Darts-vb

Gond nélkül veheti az első akadályt a kétszeres bajnok

  • hatharom.com

Szerdán teljessé válik a második fordulós mezőny a PDC darts-világbajnokságon, négy hely kiadó még a legjobb 32 között. Erre többek között 2011 és 2012 bajnoka, Adrian Lewis, a regnáló junior világbajnok Max Hopp és a 2006-os BDO darts-vb-győztes Jelle Klaasen is pályázik.

Profi darts-tippeket szeretnél? Látogass el a LOGIBET.COM-ra, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz!

Utolsóként mutatkozik be a nagyágyúk közül a kétszeres világbajnok Adrian Lewis. Az ötödik kiemelt angol játékos Phil Taylor mellett a másik olyan dartsos, akinek sikerült megvédenie a címét, igaz, ennek már három éve. Azóta finálét sem tudott játszani az Ally Pally-ben, ettől függetlenül vele mindig minden tornán komolyan számolni kell. Az idei szezonja eddig csalódás, hiszen egyetlen major tornán sem tudott nyerni, ilyen pedig 2010-ben fordult elő vele legutóbb. Azonban a világbajnoksághoz legközelebbi versenyen, a Players Championshipen már döntőzött, így könnyen lehet, hogy éppen az év legfontosabb viadalán lesz csúcsformában. 

Vegyél részt a PDC Hungarian Fan Club hatharom.com főtámogatásával zajló nyereményjátékán, ahol a fődíj egy 43 colos LG Smart TV! A részletekről a www.pdcfanclub.hu-n és a Sport TV élő közvetítéseiből értesülhetsz!

A sorsolása semmiféleképp sem nevezhető könnyűnek, hiszen a Peter Wright - Dave Chisnall féle negyedben található, ahol még egy Mensur Suljovic is ott van. Ugyanakkor legalább a rajtja sima lehet, ugyanis a világranglista-77. Jan Dekker ellen kezd. A 25 éves holland játékos idén csatlakozott a PDC-hez, tehát a ranglistán elfoglalt helye kissé csalóka, de az eredményeitől sem kell egyelőre hátast dobnunk. A rangos versenyek közül a Grand Slamen találkozhattunk vele, ahova még BDO-sként háromszor is sikerült kvalifikálnia magát, összesen viszont csak két győzelmet tudott elérni. Az alsóbb, Challange Touron aratott sikerei miatt megragadhat a profik között, de egyelőre nagy veszélyt nem jelent az éljátékosokra.

Lewis-ra egyébként sem jellemző a betli Londonban, olyannyira nem, hogy az eddigi kilenc világbajnokságán egyszer sem búcsúzott az első fordulóban, az is ritkán fordult elő vele, hogy két szettet engedett volna. Most is magabiztos rajtot várunk az angol klasszistól, Dekkernek pedig élete első Ally Pallys fellépésén a tisztes helytállás lehet a célja. Október végén Coventryben egy Players Championship tornán egyébként egyszer már összefutottak, akkor a szigetországi sima 6-2-re győzött.

Adrian Lewis-Jan Dekker
Hatharom-tipp: Lewis jut tovább
1.08 @ TippmixPro

Nem Lewis meccse ígéri a legnagyobb izgalmakat, előtte két olyan találkozó is lesz, amelyen nehéz lenne favoritot megnevezni. A est első meccsén az angol Andrew Gilding és az egykori walesi rögibjátékos, Gervyn Price feszül egymásnak. Előbbi a kiemelt, de ahogyan az oddsokból is látszódik, inkább Price a mérkőzés esélyese. Érdekes csatának ígérkezik a holland Benito van de Pas és a német Max Hopp meccse, ahol két fiatal tehetség méri majd össze tudását. Utóbbi a regnáló junior világbajnok, előbbi viszont a torna 24. kiemeltje. A nap utolsó meccsén a holland gyorstüzelő, Jelle Klaasen és az angol Joe Cullen csap össze. Papíron ezt simán kellene hoznia a másik szervezetnél 2006-ban világbajnoki címet nyerő Klaasennek, viszont az Alexandra Palace-ban voltak már érdekes vereségei, így érdekes összecsapásra számíthatnak azok, akik a késői órákban is fennmaradnak.

A hetedik játéknap (december 23, szerda) programja:
Kezdés Játékos Odds (TippmixPro) Játékos Odds (TippmixPro)
20:00 Andrew Gilding 2.00  Gervyn Price 1.65
21:00 Benito van de Pas 1.50 Max Hopp 2.25
22:00 Adrian Lewis 1.08 Jan Dekker 5.50
23:00 Jelle Klaasen 1.35 Joe Cullen 2.80
A mérkőzések kezdési időpontja függ a találkozót megelőző meccs hosszúságától

Oszd meg véleményed a mérkőzésekkel kapcsolatban hozzászólásban vagy fórumunkon a darts-kibeszélőben, a tippjeinket pedig keresd a Logibet.com-on és aProtipp-rendszerben!