Bundesliga

Véget ért a szezonja a válogatott támadónak

Hetekre kidőlt a sorból a Real Madrid elleni BL-találkozón megsérülő Julian Draxler.

Ennél rosszabb hete már nem nagyon lehet a Wolfsburg-szurkolóinak, hiszen amellett, hogy a csapatuk 2-0-s előnyből kiesett a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a csapat egyik legértékesebb játékosa is kidőlt a sorból. A Bernabéu-ban Julian Draxlert a 32. percben kellett lecserélnie Dieter Hacking vezetőedzőnek, az első hírek szerint pedig komolyabb a baj, mint gondolták. A diagnózis szerint a 22 éves támadó középpályásnak izomszakadása van a bal lábában, a becslések szerint pedig akár két hónap kényszerpihenő is várhat rá. 

A nemzetközi kupaszereplésre hajtó Wolfsburg számára tehát a lehető legrosszabbkor jött ez a sérülés, hiszen a bajnokságból már csak öt forduló van hátra, viszont a csapat csupán a 8. helyen áll. Draxler számára ráadásul a nyári Európa-bajnokság is veszélybe kerülhet, ami a német válogatott szempontjából nem túl kedvező hír. 

Szombaton a Wolfsburg a kiesés elkerüléséért harcoló Werder Bremen otthonába látogat. A Kleinheisler Lászlót is soraiban tudó brémaiak utolsó hét hazai meccsükből csak egyet veszítettek el...

[2002418] 2016-04-16 15:30:00 Werder Bremen - Wolfsburgx;
2016-04-17;54,54,54
184845