Magyar Kupa

Nagyot léphet a duplázás felé a Fradi

Nem szabadna gólt kapnia Thomas Doll csapatának a Debrecen elleni visszavágón, hazai pályán.

A szezon egyik legfontosabb mérkőzésére készül a Ferencváros és a Debrecen is. A két gárda a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján 0-0-ról indul, így tehát jobb helyzetben van a fővárosi csapat, igaz, egy Debrecen-gólra már kettővel kellene válaszolniuk. Érthető módon mindkét fél nagyon szeretne nyerni, a Ferencváros a duplázásra hajt, a Loki a szezon megmentésére. A döntőben a továbbjutó ellenfele a Békéscsabát simán kiejtő Újpest lesz.

Melyik csapat jut tovább?
Ferencváros Debrecen
1.45 2.55

Nem is biztos, hogy a legjobbkor találkoznak a csapatok, legalábbis a Fradi szempontjából. A zöld-fehérek hetek óta a bajnoki cím mámorában úsznak, és nyeregetik ugyan meccseiket, ám aligha pörögnek maximális fordulatszámon. A Loki viszont néhány gyengébb forduló után összekapni látszik magát, hiszen legyőzték Thomas Doll csapatát, majd Pakson is nyerni tudtak, életben tartva ezzel az ezüstálmokat. A vendégek hátvédje, Mészáros Norbert bizakodva nyilatkozott a sportnapilapnak.

Várható kezdőcsapatok
Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramirez - Lamah, Hajnak - Sesták, Böde, Radó
Debrecen: Verpecz - Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut - Bódi, Varga, Szakály, Horváth - Holman - Takács
Forrás: dvsc.hu

"Miért ne sikerülhetne győzni? Gól nélküli döntetlennel ért véget a debreceni első találkozó, ha a Groupama Arénában pontosabbak leszünk, mint otthon voltunk, döntőbe juthatunk. Egyébként pedig, aki látta az elődöntő első mérkőzését, tudja, gólokkal nyerhettünk volna, de a legnagyobb helyzeteket is kihagytuk. Mi futballoztunk jobban, az április elején játszott bajnokit is megnyertük, így joggal várhatjuk bizakodva a visszavágót.

A paksi győzelem után a Fradi elleni kupameccsen is ünneplésre készülünk. Kupadöntőbe vágyom, eléggé erősnek érezzük magunkat ahhoz, hogy az egyébként már bajnok Fradi ellen idegenben is kiharcoljuk a továbbjutást. Hogy kik játszanak szerdán, még nem tudható, az biztos, a lehető legerősebb összeállításban futballozunk majd, remélhetőleg sok néző előtt. A körülmények, a stadion, az ellenfél felfogása s a mi elszántságunk alapján kijelenthetem, hogy remek csata vár ránk a Fradi ellen!"

A másik oldalon Roland Lamah beszélt elvárásiról: "Nagy taktikai csatára számítok, fontos, hogy szervezetten és okosan futballozzunk. A csapatok többsége kontrákra épít ellenünk, ám a vendégek középpályás sora elég erős ahhoz, hogy a Debrecen a mezőnyben is egyenrangú ellenfelünk legyen. Persze igyekszünk beszorítani riválisunkat, a szélsőink gyorsaságában és a csatáraink helyzetkihasználásában egyaránt bízhatunk, de fontos, hogy ne rohanjunk fejjel a falnak, és hátul is stabilak legyünk."

[2197493] 2016-04-13 18:00:00 Ferencváros - Debrecenx;5

Remek csatákból tényleg nem volt hiány az elmúlt években, és bár dominálta a párharcot a Ferencváros mostanság, egyáltalán nem bízhatják el magukat Bödéék. Nem várunk sem gólparádét, sem sima mérkőzést, de szerintünk érvényesíti a papírformát a Fradi, és egy sovány győzelemmel "elintézik" a Fradi-Újpest döntőt.

hatharom.com-tipp: Ferencváros
TippmixPro @1.62
[2197493] 2016-04-13 18:00:00 Ferencváros - Debrecenx;