se lesz mindegy. Ám azóta kétszer is találkoztak a felek, méghozzá a szerbiai Európa-bajnokságon, ahol a csoportkörben még 8-8-ra végeztek, majd a bronzmérkőzésen 13-10-re nyert a magyar válogatott.

Az ütközet komolyságát jól jelzi az is, hogy Benedek Tibor ezúttal nem kísérletezik fiatalokkal, hanem az "alapcsapatához" nyúlt, vagyis gyakorlatilag a lehető legjobb összeállításban ugrik medencébe a magyar válogatott kedden, hiszen a trieszti, olimpiai selejtezőtornához képest csak egy helyen változtatta meg keretét a szövetségi kapitány, Bedő Krisztián helyett Tóth Márton kap szerepet.

A magyar válogatott kerete Görögország ellen
Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda).
Mezőnyjátékosok: Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép), Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo), Tóth Márton (FTC-PQS Waterpolo).

"Folytatni szeretnénk azt a munkát, amit a kvalifikációs tornán elkezdtünk. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést, és kijutni a Szuperdöntőre" - mondta Benedek Tibor az MTI-nek, azt követően, hogy kihirdette keretét az idei kiírás utolsó selejtezőjére. Ehhez pedig az kell, hogy minimum négy találattal kell legyőznünk a kék-fehéreket - ez esetben a gólarány rangsorolna, ami nekünk eggyel jobb lenne -, ami azért nem könnyű feladat.

Még úgy sem, hogy a görögök nem biztos, hogy komolyan veszik a keddi meccset, mert egyes pletykák szerint nem szeretnének ott lenni a kínai viadalon. A huizhoui versenynél nyáron egy lényegesen fontosabb tornát - olimpiát - is rendeznek, már pedig az ázsiai Szuperdöntővel a felkészülés bőven kitolódna, arról nem is beszélve, hogy két formaidőzítést is be kellene iktatni az előkészületbe, és nagyon jól tudjuk, hogy a hellének foga nem igazán fűlik az ilyesmikhez.

Ami viszont biztos, hogy a szentesi találkozón telt ház és pokoli hangulat lesz, továbbá a magyar válogatott mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a számára fontos különbségű győzelmet ahhoz, hogy kvalifikálja magát a tornára. Éppen ezért is éri meg még ekkora szorzón is fogadni a Benedek-csapatra, hiszen a görögöknek még a háromgólos is vereség is belefér, ha esetleg komolyan vennék a találkozót.

Fogadás a végeredményre    
Magyarország Döntetlen Görögország
1.33 8.00 3.90
Vízilabda Világliga - az A-csoport állása
# Válogatott M Gy V GA P
1. Görögország 5 5 0 71:35 15
2. Magyarország 5 4 1 76:47 12
3. Románia 5 1 4 37:68 3
4. Grúzia 5 0 5 49:83 0