Premier League

Birminghamben is megszenvedhet a Liverpool

  • hatharom.com

Noha a Premier League utolsó helyezett csapatához látogat a Liverpool, így is kőkemény meccs vár Jürgen Kloppékra.

Birminghamben is megszenvedhet a Liverpool.

Papíron az Aston Villa-Liverpool mérkőzés óriási favoritja a vendégcsapat, hiszen a feleket kilenc hely és 19 pont választja el egymástól a Premier League táblázatán. Azonban a Vörösök nincsenek formában, míg a birminghamiek az utolsó öt meccsükön annyi pontot gyűjtöttek össze, mint az azt megelőző 20 fordulóban.

Rémi Garde munkája mostanra ért be, a birminghami játékosok felvették a francia mester filozófiáját, így pedig az eredmények sem maradnak el. Igaz, világraszóló sikert még nem arattak a bordó-kékek - bár a Leicester City elleni döntetlen megsüvegelendő teljesítmény -, de legalább már a kötelező meccseken nem maradnak alul. A csapat támadójátékán van még mit csiszolni, viszont a védelem egyre hatékonyabban működik, hiszen a legutóbbi öt meccsén mindössze három találatot kapott az Aston Villa, ráadásul három találkozót bekapott gól nélkül hozott le Mark Bunn.

Azonban a hazaiaknál egy páratlan sérüléshullám ütötte fel fejét, hiszen Jordan Amavi, Adama Traoré, Libor Kozák, Jack Grealish biztosan kimarad, Jordan Ayew eltiltott, míg Rudy Gestede és Carlos Sánchez játéka is kérdéses, avagy fel van adva a lecke Rémi Gardenak vasárnap.

[1988961] 2016-02-14 15:05:00 Aston Villa - Liverpoolx

Ami a vendégeket illeti, a Vörösök kritikán aluli formában vannak, hiszen legutóbbi 10 tétmeccsükből mindössze kettőt tudtak megnyerni. Azon találkozókon is csak a negyedosztályú Exeter és a nem túl acélos Norwich ellen sikerült győznie Jürgen Kloppéknak.

A liverpooli játékosok egyébként roppant fáradtak, hiszen gyakorlatilag az egész szezonban heti két mérkőzést játszanak. Keddig valamennyi sorozatban álltak, azonban az FA Kupában, a West Ham otthonában a 120. percben bekapott góllal sikerült kiesniük a legrangosabb angol kupasorozatból. Ennek köszönhetően a vendég futballisták lélektanilag abszolút nincsenek a toppon, arról nem is beszélve, hogy Jürgen Klopp ezúttal is temérdek futballistájára sem számíthat, hiszen Joseph Gomez, Danny Ings, Martin Skrtel, Jordan Rossiter, Joe Allen, Dejan Lovren és Steven Caulker is sérüléssel bajlódik.

A Liverpool formán kívül van, fáradt, míg a hazaiak jobb passzban vannak, ugyanakkor több kulcsjátékos is kimaradhat a birminghami alakulatból. Ezek tükrében, illetve a felek egymás elleni mérkőzéseit, illetve az utóbbi hetekben mutatott produkcióját elnézve, aligha számíthatunk gólzáporra. Arról nem is beszélve, hogy mindkét csapat győzelmi kényszerben van, ráadásul az Aston Villa a legutóbbi 11 Premier League találkozójából 10-szer (!) is kevesebb, mint 2,5 találat született.

Fogadás a mérkőzés góljainak számára - a     szorzói
2,5 alatt 2,5 felett
1.60 2.05
[1988961] 2016-02-14 15:05:00 Aston Villa - Liverpoolx;