Tipp

Müllernek könnyű dolga lehet fáradt ellenfele ellen

  • Cesc18

A horvát ellen fogadunk, aki várhatóan csak városnézésre ruccant át Sydneybe.

Borna Coric-Gilles Müller
Hatharom-tipp: Müller jut tovább
TippmixPro @ 1.55
Eddig éri meg: 1.50
Tipperősség: 5/10

Az előző héten elrajtolt a 2016-os teniszszezon, hagyományosan a tornák jó részét Óceániában rendezik, hiszen nyakukon az Australian Open, az év első major viadala. Voltak azonban, akik inkább az indiai Chennaiban vagy Dohában próbáltak szerencsét. Így tett például a horvát Borna Coric és a luxembourgi Gilles Müller is, akiket Sydneyben rögtön az első körben össze is sorsoltak. 

Coricnak sikerült jobban a chennai-i  torna, hiszen döntőbe tudott jutni, pályafutása során először. Ott Stan Wawrinka ellen alulmaradt, de így is maximálisan elégedett lehet, egyrészről, mert a fináléban szépen helytállt, másrészről pedig az addig vezető úton jó játékosokat tudott nagy csatában megverni, ami a mentális erejét mutatja. Müllernek csalódás volt ez a verseny, a legjobb 16 között nagy meglepetésre kiesett a selejtezős Thomas Fabbiano ellen. 

Azzal, hogy a horvát döntőzött, még vasárnap is játszott Indiában, ráadásul délután volt a meccs. Chennaiból jó 15-20 óra a repülőút Sydneybe, így szinte semmi ideje nem maradt kipihenni az előző hét fáradalmait és felpörögni az új versenyre. Valószínűleg nincsenek is nagy tervei ezen a tornán, felmarkolja azt a pár ezer eurót illetve néhány ATP-pontot, majd tovább utazik Melbourne-be, ahol kis pihenés és edzés vár rá.

Ha az elmúlt öt évet megnézzük, akkor látható, hogy a Chennaiban döntőző játékosok, ha bevállaltak utána egy ausztráliai állomást, akkor vagy rögtön kikaptak vagy feladták a meccset, még bemutatótornán sem tudtak helytállni. De leginkább az a jellemző, hogy el sem indulnak, hanem inkább edzenek az Australian Openre, ami hétfőn veszi kezdetét. 

Biztosan tele van önbizalommal Coric, de egy döntő után alapból nehéz felpörögni, ő ráadásul elég kemény meccseket játszott Indiában, így végképp nem lehet túl friss. Ha nem játszik tragikusan gyengén Müller, akkor nehéz elképzelni, hogy alulmaradjon. Abszolút benne van a pakliban az is, hogy a horvát végig sem játssza a meccset. A fogadók igen ráálltak a luxembourgira, sokat esett már a szorzója, de még ennyiért is van benne érték.