Serie A

Hangulattalan római derbi vár ránk

A Roma és a Lazio fanatikusai is bojkottálhatják a két csapat vasárnapi rangadóját a túlzó intézkedések miatt.

Vasárnap délután rendezik a római fővárosi derbit, melynek ezúttal a szokásosnál kisebb tétje lesz, ugyanis sem a Sasok, sem pedig a Farkasok nincsenek harcban a bajnoki címért. Vélhetően azonban nem emiatt, hanem a túlzó biztonsági intézkedések miatt a Roma-ultrák úgy döntöttek, bojkottolják a Derby della Capitalét, és erre biztatják szurkolótársaikat is.

"A mindenkori hatalom ellen született, a szerelemért, amely nem ismer határokat" - hirdeti a drapéria

Franco Gabrielli, a polgári védelem vezetője ugyanis a Curva Sudot, vagyis a Roma-szurkolók helyét plexiüveggel osztaná fel, ez pedig érthető módon nem tetszik a szurkolóknak. Megkezdődött tehát a tüntetés, az ultrák transzparensekkel tiltakoznak a megszorítások miatt, közös meccsnézésre biztatva szurkolótársaikat a régi stadioban, a Campo Testaccióban.

A fogadóirodák egyelőre nem reagáltak a hírre, az oddsok stagnálnak.

Ráadásul pletykaszinten ugyan, de felmerült az is, hogy a Lazio-szurkolók szolidarításból szintén nem vesznek részt a derbin, erre lehet következtetni legalábbis abból, hogy alig fogytak jegyek a mérkőzésre.

   
  1 x 2
Lazio-Roma 3.20 3.20 2.20
[2060500] 2016-04-03 15:00:00 Lazio - Romax;
2016-04-02;55
2016-04-03;55
2016-04-04;55
186871