Darts

Taylornak és Andersonnak sem volt ellenszere a "Kígyómarás" ellen

Ezen a csütörtökön Birminghamben vendégeskedett a Premier League-mezőnye, izgalmas csatákból ezúttal sem volt hiány.

Szeretnél nyerni egy Phil Taylor Erőpróba könyvet? Nincs más dolgod, mint ellátogatni a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalára és megválaszolni az adott fordulóra vonatkozó kérdést.

A hatodik helyen álló Peter Wright és a listavezető Phil Taylor összecsapása nyitotta a birminghami fordulót. Utóbbi annak a tudatában vághatott neki a meccsnek, hogy ő már biztosan ott lesz a londoni rájátszásban, a skót riválisának viszont komoly a lemaradása a legjobb négytől, így számára élet-halál kérdés volt ez a meccs. Ettől függetlenül az angol legenda is motivált lehetett, hiszen a korábbi négy Premier League összecsapásuk egyikét sem tudta még megnyerni. Mindketten jól indították a mérkőzést, nyomás alatt tudták hozni a sajátjukat. Ugyanez a harmadik és negyedik felvonásban már nem sikerült, Taylor viszonylag simán, Wright pedig egy 121-es kiszállóval brékelt. Úgy tűnt ezt a sormintát folytatják, de az extravagáns skóttól érkezett egy újabb 100 feletti kiszálló, amivel megmenekült. A stoke-i zseni sem akart lemaradni, kezdésből egy csodás 10 nyilassal egalizálta az eredményt. Folyamatosan nyomást tettek egymásra, a nyolcadik legben ennek meg is lett az eredménye. Taylor 80-ról nem tudott kiszállni, Wright 71-ről viszont igen, amivel 5-3-as előnyre tett szert, majd kezdésből ezt meg is erősítette, amivel egy pontot már a zsebében tudhatott. Nem idegeskedte el a végjátékot sem, pedig az angol mindent megtett, lejött hátsó pályán alacsony pontszámra, de Wrightnak másodjára sem okozott gondot a 71 pont megoldása. Kiemelkedő volt a skót kiszállózása a meccsen, nyolc próbálkozásból hétszer jött neki a dupla, ami parádés, 88%-os hatékonyság.

Az est második mérkőzésén egy holland-skót csata következett, méghozzá az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld és a címvédő Gary Anderson részvételével. A rutinos holland hasonló cipőben járt a forduló előtt, mint Wright, neki is győzelmi kényszerben kellett a dobóléc mögé állnia. A lehető legrosszabbul indult számára a meccs, hiszen rögtön elveszítette a kezdését, majd hiába volt esélye visszajönni, nem élt vele. A negyedik legben viszont igen, szépen használta ki ellenfele rontásait a duplára, ám a következő felvonásban ugyanez történt, csak éppen fordítva, vagyis ismét brékelőnnyel vezetett a kétszeres világbajnok. Nem kellett azonban félteni Barneyt sem, egy varázslatos 132-es kiszállóval  - kis bull + T19 + bullseye (15 perctől látható a videóban) - újra egalizálta az eredményt. Innentől 5-5-ig fej-fej mellett haladtak, majd egy komoly kiszálló csatába bonyolódtak. A holland öt nyilat rontott el a tuti egy pontért, majd hátsó pályáról sem tudott már bravúrt bemutatni.

Kíváncsi vagy a mérkőzések statisztikáira? Keresd fel a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalát, ahol minden összecsapás részletes statisztikáját megtalálhatod.

A folytatásban a kétszeres világbajnok Adrian Lewis és a rájátszásról már biztosan lemaradó Robert Thornton lépett a színpadra. Az angol klasszis nehézkesen hozta a kezdését, de utána rögtön sikerült brékelnie, köszönhetően a skót elpuskázott dupláinak. 3-0 után Thornton is feliratkozott az eredményjelzőre, de Lewis egy 111-es kiszállóval gyorsan jelezte, hogy nem kívánja leadni a három leges előnyét. A hatodik felvonásban a skót megint csak nem tudta megoldani a kiszállót, ezúttal négy nyilat rontott, Lewis pedig újfent köszönte szépen. Nagy szakadék alakult ki köztük, egy leget még sikerült összekaparnia a skótnak, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Lewis ezzel nagy nyomást tett az őt üldöző James Wade-re, aki a negyedik mérkőzésen a világelső Michael van Gerwennel találkozott. Az idei kiírásban még csak a "Gépnek" sikerült legyőznie a holland klasszist, így Mighty Mike-ban tombolt a visszavágási vágy. Ennek megfelelően már a nyitófelvonásban megkezdte a terrorizálást, rögtön egy 11 nyilassal brékelt. A folytatásban sem lassított, először 99-ről, majd 124-ről szállt ki és növelte az előnyét 4-0-ra. Az ötödik legben Wade is feliratkozott az eredményjelzőre, de több lapot sem osztottak neki, újabb három leget nyert zsinórban Van Gerwen, amivel könnyedén húzta be a két pontot. Egyáltalán nem játszott rosszul az angol, de a holland henger ellen tehetetlen volt.

A birminghami este egy skót rangadóval zárult, főszerepben Peter Wrighttal és Gary Andersonnal. Igazi brék parádéval kezdődött a meccs, az első négy leg mindegyikét a hátsó pályán játszó játékos húzta be. Wright volt az első, aki hozni tudta a sajátját, majd egy 11 nyilassal Anderson is megmutatta, hogy kell ezt. Nem sokáig tartott az első pálya dominanciája, a következő felvonásban újra jött a brék, vagyis a címvédő került előnybe, amit nyomás alatt sikerült megerősítenie. Wright kicsit szétesni látszott, de végül előhúzott öt tökéletes nyilat, amivel 4-5-re zárkózott, majd lendületből hátsó pályán is sikerült egy leget nyernie, és ezzel egalizálta az eredményt. Úgy tűnt könnyedén a vezetést is megszerzi, de Anderson az utolsó pillanatban előhúzott egy nagy kört, amivel nyomást tett rá, és bizony Snakebite nem is tudott ezzel megbirkózni, három nyilat rontott el a biztos egy pontért. A Repülő Skót kezdhetett a győzelemért, de Wright nem adta fel, erős köröket produkálva hamar leért és ezúttal a duplát is megoldotta.

Tizenharmadik forduló (Birmingham), eredmények:
Peter Wright-Phil Taylor 7:4
Raymond van Barneveld-Gary Anderson 5:7
Adrian Lewis-Robert Thornton 7:2
James Wade-Michael van Gerwen 1:7
Peter Wright-Gary Anderson 6:6