Vélemény

Egy megalomán paprikajancsi esete a világ legnagyobb futballklubjával

  • gradessaint

Mielőtt mindenki örömtüzeket gyújtana Zidane kinevezésének okán, vizsgáljuk meg az okokat: ki nyer ezzel nagyot? Egy megalomán kókler, aki megint megúszhatja ostoba hibáinak következményeit. De közel már az igazság pillanata, nem kell aggódni.

Nem hiszem, hogy bárkit meglepett a hír, miszerint a Real Madrid lapátra tette a klub vezetőedzőjét, Rafa Benítezt. Nem feltétlenül az eredmények voltak kétségbeejtőek - igazság szerint de, azok is -, hanem a mutatott játék és a darabjaira esett öltöző, ráadásul ha hihetünk a spanyol sajtótermékeknek, akkor állítólag a kulcsjátékosok bizalmát is elvesztette a spanyol mester. Ez utóbbi a vetőkártya szerint is csak ritkán jó jel, nem csoda, hogy Beníteznek sem jött be, és kézhez kapta a munkakönyvét. Az utód Zinedine Zidane, főállású legenda, a világ valaha volt egyik (ha nem a) legnagyobb játékosa, tűzijáték, ujjongás, fanfárok. Minden rózsaszín.

Csak én mondom azt, hogy ebből baj lesz. A király ugyanis meztelen.

Florentino Pérezről, a Real elnökéről eddig is lehetett sejteni, hogy nem a klubot, hanem önmagát menedzseli, vagyis minden lépése csak és kizárólag saját szobrának építését célozza. Innen nézve nem meglepő, hogy válsághelyzetben sem a csapatot mentette, hanem önmagát - Zidane kinevezését ugyanis aligha lehet másképp értelmezni. Pérez egy huszárvágással elfedni igyekszik az utóbbi időszak legrettenetesebb hibáját, Ancelotti menesztését. Ha úgy tetszik, előre menekül, tizenkilencre kér lapot. Ahhoz nyúl, akiről tudja, az utolsó lenne azok között, akiket bántani mernek a szurkolók, és furcsa módon ezzel önmagát, a saját pozícióját is védi. Zidane most az új sztori, a friss vér, a nagy lehetőség, az ember, aki miatt most csak alig néhányan fogják megkérdezni, 'ugyan mi a jó fittyfenét akart a Real Benítez kinevezésével'? Pérez időt nyer, és tudjuk, ezzel mi jár pluszba: újabb élet, újabb lehetőség.

Neki viszont ez alighanem az utolsó. Ha Zidane nem válik be - ne legyenek kétségeink, bőven van rá esély, hogy egy rutintalan edző megrogyjon egy ekkora feladat súlya alatt, és ehhez még az sem kell, hogy a francia különösebben alkalmatlan legyen -, akkor ugyanis nincs hova hátrálni: Pérez elfogyasztotta a modern edzőgeneráció színe-javát, oda-vissza, keresztbe és kasul. Nincs tovább előre, nem lesz többet kire hárítani a problémákat, és nincs az a milliárdos csúcsigazolás, ami elvonja a figyelmet arról, hogy a király meztelen, és a Real Madrid elnöke súlyos kisebbségi komplexusától hajtva korszakos futballcsapat helyett a saját egóját építi.

Ha tehát Zidane beválik, azzal Pérezt menti, senki mást. És ne legyen kétségünk - hogy biztosra mehess, nézz csak végig az elmúlt éveken -, legyen bármekkora húzás is a francia kinevezése, Pérez ezt is el tudja majd szúrni, mint ahogyan elszúrta Del Bosque és Ancelotti időszakát is. A megalománia által mozgatott transzferpolitika és az eszelős rongyrázás álcája mögé bújtatott kényszeres megfelelni vágyás ugyanis ritkán jó tanácsadó.

Realosok, mit gondoltok?

[2030264] 2016-01-09 20:30:00 Real Madrid - Deportivo La Corunax;