Tenisz

Babos élete legjobbjával az 51. helyen

  • mti.hu
  • MTI

Babos Tímea pályafutása legjobbjaként az 51. helyen áll a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

A 22 éves játékos annak köszönheti előrelépését a két héttel ezelőtti 60. helyről, hogy a vasárnap zárult Australian Open első fordulójában legyőzte a brit Heather Watsont. Babos idén már beállította pályafutása eddigi legjobb helyezését, a sencseni elődöntőt követően ugyanis - akárcsak 2012 augusztusában - az 59. volt.

"Természetesen nagyon-nagyon boldog vagyok az új ranglista-helyezésem láttán! Az elmúlt néhány hónapban majdnem harminc helyet léptem előre -  nyilatkozott a honlapján a magyar teniszező. - Ez jó dolog, főleg annak tudatában, hogy az elmúlt másfél-két évben mennyit edzettem és mennyire keményen dolgoztam azon, hogy előrelépjek. Sokat segített, hogy párosban tavaly többször is magyar csúcsot értem el. Mindig is azt gondoltam, hogy a páros segíti az egyéni szereplésemet, játékomat is. Ez be is bizonyosodott. Remélem, hogy a közeljövőben még jobb leszek és még előrébb is kerülök majd a ranglistán."

Babos Tímea hozzátette: ez a jó helyezés befolyásolja a versenyprogramját is, hiszen így nem kell annyi selejtezőt játszania. Könnyebben állít össze versenytervet, mivel a tornák jelentős részében immár főtáblás lesz.

"Ezen kívül természetesen az önbizalmamat is befolyásolja, ösztönöz a még több munkára és jobb játékra. Hiszen olyan hibába is beleeshet egy játékos, hogy kevesebbet gyakorol, ha elér egy kitűzött célt. Én is így jártam, amikor először top 100-as teniszező lettem. Most már egészen más a helyzet, fokozatosan haladok előre, lépésről-lépésre." - fogalmazott.

Mostani helyezése az olimpiai részvétel szempontjából is biztató, június 6-án kell az első 56-ban lennie ahhoz, hogy kvótához jusson.

A melbourne-i döntő elvesztése ellenére a világranglistát változatlanul az amerikai Serena Williams vezeti, míg a győztes német Angelique Kerber a hatodikról feljött a második helyre.

Női világranglista (a WTA honlapja szerint, zárójelben az előző helyezés)
1. (1.) Serena Williams (amerikai) 9245
2. (6.) Angelique Kerber (német) 5700
3. (2.) Simona Halep (román) 5545
4. (4.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5210
5. (3.) Garbine Muguruza (spanyol) 4991
6. (5.) Marija Sarapova (orosz) 3672
7. (8.) Flavia Pennetta (olasz) 3611
8. (11.) Carla Suarez Navarro (spanyol) 3595
9. (7.) Petra Kvitova (cseh) 3582
10. (9.) Lucie Safarova (cseh) 3580
11. (13.) Belinda Bencic (svájci) 3260
12. (10.) Venus Williams (amerikai) 3091
13. (12.) Karolina Pliskova (cseh) 3090
14. (16.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 2935
15. (14.) Timea Bacsinszky (svájci) 2894
...51. (60.) Babos Tímea 1003
...234. (230.) Jani Réka Luca 208
...336. (333.) Gálfi Dalma 119