Női kézilabda BL

Idegtépő csata után döntőben a Győri ETO

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri Audi ETO KC, miután a Papp László Budapest Sportarénában zajló Final Four szombati első mérkőzésén 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducnost Podgoricát.

Fotó: MTI

A várakozásokkal ellentétben nem volt telt ház, mintegy nyolcezer néző látta a helyszínen, a Papp László Budapest Sportarénában a találkozót.

Több mint öt és fél percet kellett várni az első gólra, a győriek pedig csak a hetedik percben találtak be, és a 18. percben vezettek először (5-4). A norvég Sulland büntetőivel az első félidő második felében előbb két, majd három gól volt a különbség (10-7), de a továbbiakban is a két csapat védőteljesítménye játszotta a főszerepet, ebben a játékelemben pedig az ETO volt hatékonyabb.

A második felvonás elején lendületes, pontos támadójátékának köszönhetően - Raicevic és Neagu duplájával - három perc alatt fordított a Buducnost 11-8-ról 11-12-re, ellépni azonban nem tudott. A rövidzárlatot követően a Győr visszavette a vezetést, és a 43. percben Broch indításgólját követően ismét három volt a differencia (17-14).

Fotó: MTI

A hajrá felé közeledve egyre nőtt a feszültség a pályán, így egyre több volt a játékmegszakítás, de az osztrák bírópáros jól vezette a meccset. Védekezésben Grimsbö kapus, támadásban többek között a brazil Amorim mutatott be bravúrokat a rendkívül izgalmas végjátékban, és mivel az utolsó támadásait mindkét együttes elrontotta, a Győr egy gólt megőrzött előnyéből (21-20).

A montenegróiak legjobbja a világ legjobbjának kétszer megválasztott román balátlövő, a hat gólos Cristina Neagu volt.

A vasárnapi fináléban a magyar együttes a macedón Vardar Szkopje és a román CSM Bucuresti elődöntőjének győztesével találkozik. A győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009, 2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-fináléjukat (2013, 2014) megnyerték.

Nyilatkozatok
Ambros Martin (Győr, vezetőedző): - Gratulálok mindkét csapatnak, óriási csatát vívtunk. Remek védelmek csaptak össze, az elején túlzottan tiszteltük az ellenfelet. Nagyon boldogok vagyunk, néhány percig örülünk, aztán elkezdünk készülni a második, vasárnapi döntőre.
Görbicz Anita (Győr): - Jól sikerült az első félidő, aztán szünet után elbizonytalanodtunk, de óriási küzdve sikerült megnyernünk a meccset. Nagyon boldog vagyok, de tudom, hogy holnap ugyanilyen nagy küzdelemre számíthatunk. Mindent megteszünk, hogy megnyerjük a BL-t!
Katarina Bulatovics (Buducsnoszt): - Tudtam, hogy szoros, talán egy góllal eldőlő mérkőzést vívunk, sajnos most nem a javunkra döntött az a bizonyos egy gól. Gratulálok a Győrnek, sok sikert kívánok a csapatnak a döntőben! Mindent kiadtunk magunkból, ez most ennyire volt elég, de mindent megteszünk, hogy megszerezzük a 3. helyet.
Dragan Adzsics (Buducsnoszt, vezetőedző): - Gratulálok a Győrnek, sok sikert kívánok nekik a döntőben. A mai vereség részben az én hibám, de sajnos négy hete nem játszottuk mérkőzést. Szeretnénk megszerezni a 3. helyet.
Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 21-20 (11-8)
női Bajnokok Ligája, elődöntő
a Győr gólszerzői: Löke 4, Sulland 4/4, Groot 4, Amorim 3, Kovacsics 2, Görbicz 1, Hársfalvi 1, Knedlikova 1, Broch 1