La Liga

Messi lesérült, Ronaldo rugdosódott, Suárez az élre állt

Mindhárom élen álló csapat megnyerte a maga bajnokiját a hétvégén, a Barcelona és a Real Madrid pedig kifejezetten jó meccset tudhat maga mögött. Történelmi eset is történt: a madridi BBC és a barcelonai MSN mindegyik tagja a kapuba talált. Össze is rázódott a góllövőlista eleje.

Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar - valamennyi szupersztár betalált a hétvégi bajnokin, így először fordult elő, hogy mióta létezik a két támadótrió, mind a hat játékos eredményes tudott lenni egyazon fordulóban.

Vasárnap délután a Real Madrid második találkozóját játszotta Zinedine Zidane irányítása alatt és akárcsak az elsőt, ezt is igen magabiztos játékkal nyerte meg. Ronaldóék már a 11. percben háromgólos előnyre tettek szert a Sporting Gijón ellen, de a szünetig meg sem álltak egészen öt gólig. Ronaldo és Benzema egyaránt duplázni tudott a meccsen, így mindkét támadó már 16 találatnál jár a bajnokságban. A portugál támadó góljai mellett egy igen sportszerűtlen tettel is felhívta magára a Bernabéu közönségének figyelmet, amikor a második félidőben hátulról combon rúgta az ellenfél játékosát. Ronaldo megúszta az esetet, még sárga lapot sem kapott a játékvezetőtől, holott sokan a piros kártyát sem tartották volna túlzónak. Ronaldo erről nem nagyon akart nyilatkozni, viszont Zidane-t nem felejtette el megdicsérni a lefújás után. "Volt egy hangulatváltás a csapaton belül, méghozzá a jó irányba. Jobban megértjük egymást Zidane-nal, mint Benítezzel. Láttam erre esélyt, mikor kinevezték, de ezzel együtt mindkét edző a legjobbat akarta a klubnak. Zizou érkezése óta jobban érzem magam, ne kérdezzék miért" - mondta Ronaldo, aki szerint Carlo Ancelotti mellett Zidane sok trükköt ellesett.

Miután a két madridi gigász letudta a maga meccsét, este a Barcelonán volt a sor, hogy gyarapítsa pontjai számát. Bár Lionel Messi először lépett pályára a Nou Campban ötszörös aranylabdásként, a Bilbao elleni rangadóra "csak" 70 ezer néző volt kíváncsi, ennek ellenére a jól szórakozhatott, aki megtekintette az összecsapást, hiszen a katalánok meg sem álltak hat találatig. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy  Iraioz kapust a 4. percben kiállította a játékvezető, a megítélt büntetőt pedig Messi értékesítette is, így hamar gól- és emberelőnybe került a címvédő. A Bolha a tizin kívül azonban nem sok mindent mutatott vasárnap, ám mint kiderült, ennek meg is volt  az oka, a szünetben ugyanis Luis Enrique-nek le kellett cserélnie az argentint sérülés miatt. A drukkerek megnyugodhatnak, mert a hétfői hírek szerint Messi problémája nem súlyos, inkább csak elővigyázatosságból kapták le a pályáról. A Barca persze Messi nélkül sem esett kétségbe, Neymar és Suárez vezérletével kiütötte a baszk alakulatot, az uruguayi három, a brazil pedig egy találatig jutott.

A hétvégi termésnek köszönhetően meglehetősen összerázódott a góllövőlista eleje, hiszen az első öt helyen csak a madridi illetve a barcelonai klasszisok sorakoznak fel, ám érdekesség, hogy Lionel Messi nincs köztük. A lista élén most a 18 gólos Suárez áll, mögötte hármas holtversenyben a 16 gólos Ronaldo, Benzema és Neymar következik, utánuk pedig a 13 találatnál járó Gareth Bale. Messi egyelőre 10 gólnál jár. A bukiknál Ronaldo-Suárez versenyfutásra számítanak, legalábbis a két játékosnak a legalacsonyabb a szorzója a gólkirályságot illetően, míg Benzema és Bale gyakorlatilag esélytelen az aranycipőre.

Ekkora tumultust régen láttunk a spanyol bajnokság mesterlövészei között, és igazából nem is nagyon lehet megtippelni, hogy ki érhet oda a végére.

Ti kire pakolnátok?

A legtöbb gólt szerző játékos
La Liga - 2015/2016
Cristiano Ronaldo 2.10
Luis Suárez 3.00
Neymar 5.00
Lionel Messi 8.00
Karim Benzema 13.00
Gareth Bale 34.00
9671#00

A Barcelona szerdán egyébként újra megmérkőzik a Bilbaóval, ám ezúttal már a San Mamésba, míg az Atlético Madrid a Celta Vigo vendége lesz.

2016-01-20;138
185816