Darts-vb

Van Gerwen, Taylor vagy Anderson, esetleg valaki meglepetést okoz?

megosztom

Csütörtöktől megtelik élettel a londoni Alexandra Palace, kezdetét veszi ugyanis az év legrangosabb darts-versenye, a PDC-világbajnokság.

Böngéssz a világbajnokság alatt is a LOGIBET.COM-on, ahol a legjobb hazai és nemzetközi tipsterek tippjei közül válogathatsz. 

Az eseményre december 17 és január 3 között kerül sor, hagyományosan karácsonykor és szilveszterkor pihennek a játékosok, a többi napon viszont délutántól késő estig élvezhetjük a minőségi dartsot. A helyszín változatlanul az Alexandra Palace lesz, vagy ismertebb nevén az Ally Pally. Illik megemlíteni az összdíjazást is, amely egy brit bukmékerirodának köszönhetőn idén rekordnak számító másfél millió angol font lesz, melyből a bajnok 300 ezret vághat zsebre, ez a vb-k történetének legkomolyabb nyereménye.

A lebonyolítás nem változott, a főtáblát ezúttal is 64 játékos alkotja. Az év többi tornájával ellentétben, itt szetteket kell nyerni a továbbjutáshoz, egy szett megnyeréséhez pedig három leg győzelem szükséges. Az első fordulóban öt, a második és harmadik körben négy, a negyeddöntőben öt, az elődöntőben hat, míg a döntőben hét szettet kell nyerni a győzelemhez.

Topfavoritok

A tavalyi kiíráshoz hasonlóan, idén is a ranglista-vezető Michael van Gerwen nevével kezdődik a főtábla, vagyis ő a torna első kiemeltje, és egyben legnagyobb favoritja is. A 26 éves holland zseni pályafutása legeredményesebb szezonján van túl, megnyerte a Masterst, a UK Opent, a World Matchplayt, az Európa-bajnokságot, a Grand Slamet, a World Series és a Players Championship nagydöntőjét is. Ezen kívül még tovább 11 kisebb tornán diadalmaskodott, tehát ebben az esztendőben 18 trófeával bővült a vitrinjének tartalma. Ezek fényében egyáltalán nem hangzott nagyképűen az a kijelentése, miszerint jelenleg ő a világ legjobb játékosa. De hiába ez a döbbenetesen eredményes esztendő, ha a világbajnokságot nem nyeri meg, akkor ott lesz benne a csalódottság, hiszen még "csak" egyszer emelhette magasba a Sid Waddell trófeát.  

"Mighty Mike" egyik nagy kihívója a címvédő Gary Anderson lesz, aki azon kevés játékosok közé tartozik, akinek sikerült idén major tornán legyőznie a zöld "szörnyeteget". Mindezt ráadásul a döntőben tette, méghozzá a Premier League-ben, ami a legrangosabb több állomásos darts-verseny. Jól indult tehát friss világbajnokként a skót szekere, de valahogy az őszi tornákra egy kicsit leeresztett és egy Eb-döntőt leszámítva nem igazán tudott jó eredményeket elérni. Temetni azonban nem kell a Repülő Skótot, mert, ha éppen a világbajnokságra sikerül kihegyeznie a formáját, akkor ezúttal is borzasztó nehéz lesz őt megállítani. Az ötszörös bajnok Eric Bristow valami hasonlóra számít, szerinte Anderson képes lesz megvédeni a címét.

A skótnak várhatóan ehhez le kell gyűrnie a 16-szoros győztes Phil Taylort is, hiszen mindketten a tábla alsó felén kaptak helyet. Az angol legenda visszafogottabb szezont tudhat a háta mögött, olyannyira, hogy egyetlen kiemelt tornán sem sikerült nyernie. Ettől függetlenül természetesen számolni kell vele is, a nyáron a World Series keretén belül például több állomáson is brillírozott, illetve a Grand Slamen is megmutatta, hogy képes nagy menetelésre, a döntőben igencsak megráncigálta a holland riválisa nem létező bajszát. A tavalyi kiírás a legjobb példa, hogy egy kevésbé sikeres év után is képes volt fináléba jutni, ahol hajszál választotta el a 17-ik címétől. 

