Karrier

Benítez tönkretette a legjobb játékosát

Pierpaolo Marino szerint Rafa Benítez leépítette Marek Hamsikot, aki Sarrival már újra a régi formájában ragyog.

Sok kritikát kapott az elmúlt években Rafa Benítez, Nápolyból, majd Madridból is elüldözték sikertelensége miatt, ráadásul könnyen lehet, hogy hamarosan a Newcastle Unitedet is kiesésig "vezeti". A korábbi Napoli-sportigazgató szerint a spanyol mester több borzalmas döntést is hozott, köztük "leépítette" a csapat kulcsjátékosát, Marek Hamsikot is.

"Hamsik fantasztikus futballista, de Benítez megsemmisítette őt. Folyamatosan lecserélte, rossz poszton játszatta, elveszítette a motivációját, nem tudta azt nyújtani, amelyre valójában képes. Fiatal volt még, nem tudott jól reagálni a helyzetre, ezért épült le. Szerencsére Maurizio Sarri már tudja, mit kell kezdenie Hamsikkal és újra világklasszis formában is játszik" - nyilatkozta Pierpaolo Marino.

Érdekesség, hogy a számok nem annyira támasztják alá Marino szavait, hiszen a tavalyi szezonban Benítezzel átlagosan 0,54 gól vagy gólpasszt adott mérkőzésenként, míg ez idén 0,36. Ráadásul a bajnokságban a szlovák játékos az utolsó kilenc meccsén csupán egy asszisztot osztott ki.

Hétvégén a Napoli Észak-Olaszországba látogat az Udinesehez, és bizony kapaszkodniuk kell Sarriéknak, hiszen a Juventus aligha fog botlani az Empoli vendégeként. A déliek lemaradása 30 forduló elteltével három egység, így nem csoda, hogy a bajnoki címükre 3.20-as oddson fogadhatunk a    -nál.

[2060498] 2016-04-03 12:30:00 Udinese - SSC Napolix;
186871