La Liga

Valenciában muszáj javítania a Real Madridnak

Ezer sebből vérzik a Real Madrid, de a gyógyuláshoz a Levante ideális áldozati bárány lehet.

Nagy bajban van a Real Madrid, hiszen az Atlético kedden sikerrel abszolválta a Real Sociedad elleni bajnokiját, így a Blancók lemaradása már a városi riválistól is öt pont. Ronaldóék tartalékosan is el kell hozzák a három pontot az utolsó helyzet Levante otthonából, vagy különben szépen lassan az ezüstéremtől is elbúcsúzhatnak.

[2030422] 2016-03-02 21:00:00 Levante - Real Madridx

Érthető módon nincs éppen vidám hangulat most Madrid lila-fehére felében. Cristiano Ronaldo furcsa nyilatkozata mellett a sérülések és az átigazolási pletykák is zavart okoznak a madridi erőben. "Ha minden csapattársam az én szintemen lenne, elsők lennénk" - mondta CR7 az Atético elleni fiaskót követően, amely bár nagyon félreérthetően hangzik, mint azt a portugál elmondta, a fizikai állapotra gondolt, nem pedig arra, hogy kimagaslik ebből a csapatból. Ronaldo azóta már elnézést kért mindenkitől, akitől csak lehet, ám kérdéses, ez hogyan hat majd a csapatra.

A fővárosiaknál ráadásul az elmúlt órákban napvilágot látott a hír, hogy két játékostól, Iscótól és James Rodrígueztől is megválhatnak, amennyiben teljesítményük nem javul majd fel. Ha ehhez a két bizonytalansági faktorhoz hozzávesszük még azt, hogy nem játszhat sérülés miatt Gareth Bale, Karim Benzema és eltiltás miatt Sergio Ramos és Dani Carvajal, akkor akár izgalmas 90 perc is várhatna a vendégekre, ha nem éppen a bajnokság leggyengébb csapata lenne az ellenfelük.

[2030422] 2016-03-02 21:00:00 Levante - Real Madridx;10

A Levante ugyanis utolsó 13 meccséből 10-et elveszített, habár a három nyertes hazai találkozójukból kettő éppen madridi (Getafe, Rayo) csapat ellen jött össze.

A Realnak az elmúlt években nem okozott semekkora fejtörést sem a Levante, hiszen utolsó nyolc meccsüket behúzták a fővárosiak, méghozzá 27-6-os gólkülönbséggel. Nekünk kicsit az az érzésünk, mint volt néhány hete, amikor a Real a pocsék formában lévő Betis ellen készült, a sevillaiak azonban meglepték a gigászt. Muszáj Ronaldónak előlépnie és bizonyítania, mert a Realnak hatalmas szüksége van a pontokra. A     kínálatából mi a hendikepes győzelmet választottuk, de érdemes lehet megfontolni a külföldi bukmékerek ajánlatai közül azt, hogy Cristiano Ronaldo lő legalább két gólt, 3.50-es oddsért.

hatharom.com-tipp: Real Madrid -1 (európai hendikep)
TippmixPro @2.15
[2030422] 2016-03-02 21:00:00 Levante - Real Madridx;
2016-03-01;87
2016-03-02;87
185816