Női kézilabda BL

Nem Görbiczék a favoritok - még?!

Hétvégén kerül megrendezésre a női kézilabda Bajnokok Ligájának négyes döntője. A budapesti Final Fournak a Győrnek köszönhetően magyar résztvevője is lesz.

A győri lányok vasárnap egy kupaarannyal melegítettek a BL négyes döntőre / gyorietokc.hu

Magyar Kupa-győzelemmel melegített a Bajnokok Ligája négyes döntőjére a Győri Audi ETO KC, amely a hétvégén Szigetszentmiklóson megrendezett torna elődöntőjében a Ferencvárost (25-24), majd a fináléban az Érd (33-27) csapatát múlta felül, ezzel pedig fennállása 12. MK-sikerét aratta. Ambros Martín lányai szemmel láthatóan nem adtak ki magukból mindent, ami nem is csoda, hiszen szombaton már a budapesti Papp László Arénában kell helytállniuk a címvédő Buducsnoszt Podgorica ellen. 

A sorsolás szeszélyének köszönhetően ugyanis már az elődöntőben összekerült a legutóbbi két kiírás győztese, a világ talán két jelenlegi legjobb csapata. A fogadóirodáknál már fogadhatunk is a találkozóra, a bukik pedig úgy látják, hogy a montenegrói csapat az esélyesebb. Ez talán annak függvényében meglepő igazán, hogy a találkozó Magyarországon kerül megrendezésre, vélhetően telt ház előtt, így a közönség támogatását egyértelműen a kisalföldi alakult élvezheti majd . 

Női Bajnokok Ligája, elődöntő    
Buducsnoszt - Győr 1.95 7.25 2.05
CSM Bukarest - Vardar Szkopje 2.60 7.25 1.65

A két csapat egyébiránt a csoportküzdelmek során is megmérkőzött egymással és mindkét alkalommal a pályaválasztó örülhetett. A győri találkozón Görbiczék 22-20-ra tudtak nyerni, míg a podgoricai rangadót a kék-fehérek húzták be 25-22-re. A budapesti Papp László Arénában a 2014-es BL-fináléban meccseltek a felek és akkor 27-21-re a Győr tudott diadalmaskodni. 

Egymás ellen
14.02.16 BL Buducsnoszt  Győri ETO  25 : 22
09.01.16 BL Győri ETO  Buducsnost  22 : 20

Mivel az elődöntős párharcban a Buducsnoszt a favorit, ezért a végső győztesre kínált szorzók tekintetében is a montenegrói csapat bír a legkisebb számmal. Azért a kiegyensúlyozott erőviszonyokat jól példázza, hogy mindössze három tized a különbség az egyik legnagyobb külföldi iroda kínálatában. 

Ugyanakkor nagy valószínűséggel ezek a számok a hétvégéig még átrendeződnek, hiszen a magyarországi helyszín miatt vélhetően sok fogadó favorizálja majd az ETO-t a Buducsnoszttal szemben. 

Végső győztes
Buducsnoszt Podgorica 2.50
Győri ETO 2.87
Vardar Szkopje 4.50
CSM Bukarest 7.50