Európa Liga

Ráhajtunk a trófeára - De Gea

A Manchester United portása szép emlékeket őriz a sorozatról, szeretné idén is megnyerni az Európa Ligát.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az angol csapatok összetörnék magukat az Európa Liga elhódításáért, hiszen a sorozat 2009-es reformja óta kétszer járt döntőben angol csapat, 2010-ben a Fulham döntőzött, míg 2013-ban a Chelsea meg is nyerte a trófeát. A Bajnokok Ligájából kiesett Manchester United kapusa, David De Gea azonban úgy nyilatkozott, ha már így alakult a sorsuk, mindenképpen szeretnék a szurkolókat kárpótolni azzal, hogy a másodikszámú kupasorozatban is megtesznek mindent az első helyért.

Melyik csapat jut tovább?
Midtyjlland Manchester United
5.30 1.12

"Mindig is szerettem az Európa Ligában játszani, élvezetes küzdelemsorozat. Kedves emlékeket őrzök, hiszen 2010-ben az Atlético Madriddal megnyertem a kupát. De most már a Manchester United játékosa vagyok, a BL-ből való kiesés után pedig meg kell próbálnunk ugyanezt az utat bejárni. Más természetesen az EL ritmusa, hiszen kedd-szerda helyett csütörtökön lépünk pályára, ami a mindennapjainkat is átalakítja majd, de vagyunk annyira felkészültek, hogy esélyesek legyünk a végső sikerre is" - nyilatkozta a spanyol portás.

Mivel a bajnokságból közel sem biztos, hogy kvalifikálni tudja magát Louis van Gaal együttese a jövő évi BL-re, így egyetlen lehetőségük az, ha megnyerik az Európa Ligát, a tavalyi évtől ugyanis az EL győztese indulhat a legrangosabb kupasorozatban.

A legjobb 32 között a Manchester a dán Midtjylland ellen lép pályára, és habár itt egyértelmű esélyesként kezelik a bukik a MU-t, a végső győzelemre jelenleg csak a harmadik helyen állnak, a Dortmund és a Napoli mögött.

Melyik csapat nyeri az Európa Ligát?
TippmixPro
Borussia Dortmund 7.00
Napoli 11.25
Manchester United 11.75
Liverpool 12.50
Tottenham Hotspur 15.00
Sevilla 15.75
Porto 17.00
Valencia 19.00
[2148510] 2016-02-18 20:45:00 FC Midtjylland - Manchester Unitedx;
2016-02-18;73