Premier League

Javításra készül az Arsenal

  • hatharom.com

A szombati sokk után biztosan nem lesz könnyű dolga az Ágyúsoknak hétfőn, a formába lendülő Bournemouth ellen.

Javításra készül az Arsenal.

A szombati eredményeknek köszönhetően akár az élre is állhatott volna az Arsenal karácsony másnapján az angol élvonalban, azonban az Ágyúsok nem éltek a lehetőséggel, sőt, óriási pofonba szaladtak bele a Southampton otthonában, vagyis tovább folytatják vesszőfutásukat délen.

Pedig jól indult számukra a mérkőzés, hiszen mezőnyfölényben játszottak és helyzeteket is alakítottak ki, aztán egy váratlan, távoli bombagóllal a Szentek szerezték meg a vezetést, aminek köszönhetően megzavarodtak az Ágyúsok. Ez nem először fordult elő idén Arséne Wenger csapatával, hiszen a piros-fehérek mihelyst hátrányba kerülnek, megzavarodnak, és a szokásos kombinatív játékuk csapkodóvá válik, egyszerűen képtelenek hátrányban futballozni.

[1988890] 2015-12-28 18:30:00 Arsenal - Bournemouthx

Ami a vendégeket illeti, Eddie Howe alakulata a Chelsea legyőzésével bombaformába került, hiszen a Stamford Bridge-en aratott sikert követően a Manchester United és a West Brom csapatát is legyőzte az újonc, míg szombaton a Crystal Palace-szal remizett. Mindezeknek köszönhetően a vendégek immáron hat mérkőzés óta veretlenek a Premier League-ben, és egészen a 14. helyig léptek elő.

A déliek az utóbbi hetekben aratott sikereiket főként annak köszönhették, hogy rendbe rakták védekezésüket, amire jó példa, hogy az olyan gárdákat is le tudták nullázni, mint a Chelsea. Érdemes megjegyezni, hogy amíg az első 12 fordulóban 25 gólt kapott az újonc, addig az utóbbi hat, sikeresen megvívott találkozón mindössze hetet.

Nem lesz tehát egyszerű dolga hétfőn az Arsenalnak, viszont szerintünk javítanak az Ágyúsok. Mindezt arra alapozzuk, hogy a piros-fehérek hazai pályán parádéznak, és a Bournemouth hiába idén került fel a Premier League-be, nem a brusztos, hanem a kombinatív játékra helyezi a hangsúlyt, az ilyen csapatok ellen pedig mindig van esélye a sikerre Wengeréknek. Arról nem is beszélve, hogy lényegesen nagyobb játékerőt képviselnek, mint a vendégek, és már Mikel Artetára is számíthat a francia mester. Mindezek után úgy véljük, hogy a londoniak kijavítják szombati botlásukat, és visszatérnek a helyes útra.

Háromesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Arsenal Döntetlen Bournemouth
1.40 4.45 7.10
[1988890] 2015-12-28 18:30:00 Arsenal - Bournemouthx;
2015-12-28;47
2015-12-29;47
2015-12-30;47