Darts-vb

Kilencnyilassal tartott erődemonstrációt a regnáló bajnok

  • hatharom.com

Szoros meccseket vetített előre a négy világbajnok elődöntőbe jutása, de a hollandok rossz napot fogtak ki, a briteknek viszont nagyon ment, így elég egyoldalú találkozókat láthattunk szombaton az Ally Pally-ben. Ám így is emlékezetes marad ez a nap, hiszen a címvédő egy tökéletes leget produkált, amely az első az idei darts világbajnokságon. Lássuk, hogyan alakultak a legjobb négy küzdelmei.

A fantasztikusnak ígérkező szombati program két világbajnok, az ötszörös győztes Raymond van Barneveld és a két trófeával büszkélkedő Adrian Lewis összecsapásával vette kezdetét. A két klasszis tavaly is megmérkőzött az Ally Pally színpadán, akkor egy végletekig kiélezett meccsen a 48 éves holland játékosnak sikerült továbbjutnia, ennek fényében egy parázs visszavágóra számíthattunk. Lewis nem is bízta a véletlenre, 100.2-es átlaggal nullára nyerte a nyitófelvonást. A második szett már érdekesebben alakult, 121-es brékkel kezdett az angol, amire 161-gyel válaszolt (1:24-től látható a videóban) Barney, de hiába menekült meg, jött egy újabb bravúr a szigetországitól, két dupla 20-szal oldotta meg a 100-at és lépett meg 2-0-ra. A következő játszmákban a hollandnak csak villanásai voltak, például bemutatott egy újabb 161-es kiszállót (13:55), de a 90 körüli átlaga kevés volt Lewis 100 felettijével szemben, így az ötödik kiemelt koncentrált játékkal sorra húzta be a szetteket, az újabb szünet előtt 5-0 állt az eredményjelzőn, vagyis Jackpot egy játszmára volt a továbbjutástól. 

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

Barneveld győzelmére itt már 41-szeres pénzt fizettek, akik látták a Michael Smith elleni feltámadását az előző nap, azok biztos megtették tétjeiket a hollandra. Bár a fordítás nem jött össze a rutinos játékosnak, de jól használta ki, hogy Lewis a nagy előny tudatában fejben egy kicsit kiengedett. Három szettet is sikerült fognia Barney-nak - ezzel a szorzóját egyébként 6.00-ra faragta le -, de a kilencedik felvonásban újra magára talált a kétszeres bajnok és kezdésből lezárta a meccset. Lewis hozta a tornán mutatott jó formáját, a holland viszont egyértelműen visszaesett, főleg, ami a kiszállókat illeti, az első öt szettben a 25%-ot sem érte el a hatékonysága. A brit klasszis 2012 után jutott be ismét a döntőbe.

A döntőről a hatharom.com élő szöveges tudósításban számol be!

 

 

A másik elődöntőben szintén két világbajnok, a címvédő Gary Anderson és a másik szervezetnél 2006-ban diadalmaskodó Jelle Klaasen csapott össze. Tavaly ők is találkoztak a londoni publikum előtt, akkor a holland kis híján meglepetést okozott, így a Repülő Skót nem lehetett teljesen nyugodt. Ennek megfelelően most sokkal koncentráltabban kezdett, ami olyannyira jól sikerült, hogy a torna első tökéletes legjét produkálta, amivel az első szettet el is vitte. Azt már a James Wade elleni negyeddöntőben is láthattuk, hogy bombaformában van a regnáló bajnok, de most még egy lapáttal rá tudott tenni. Brutális tömeget hozott, Klaasen próbálta tartani a lépést, a második, harmadik és negyedik szettben is eljutott 2-2-es legállásig, de mindig Anderson tudott a döntő legekben jobban koncentrálni, így 4-0-ra húzott el. A halvány lehetőségek elpuskázása megfogta a hollandot, így az ötödik és hatodik felvonás már simábban lett a skóté. Hatalmas verést kapott a Kobra élete első PDC világbajnoki elődöntőjében, de túlságosan nem hibáztathatja magát, szépen küzdött, de ezzel az Andersonnal nem sokan konkuráltak volna a mai napon. Gary egyébként végül 107.32-es átlaggal zárt, aminél magasabb értéket a végjátékban - elődöntő, döntő - csak Phil Taylor tudott produkálni. 2001-ben John Partot 107.46-os átlaggal verte, míg 2009-ben 110.94-gyel Raymond van Barneveldet, mindkettőt a fináléban.

Anderson varázslatos 9 nyilas legje (4:23-tól):

A 2016-os PDC darts-világbajnokság döntőjébe tehát Adrian Lewis és Gary Anderson jutott be, amivel megismétlődik a 2011-es döntő.

Tizennegyedik játéknap, elődöntős eredmények
Mérkőzés Eredmény
Raymond van Barneveld (16)-Adrian Lewis (5) 3-6
Gary Anderson (2)-Jelle Klaasen (19) 6-0

Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a darts-kibeszélőben, a tippjeinket pedig keresd a Logibet.com-on és aProtipp-rendszerben!