Premier League

Sem a Liverpool, sem a United nem hibázhat

  • hatharom.com

Kőkemény csatára van kilátás az Anfield Roadon, ahol a Liverpool az ősi ellenfelét, a Vörös Ördögöket látja vendégül.

Nem hibázhat a Manchetser United.

A Premier League 22. fordulójának legnagyobb rangadóján a Liverpool a Manchester United együttesét fogadja. A tét óriási, hiszen mindkét csapatnak szüksége van a három pontra, a hazaiaknak azért, hogy beérjék vasárnapi riválisukat, míg a vendégeknek azért, hogy közelebb kerüljenek a Bajnokok Ligáját érő helyezések egyikéhez.

Jürgen Klopp együttese a hétközben 3-3-as döntetlent játszott az éllovas Arsenal együttesével, ami nem egy rossz eredmény, főleg úgy, hogy a Liverpool a rendes játékidő utolsó percében tudott egyenlíteni. Igaz, az első félidőben kétszer is vezettek a Vörösök, és sokszor az Ágyúsok fölé nőttek, ám amíg a német szakvezetőnek nem áll rendelkezésére egy épkézláb kapus, aki nem kap meccsenként legalább egy potyagólt, addig a komolyabb riválisokat egyszerűen nem fogja tudni legyőzni az LFC.

A védelemben tehát benne van a hibázási lehetőség, igaz, ez annak is köszönhető, hogy Klopp rengeteg kulcsjátékosára - védelemből Martin Skrtel és Dejan Lovren, míg a támadók közül például Philippe Coutinho, Daniel Sturridge és Jordon Ibe maródi - nem számíthat hetek óta, a United ellen is 10 (!) focistáját kell nélkülöznie a hazaiak szakvezetőjének. Ez pedig könnyen lehet, hogy ismét a győzelmébe kerül a Vörösöknek.

[1988923] 2016-01-17 15:05:00 Liverpool - Manchester Unitedx

Ami a vendégeket illeti, lassan nem lehet jelzőket találni a Manchester United idei szezonjára, annyira botrányos. A Vörös Ördögöknek a kétgólos előny sem volt elég Newcastle-ben, a Szarkák kiegyenlítettek, majd a hajrában Wayne Rooney góljával hiába szerezték meg ismét a vezetést, a végjátékra annyira dekoncentrálttá váltak Louis van Gaal tanítványai, hogy a fekete-fehérek a 90. percben végül pontot tudtak lopni a Unitedtől.

Látható, hogy a vendégek is pont ugyanolyan eredménnyel hangoltak a vasárnapi ütközetre, mint a hazaiak, azonban amíg a liverpooliak egy pontot nyertek, addig a manchesteriek kettőt buktak. Lélektanilag tehát ismét gödörben vannak Juan Matáék, ráadásul a szokásosnál több hiányzóval kell számolnia Van Gaal mesternek, mivel a legfrissebb hírek szerint hét (!) futballistájára nem számíthat az Anfield Roadon.

[1988923] 2016-01-17 15:05:00 Liverpool - Manchester Unitedx;5

Mivel a Vörösökéhez hasonlóan a United védelme is roppant sebezhető az idei szezonban, így nagyon nagy az esélye annak, hogy a hétvégi találkozón mindkét csapat betaláljon. Ez már a felek őszi találkozóján is összejött egyébként, amikor az MU 3-1 arányban tudott nyerni: Egyébként is ez egyáltalán nem ritka a gárdák mérkőzésein, avagy bőven van érték a mindkét csapat szerez gólt fogadási opcióban.

Mindkét csapat szerez gólt? - a     szorzói
Igen Nem
1.85 1.75
[1988923] 2016-01-17 15:05:00 Liverpool - Manchester Unitedx;