Premier League

Újabb kiesőjelölttel gyűlhet meg a baja az Ágyúsoknak

  • hatharom.com

Az Arsenalnak a dobogó és az automatikus BL-csoportkör, a Norwichnak a bent maradás a tét szombaton.

Újabb kiesőjelölttel gyűlhet meg a baja az Ágyúsoknak.

Az elmúlt héten szintén egy potenciális kiesőjelölttel, a Sunderland együttesével mérte össze tudását Arséne Wenger gárdája, viszont az Ágyúsok nem tudták legyőzni a Fekete Macskákat. A londoniak szombaton ismét egy életéért küzdő gárdával találkoznak, ezúttal a Norwich alakulatával néznek farkasszemet a piros-fehérek.

A Kanáriknak nem úgy sikerült a szezonjuk ahogyan tervezték, hiszen négy körrel a vége előtt - a City eggyel kevesebb mérkőzést játszott, mint az Arsenal - a 18., kiesést jelentő helyen tanyázik. Igaz, mindössze rosszabb gólkülönbségének köszönhetik ezt, bár nehéz elképzelni, hogy hétgólos hátrányát ledolgozza a hátralévő négy forduló alatt a zöld-sárga együttes. Mindennek köszönhetően pontszámban kell legyűrnie a Sunderland együttesét, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a Newcastle is beleszólhat kettejük csatározásába, hiszen a Szarkák az utóbbi hetekben elért eredményeinek köszönhetően egy egységre megközelítette a Fekete Macskákat és a Norwich gárdáját.

Ezáltal a City győzelmi kényszerben van, azonban az utolsó két meccsén nagyon simán kikapott Alex Neil együttese, legutóbb éppen a Sunderland alázta a Kanárikat hazai pályán 3-0-ra. Azóta két hét telt el úgy, hogy a zöld-sárgák nem játszottak mérkőzést, vagyis kellőképp feltudtak készülni a szombati ütközetre, s ha olyan harcosan játszanak, mint az őszi mérkőzésen, akkor könnyen lehet, hogy meglephetik az Arsenalt.

[1989060] 2016-04-30 18:30:00 Arsenal - Norwich Cityx

Merthogy az Ágyúsoknál, mintha kipukkadt volna a lufi, hiszen az utolsó öt tétmeccsükből mindössze kettőt nyertek meg, a maradék három csak döntetlenre voltak jók Arséne Wengerék. A sikereket pedig olyan együttesek - Watford, West Brom - ellen aratták, akik már a találkozó előtt hátradőltek, köszönhetően annak, hogy elérték céljukat, vagyis bent maradtak az első osztályban.

Némileg érthetetlen ez a visszaesés, mivel a sérültek száma egyre kevesebb, perpillanat nincs hiányzója a hazaiaknak, mindössze Sánti Cazorla és Alex Oxlade-Chamberlain marad ki, mert még egyik játékos sem teljesen fitt. Ráadásul a csapat egyáltalán nem biztosította be dobogós helyezését, vagyis az automatikus Bajnokok Ligája csoportkört, sőt, már a negyedik helyen tanyáznak a fővárosiak, avagy ők is győzelmi kényszerben vannak.

Mindkét félnek tehát csak a siker, vagyis a három pont megszerzése lenne az egyetlen elfogadható eredmény szombaton késő délután az Emirates Stadionban. Szerintünk azonban nem éri meg győztesre fogadni, hiszen perpillanat bármilyen eredményt el tudunk képzelni, még akkor is, ha a vendég diadal a bombameglepetések kategóriájába tartozna. Úgy véljük tehát, hogy a gólokban nagyobb érték van, hiszen amely csapat gólt kap, annak ki kell nyílnia, vagyis könnyen lehet, hogy egy adok-kapok ütközetre van kilátás. Ezt a felek legutóbbi négy londoni meccsi is alátámasztja, hiszen sorrendben öt, négy, hat és öt találat esett az Emirates Stadionban.

hatharom.com-tipp: A mérkőzés góljainak száma 2,5 felett
TippmixPro @ 1.45
[1989060] 2016-04-30 18:30:00 Arsenal - Norwich Cityx;