Olasz Foci

Hatalmas esély előtt a Milan

Könnyen lehet, hogy a Sampdoria-Milan összecsapás győztese játssza az Olasz Kupa döntőjét idén.

A semmiből jött nagy lehetőséghez jutott az AC Milan és a Sampdoria is. A kupában ugyanis a legjobb 8 között a felső ág lényegesen erősebb lett, mint az alsó. Felül eddig a Juventus, a Napoli és az Inter kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, míg alul a Spezia, az Alessandria és a Carpi. Így könnyen lehet, hogy a Sampdoria-Milan találkozót továbbjutója gond nélkül evickél majd be a fináléba.

TippmixPro
  1 X 2
Sampdoria-Milan 3.05 3.15 2.15

A tét tehát igen magas, és nem csak amiatt, mert a győztes hatalmasat lép az európai kupaindulás felé, de a két csapat idényét is megmentené. A Sampdoriánál hetek óta nem jönnek az eredmények, október közepe óta nem tudott nyerni a csapat, így november közepétől már Vincenzo Montella irányítja a csapatot. A genovaiak legutóbb egy kései, szerencsés szabadrúgásgóllal szereztek egy pontot a Lazio ellen, ami véget vetett egy négymeccses vereségszériának, ám ezzel még közel sincsenek kint a gödörből Murielék, hiszen a kiesőhely csupán három pontra van tőlük.

Hatalmas esélyeket szalasztott el az elmúlt napokban a Milan, mivel ha Szinisa Mihajlovics fiai legyőzték volna a bajnokság két toronymagasan leggyengébb csapatát, a Veronát és a Carpit, akkor most három pontra lennének a dobogótól. Ehelyett maradt a középszerűség, a vezetőség elégedetlenkedik, Mihajlovics állása pedig veszélyben.

Várható kezdőcsapatok
Sampdoria: Viviano - Regini, Zukanovic, Moisander, Cassani - Carbonero, Palombo, Christodoulopoulos - Soriano - Rodriguez, Muriel
Milan: Abbiati - Abate, Mexés, Romagnoli, De Sciglio - Cerci, Poli, Bertolacci, Bonaventura - Luiz Adriano, Bacca

Habár mindkét gárdának szüksége van a sikerélményre, a Samp a kiesés ellen is menekül, ami megoszthatja figyelmüket. Montella könnyen lehet, hogy pihentetni is fogja a sérülésből visszatérő sztárját, Édert, így minden valószínűség szerint Muriel mellett nem ő kezd majd elöl. A Milannál új sérültről nincs információ, ők igencsak erős kezdővel léphetnek pályára Genovában.

[2143895] 2015-12-17 21:00:00 Sampdoria - AC Milanx;5

Nem is olyan régen a piros-feketék simán legázolták hazai pályán a Sampot, és az elmúlt években is inkább a milánói dominancia volt a jellemző. A két csapat pocsék formája ugyanakkor nehézzé teszi a tippelést, de szerintünk hosszabbításba fullad majd a küzdelem, ahol végül a Milan jut tovább.

hatharom.com-tipp: Milan jut tovább
TippmixPro @1.60
[2143895] 2015-12-17 21:00:00 Sampdoria - AC Milanx;