Forma-1

Rosberg vagy Hamilton, kinek a sorozata szakad meg?

  • hatharom.com

A tavalyi évet is beleszámítva Nico Rosberg sorozatban öt győzelmet számlál, míg Lewis Hamilton eddig mindkét Szocsiban rendezett nagydíjat behúzta. Valakinek tehát véget ér egy remek sorozat.

Röviden a pályáról: A Szocsiban megrendezett 2014-es téli olimpia helyszínén épült a Forma-1es pálya is, nagy múltra tehát nem tekint vissza. Alapvetően nem jelent nagy kihívást pilótaként a pálya, ezt csípősen rendre meg is jegyzik a mezőny tagjai, hogy meglehetősen unalmas vonalvezetésű pálya.

Eddig két szabadedzés ment le, az elsőt Rosberg a másodikat pedig Hamilton nyerte. Talán utóbbi mondható jelentősebbnek, viszont alapvetően nem szabad ezekből kiindulni. Az viszont tény, hogy a bukik szerint azonos eséllyel szállnak harcba a győzelemért a Mercedes pilótái. Hamilton győzelme 2.05-ért fogadható jelenleg, míg Rosbergé 2.20-ért – nagy különbség nincsen tehát. Ennél azért esélyesebbnek tűnik Hamilton győzelme, hiszen hiába húzott be Rosberg idén három futamot sorozatban, azokon rendre volt a britnek technikai problémája, tehát nem arról van szó, hogy erőből ment volna át rajta, hanem egyszerűen elkerülték a német pilótát a peches körülmények. Nem szabad elfelejteni a címvédőben rejlő tehetséget, sokkal jobb pilóta Rosbergnél és ezt simán meg is mutathatja ezen a hétvégén. Amiért főleg megérheti támogatni Hamiltont az az a tény, hogy az irodák kezdenek lemondani róla, pedig még van 18(!) futam idén.

Abszolút nincs tehát temetve semmi, lesznek még Rosberg is gyenge versenyei és lesz még Lewisnak is hosszú győzelmi sorozat a tarsolyában.

Hamilton (2.05) győzelmében tehát ár-érték arányban nagy lehetőségek vannak és az sem hátrány, hogy a legnagyobb Mercedesen kívüli rivális, Sebastian Vettel Ferrarijában váltót kellett cserélni, így öt helyes rajtbüntetéssel fogják büntetni az időmérőt követően.

Harmadik szabadedzés 11:00-kor kezdődik, az időmérő 14:00-kor szóval ma még mindenképp fogok jelentkezni egy esélylatolgatással a rajtsorrendről.

Ki nyeri az Orosz Nagydíjat?    
L. Hamilton 2.05
N. Rosberg 2.20
S. Vettel 9.00
K. Raikkönen 14.75
D. Ricciardo 23.00