Angol Foci

Következik a döntő előtti döntő 170 millió fontért

A Middlesbrough és a Brighton szombat délután a Premier League-ért csap össze. A győztes ünnepelhet.

Ennél izgalmasabban már nem is alakulhatna a Championship, vagyis az angol másodosztályú bajnokság. A Burnley hétfőn bebiztosította feljutását, ám a másik két kiadó hely még várat magára. Szombat délután először azt döntheti el a Middlesbrough és a Brighton, hogy melyik együttesnek nem kell játszania a playoffban.

[1987073] 2016-05-07 13:30:00 Middlesbrough - Brightonx

Ha az utóbbi hónapokat nézzük, akkor parádés formában vannak a csapatok, a hazai Middlesbrough 6-3-0-val áll az utolsó kilenc meccsén, míg a Brighton 9-4-0-val az utolsó tizenhárom találkozóján. A Boro hazai pályán január 23-a, a B&H idegenben február 20-a óta nem szenvedett vereséget. Ám ha jobban megvizsgáljuk az eredményeket, már kicsit borul az a bizonyos mérleg. Aitor Karanka fiai ugyanis sokáig masszív bajnokesélyesek voltak, magabiztosan álltak a tabella élén. Ám éppen amikor a legjobban kellett volna, három döntetlent játszottak, ebből különösen az utolsó kettő (Ipswich otthon, Birmingham idegenben) fájhat. Igaz, hogy egy szombati iksszel a piros-fehérek jutnának fel a PL-be, a vendégek mostanság nem egy pontokért utaztak el otthonukból. Chris Hughton együttese ugyanis kitűnő idegenbeli mérleggel és a legtöbb győzelemmel rendelkezik, méghozzá úgy, hogy az utolsó hat meccsükből ötöt is megnyertek idegenben.

Brighton#eng-brighton#5

Szakértők csak "170 millió fontos meccs"-ként aposztrofálják a rangadót, ennyi különbség van ugyanis hosszútávon aközött, ha egy csapat feljut a Premier League-be és ha elbukja azt. "Ez az egyik legszorosabb szezon, ami a feljutásért vívott harcot illeti. Rendkívül örömteli, hogy a playoff előtt is rendeznek már egy döntőt, így néhány héten belül két finálét nézhetnek végig a szurkolók. Éppen ez a futball szépsége, a teljes kiszámíthatatlanság. Ráadásul ha a feljutó csapat nem esik ki első évében, mint ahogyan a Watford és a Bournemouth is túlélte azt, a teljes jutalom körülbelül 290 millió font lenne" - nyilatkozta Richard Battle, az egyik sportgazdasági elemző cég szóvivője

[1987073] 2016-05-07 13:30:00 Middlesbrough - Brightonx;10

A két csapat az elmúlt öt szezon mindegyikében találkozott egymással, és bizony nem volt ritka az idegenbeli siker sem. Olyannyira, hogy a 12/13-as és a 13/14-es évben is elhozta a kék-fehér csapat Észak-Angliából a három pontot, ráadásul a Boro az utolsó három hazai meccsén gólt sem szerzett a déliek ellen.

Fontos faktor lehet a rutin, amely nagyon egyértelműen a hazaiak mellett szól. Elég csak Leadbitter, Stuani, Downing, Gastón Ramírez, Kike Sola, Nugent vagy épp a sérült Jonathan Woodgate nevét említenünk, ők megéltek már néhány nagy csatát hasonló téttel. A hazaiknál George Friend állapota kérdéses, míg a vendégeknél Bobby Zamora kiválása okozhat csak kisebb bosszúságot.

A hatalmas tét biztosan rányomja majd a bélyegét a mérkőzésre, itt aztán tényleg ne várjunk gólparádét. A remek védelemmel rendelkező Middlesbroughnak az iksz is tökéletesen jó eredmény lenne, így az sem kizárt, hogy 0-0-ra játszanak majd.

hatharom.com-tipp: 2.5 gól alatt
TippmixPro @1.65
[1987073] 2016-05-07 13:30:00 Middlesbrough - Brightonx;
2016-05-07;48
184323