Darts-vb

Oktatott a világelső, Barney ismét nagy falat volt Buntingnak

Remek mérkőzéseket hozott a PDC darts-világbajnokság vasárnapi programja, de a kilencedik játéknap mégis a világelső Michael van Gerwen parádéjáról marad emlékezetes, a holland géniusz a világbajnokságok történetének harmadik legmagasabb átlagával jutott tovább.

Két kiemelt játékos, a 8. Michael Smith és a 25. Steve Beaton összecsapásával vette kezdetét az impozáns vasárnapi program. Előbbit tartották a bukmékerek a mérkőzés toronymagas favoritjának, nem is kezdte rosszul a meccset, de az 1996-os Lakeside-világbajnok 107-es (!) átlagával nem tudott mit kezdeni, így a rutinos angolé lett a nyitófelvonás. Ezt a szintet tartani nem tudta Beaton, Smith viszont 100 körül maradt és két 3-0-ra megnyert szettel pillanatok alatt fordított. Elhozta a negyediket is, csak az ötödikben kezdett újra jobban játszani a Bronz Adonisz, de akkor már késő volt, 3-1-ről nem engedte ki a győzelmet Smith. A 2013-as junior világbajnok 100.3-as átlaggal és közel 50%-os kiszállózással nyerte meg a találkozót és jutott be sorozatban harmadjára a legjobb 16 közé. 

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

A folytatásban az első körben top 10-es skalpot begyűjtő Dimitri van den Bergh és a 24. kiemelt Benito van de Pas mérte össze tudását. Mindketten a feltörekvő fiatalok közé tartoznak, utóbbi azonban tavaly is játszott a világbajnokságon, így inkább ő számított a mérkőzés esélyesének. Nyugodtabban azonban a belga kezdett, hátsó pályáról tudta elvinni az első szettet, komolyabb előnyre viszont nem tett szert, ezt a bravúrt ugyanis van de Pas is bemutatta, így 1-1-gyel mehettek a szünetre. A rövid szusszanás a holland srácnak tett jót, szép lassan emelte a játéka színvonalát, főleg ami a körátlagot illeti, a dupláknál ugyanis szenvedett. A harmadik felvonásban hét szettnyilat is elpuskázott, de még ez is belefért. Egy szettre még van den Bergh is összekapta magát és kiegyenlített, az ötödik és hatodik játszmában viszont nüanszokkal, de van de Pas jobban teljesített, így a kiélezett harc ellenére a döntő felvonás elmaradt. A 22 éves holland játékos ezzel megismételte tavalyi szereplését, viszont az előrelépéshez a kiszállóknál javulnia kell, a 34% nem túl acélos.

A belga-holland derbi után egy holland-ausztrál következett, méghozzá Vincent van der Voort és Kyle Anderson főszereplésével. Már az első szett óriási izgalmakat hozott, Anderson rögtön egy 128-as kiszállóval kezdett, amire van der Voort egy 103-sal válaszolt. A holland került először közel az első szett megnyeréséhez, de hiába volt öt nyila is a vezetésért, mindet elpuskázta, az ausztrál pedig büntetett. Hasonlóan alakult a második felvonás is, a 15. kiemeltnek sikerült először brékelnie, de a szettet képtelen volt lezárni, Anderson pedig ismét élt az adódó lehetőségekkel. Fejben azonban nem esett szét van der Voort, sőt emelni tudott a játéka színvonalán, ráérzett a duplákra, így a következő szünetre már 2-2-vel mentek. A pihenő sem zökkentette ki, az ötödik szettet hátsó pályáról tudta megnyerni, igaz, a szerencsére is szüksége volt, Anderson 158-ról majdnem meglepte. A hatodikban már nem volt kérdés, a holland nem adta ki a kezéből a vezetést, a meccset 134 pontról fejezte be.

Kilencedik játéknap, délutáni eredmények (második forduló):
Mérkőzés Eredmény
Michael Smith (8)-Steve Beaton (25) 4-2
Dimitri van den Bergh-Benito van de Pas (24) 2-4
Vincent van der Voort (15)-Kyle Anderson 4-2

Összpontosításból ismét jelesre vizsgázott Barney. - Fotó: pdc.tv

Az esti program a nap slágermeccsével, vagyis Raymond van Barneveld és Stephen Bunting összecsapásával vette kezdetét. Tavaly a negyeddöntőben találkoztak, akkor óriási csatában a holland klasszisnak sikerült továbbjutnia, így most különösen parázs mérkőzésre számíthattunk. A visszavágási vágy hevében az angol kezdte magasabb hőfokon a találkozót, hátsó pályáról sikerült elhoznia az első szettet, de ebben nagyban benne volt Barney keze is, aki csak 10%-os hatékonysággal dobta a duplákat. A folytatásra feljavult az ötszörös világbajnok és 2-2-ig fej-fej mellett haladtak. Az ötödik szettben a holland 116-ról és 131-ről is kiszállt, majd egy 12 nyilassal szerezte meg a vezetést, a mérkőzés folyamán először. Bunting nem adta könnyen a bőrét, 3-0-lal egalizálta az eredményt és mentette döntő szettre a meccset. Megvoltak a sanszai az angolnak a mindent eldöntő felvonásban is, de nyomás alatt egyértelműen Barneveld játszott jobban, így az egy évvel ezelőtti meccsükhöz hasonlóan, ezúttal is a rutinos holland örülhetett. 

A kiélezett döntő játszma:

Barneyék elképesztő harca után egy angol házirangadóra került sor a 7. kiemelt James Wade és a 26. Wes Newton között. Előbbi brutális játékkal kezdett, pillanatok alatt 101-es átlaggal és 85%-os kiszállózással 2-0-ra lépett meg. Newton a harmadik szettben kezdett megérkezni a meccsbe, de annyira nem tudott feljavulni, hogy különösebben izgalmassá tegye a csatát. Meggyőző játékkal, sima 4-0-lal jutott tovább a háromszoros elődöntős.

Nem számíthattunk sokkal izgalmasabb meccsre a világelső Michael van Gerwen és az angol Darren Webster összecsapásán sem. A holland géniusz nem akart túlórázni, mint a főtáblás mérkőzésén, így az első nyíltól az utolsóig elképesztő koncentrációt és színvonalat láthattunk tőle. Ebben a sportágban ritkán írunk ilyet, de nem tudott hibázni. Minden bejött neki, a végeredmény pedig 109.23-as (!) átlag és 67%-os kiszállómutató. Webster hiába játszott jól, csupán egy leget tudott összekaparni. 

A nap legmagasabb kiszállója is van Gerwen nevéhez fűződik (8 perctől látható a videóban):

Kilencedik játéknap, esti eredmények (második forduló):
Mérkőzés Eredmény
Raymond van Barneveld (16)-Stephen Bunting (17) 4-3
James Wade (7)-Wes Newton (26) 4-0
Michael van Gerwen (1)-Darren Webster 4-0
Darts-tippekért látogass el a Logibet.com-ra vagy a Protipp-rendszerünkbe!