Vízilabda

Habkönnyű meccs vár a Benedek-csapatra

  • hatharom.com

Közel húsz góllal kellene legyőznünk Törökországot pénteken, hogy legyen esélyünk a csoportelsőségre.

Habkönnyű meccs vár a Benedek-csapatra.

A magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán 12-6-ra legyőzte az orosz csapatot a belgrádi Európa-bajnokság D-csoportjának második fordulójában. Ez az eredmény főleg úgy ér sokat, hogy nagyon rosszul kezdődött a Benedek-csapat szempontjából az összecsapás, ugyanis a keletiek néhány perc leforgása alatt háromgólos vezetésre tettek szert, ami kitartott az első negyed végéig (1-4). A második nyolc percben Bátori Bence révén közelebb zárkóztunk, majd Vámos Márton is betalált, így a félidőben már csak egy találat volt a felek között (4-5). A harmadik játékrészben annyira összeállt a magyar csapat védekezése, hogy az oroszok gyakorlatilag lövésig sem jutottak el, mi viszont háromszor is betaláltunk, így már két góllal vezettünk 24 perc játék időt követően (7-5). A záró felvonás pazarra sikeredett, hiszen ötször is betaláltunk, míg a védelmünk mindössze egy gólt engedett az oroszoknak, így végül fölényesen, 12-6-ra nyertek Erdélyi Balázsék.

"Tudtuk azt, hogy mi a tét, hogy minden bekapott gól eggyel nagyobb súly a hátunkon és jó sokat kaptunk az elején. Úgyhogy nehezen tudtam átmenni a félidőben a másik oldalra. De aztán elkezdtünk játszani. A harmadik negyedben kezdtünk el úgy játszani, ahogy abbahagytuk a görög mérkőzést, úgyhogy nem örülök ennek. A hat gólt talán aláírtam volna előtte. Nem rossz ez az orosz csapat, de azért hogy ennyit kellett izgulni a hat gólért, arra nem számítottam, és hát nem tudom még, hogy mit ér ez a hat gól holnapután" - mondtak Benedek Tibor az M4 Sportnak.

A görögök egyébiránt 15 találattal gyűrték le a törököket a forduló másik találkozóján, vagyis perpillanat a hellének gólaránya kilenccel jobb, mint a miénk. Ez viszont könnyen megváltozhat, de mivel borítékolható, hogy a kék-fehérek is legyőzik az oroszokat, nagyjából hasonló aránnyal, mint mi, így gólfesztivált kell tartanunk, és a védelmünknek a legjobbját kell nyújtania, hogy egy közel húszgólos győzelemmel végül megnyerhessük a D-csoportot.

Annyira tuti, hogy nyerünk pénteken, hogy háromesélyben nem lehet fogadni a magyarok sikerére. A külföldi fogadóirodákban 14,5-ös hendikep határt lőttek be a bukmékerek, ami teljesen reális, de még ezt is könnyen megcsinálhatja a Benedek-csapat, ha úgy játszik, mint az oroszok ellen a második félidőben, vagy ahogy a görögök ellen tette.

Háromesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Magyarország Döntetlen Törökország
- 15.00 14.00