Bundesliga

Huszti Szabolcs győzelemmel mutatkozna be új klubjában

  • hatharom.com

Az Einracht Frankfurt hazai pályán lepné meg a Wolfsburgot a Bundesliga tavaszi nyitófordulójában.

Husztiék meglepnék a Wolfsburgot.

Ha a Bundesliga tabellájára vetünk egy pillantást, akkor egyértelmű, hogy a Frankfurt-Wolfsburg mérkőzésen a vendégek számítanak esélyesebbnek vasárnap. Azonban a téli szünetben a hazaiak erősíteni tudtak, míg a vendégek három játékosukat is elveszítették.

A piros-feketék Marco Fabiannal, Kaan Ayhannal és többek közt Huszti Szabolccsal erősödtek. A korábbi magyar válogatott játékosra, mint megváltóra tekintenek Frankfurtban, hiszen a csapat sportigazgatója, Bruno Hübner úgy nyilatkozott a játékos aláírása után, hogy a gárda támadójátéka tovább javulhat Husztival, aki egyébiránt jól ismeri a Bundesligát és a rögzített játékszituációknál életveszélyes, köszönhetően a nagyon jó bal lábának.

Nos, az már akár vasárnap is kiderülhet, hogy mire megy Husztival az Eintracht, mert a sok sérült játékosnak köszönhetően a német lapok szerint kezdőként számol Armin Veh mester a magyar játékossal. A piros-feketékre pedig ráférne a siker, mivel nincsenek túl jó passzban, hiszen legutóbbi hét Bundesliga találkozójuk közül csak egyet tudtak megnyerni, ráadásul a Dortmundtól 4-0-ra kaptak ki felkészülési mérkőzés keretén belül.

[2002249] 2016-01-24 15:30:00 Eintracht Frankfurt - Wolfsburgx

Ami a vendégeket illeti, a Farkasokat a télen Timm Klose és Francisco Rodriguez hagyta el, míg Bas Dost olyan komoly sérülést szenvedett, hogy közel két hónapot kell kihagynia. A holland csatáron kívül még Maximilian Arnold, Carlos Ascues és Luiz Gustavo maródi, avagy Dieter Hecking nem a legjobb kezdőcsapatát tudja harcba küldeni vasárnap.

Pedig a wolfsburgiaknak is nagy szüksége lenne a három pontra, hiszen a csapat a legutóbbi hat bajnokiján mindössze egyszer tudott nyerni. Igaz, a téli felkészülési találkozói jól sikerültek a zöld-fehéreknek, hiszen mind a három tesztmeccsüket meg tudták nyerni, aminek köszönhetően önbizalommal telve várják a tavaszi nyitófordulót.

Véleményünk szerint bármilyen eredmény benne van a felek hétvégi találkozójában, köszönhetően annak, hogy mindkét fél a támadófocira fekteti a hangsúlyt. Ennek, illetve annak köszönhetően, hogy mind a Frankfurt, mind a Wolfsburg győzelmi kényszerben lép pályára, könnyedén összejöhet három gól a felek hétvégi találkozóján. Ami egyébként nem is lenne meglepő, hiszen a felek alaposan meg szokták szórni egymást, a csapatok legutóbbi hat közös bajnoki találkozójából ötön is legalább három találat született.

Fogadás a mérkőzés góljainak számára - a     szorzói
2,5 alatt 2,5 felett
2.00 1.60
[2002249] 2016-01-24 15:30:00 Eintracht Frankfurt - Wolfsburgx;