NB I

Favorit a Fradi az előrehozott kupadöntőn

Négy óriási rangadót is rendeznek a 32. fordulóban, szenzációs játéknap elé nézünk.

Kedden és szerdán újabb játéknapot rendeztek az OTP Bank Ligában, jövő héten pedig már véget is ér az idei versenykiírás. Aki egyébként minden mérkőzést eltalált a hétközi fordulóban, 100 forintra 227 ezer forintot kaszálhatott a   -nál, a favoritok közül ugyanis egyik csapat sem tudott nyerni. A harc tovább élesedett a második helyért, valamint a kiesés elkerüléséért, a 32. körben pedig akár ki is egyenesedhetnek a kérdőjelek.

A 32. forduló oddsai
   
  1 x 2
Debrecen-Diósgyőr 1.51 3.70 6.70
Honvéd-Békéscsaba 2.14 3.80 2.85
Vasas-Puskás Akadémia 2.30 3.30 2.90
Paks-Haladás 2.35 3.70 2.60
Videoton-MTK 1.98 3.40 3.55
Ferencváros-Újpest 1.63 3.60 5.30

Keleti rangadót rendeznek a Nagyerdei Stadionban, a Debrecennek azonban évek óta nem okozott komoly fejtörést hazai pályán a Diósgyőr legyőzése. Takács Tamáséknak a második hely miatt kötelező a győzelem, és ha azt nézzük, hogy az idegenben amúgy is pocsék DVTK szerdán már hazai pályán sem tudott nyerni, akkor sima hazai siker várható a piros-fehér derbin. Mindazonáltal 1.51-es oddson nem fogadnánk Egervári Sándor együttese ellen, még akkor sem, ha ez lehetne a Cívisváros zsinórban tizedik győzelme hazai környezetben a szomszédváros ellen.

Ha vereséget szenved a Békéscsaba Kispesten, szinte bizonyosan elszállnak Spisljak csapatának utolsó reményfoszlányai is a bennmaradás kiharcolására. A lila-fehérek csak magukat okolhatják, hiszen a keddi, Vasas elleni rangadón sokkal jobban játszottak, meg kellett volna nyerniük a derbit, ám Hermány kapust tették csak naggyá. A Honvéd három vereség után Miskolcról el tudta hozni a három pontot, és mivel idén már kétszer legyőzték a Csabát, joggal bizakodhatnak Youláék a triplázásban. A motiváció nagy kérdés, de a 2.14-es szorzó a hazai győzelemre egyáltalán nem rossz.

Hiába Videoton-MTK, hiába Fradi-Újpest, a legnagyobb rangadót Angyalföldön rendezik, a Vasas a Puskás Akadémiát fogadja. A tét és a hangulat is adott, hiszen ingyenes lesz a belépés a bajnokira, amelyet mindkét csapatnak meg kell nyernie. Jobb hangulatban talán a felcsútiak lehetnek, az MTK legyőzésével hatalmasat léptek a hőn áhított bennmaradás felé, ráadásul idén oda-vissza legyőzték a piros-kékeket. A döntetlen inkább a vendégeknek kedvezne, de megnyugvást csak a három pont hozhat Szijjártó csapatának. Nehezen tudnánk tippelni a mérkőzésre, de biztosan körömrágást és hatalmas harcot láthatunk majd az Illovkszy Stadionban.

Vasas#hun-vasas#5

Gyakorlatilag teljesen tét nélküli lesz a Paks-Haladás mérkőzés, a csapatok formája pedig még nehezebbé teszi a tippelést. A tolnai csapat egy pontot szerzett öt meccsen, a Hali pedig pont ennyi találkozó óta veretlen. Idén mindkét meccset a pályaválasztó nyerte, az előző két szezonban viszont a vendégek nyertek mind a négy alkalommal. Ez a találkozó tényleg bármi lehet, de még akár annak az ellentettje is...

Az ezüstérem szempontjából fontos rangadó következik Felcsúton, a győztes fél nagyon közel kerül a második helyhez. A Videoton az idény végére összekapta magát, négy meccsből tíz pont, ráadásul a Ferencváros, a Paks és a Debrecen is behódolt Horváth Ferenc csapatának, az MTK viszont kínos vereséget szenvedett a Puskás ellen szerda este Dunaújvárosban. A két gárda előző hét meccséből hatszor nyert a Vidi, idén mindkétszer a pályaválasztóé lett a három pont, 1-0-s gólkülönbséggel. Jogos, hogy favorit a Vidi, az 1.98-as szorzó pedig teljesen reális. Kevés gólt várunk és nyögvenyelős Vidi-sikert.

[2005953] 2016-04-23 20:30:00 Ferencváros - Újpestx;5

Felkészülés a kupadöntőre, a május 7-ei finálét megelőzően még egyszer összecsap egymással a Ferencváros és az Újpest. A bajnoki találkozónak tényleg csak a kupacsata miatt lesz pikantériája, mindkét fél már leeresztett a bajnokságban, sorra vesztik a pontokat. Egyáltalán nem kizárt, hogy a Fradi-Újpest meccsektől teljesen eltérően, ezúttal tartalékolnak majd a csapatok, hogy a legveszélyesebb ütőkártyákat majd csak a döntőben fedjék fel egymásnak. Mi 1.63-ért nem javasoljuk a hazai győzelmet, különösen azért, mert idén mindkét találkozó vendéggyőzelemmel ért véget.

2016-04-23;212
184980