Hatharom-jóslat: Bőven akad kellemetlen játékos van Gerwen ágán, de úgy gondoljuk, hogy ezeken a hosszú meccseken nem fognak tudni fogast találni rajta és döntőbe jut, ahol ellenfele Taylor lesz, vagyis megismétlődik a 2013-as döntő. Az angol géniusz sorsolása egész baráti, még úgyis, hogy lehet a címvédővel találkozik az elődöntőben.

Meglepetést okozhatnak

Az outsiderek táborát elég sok játékos alkotja. Közülük, aki a legnagyobb veszélyt jelenti a nagy hármasra, az egyértelműen Adrian Lewis, aki egykori mentora, Taylor mellett a másik olyan játékos, akinek sikerült megvédenie a címét. Ennek azonban már három éve, azóta pedig nemhogy az újabb győzelem, de még a döntő közelébe sem jutott. Hiába tehát ő az ötödik kiemelt, nem lehet egy lapon említeni van Gerwenékkel. De a potenciál megvan benne egy újabb győzelemre, a Players Championship-döntőjével pedig jelezte, hogy a formája is kiváló, igaz, nála általában gondot jelent egyik tornáról a másikra átmenteni a jó formát. A Taylor - Anderson duót elkerülte, a holland világelsőt viszont nem, akiről Londonban nincsenek szép emlékei, két éve a négy között 0-6-ra kapott ki tőle. Várhatóan azonban előtte még a tavalyelőtti döntős Peter Wrighttal is szembe kell néznie. Az általában nagy show-t kreáló skót szintén az a kaliber, aki bárkit képes legyőzni, viszont egyelőre a nagy siker még várat magára, major trófeát ugyanis még nem sikerült nyernie. Nem úgy James Wade-nek, akit minden világbajnokság előtt megemlít az ember, mint esélyes, de valahogy az Ally Pallyben nem akar összejönni az angol klasszisnak a győzelem. Lehet, hogy éppen most áll majd össze nála minden, viszont, ha a papírformát nézzük, akkor a nagy hármas mindegyikét le kell győznie a trófeáért, ami nem ígérkezik sétagaloppnak. 

Az outsidereket két kategóriába lehet sorolni, Lewis-ék győzelmén nem igen kapnánk fel a fejünket, a most következő játékosok esetében viszont nyugodtan beszélhetnénk komoly meglepetésről. Az utóbbi években mutatott játéka alapján ide tartozik az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld is. A holland klasszis a fogadóirodáknál sincs a favoritok között, de voltak idén meggyőző meccsei, tornái, így számolni kell vele is, bár már a harmadik fordulóban összefuthat a világelső honfitársával. A fiatalabb generációból Michael Smith-re lesz érdemes odafigyelni, aki tavalyelőtt Taylor legyőzésével hívta fel magára a figyelmet, azóta pedig töretlenül fejlődik. Idén ősszel elkönyvelhette az első major elődöntőjét, ha pedig a vb is jól sikerül számára, akkor könnyen lehet, hogy jövőre a Premier League-be is meghívást kap. Meg kell említeni Robert Thorntont is, aki Anderson mellett a másik olyan játékos, aki idén legyőzte van Gerwent egy major versenyen. Hatalmas hőstett volt ez a 48 éves skót játékostól, ezzel valamelyest visszavágott a hollandnak a tavalyi vb negyeddöntőben elszenvedett vereségért. Az igen fájó volt Thorntonnak, hiszen 101.49-es átlaggal kapott ki, korábban ez csak három alkalommal nem ért győzelmet a világbajnokságon.

Hatharom-jóslat: A harmadik, vagyis Anderson negyedében szimatolunk meglepetést, szerintünk a regnáló bajnok az elődöntő előtt búcsúzni fog és erről az ágról Wade jut be a négy közé, ahol pedig szokás szerint elvérzik.

Skalpvadászok

Na, itt aztán rengeteg játékost felsorolhatnánk, mi azonban most csak azokat említjük meg, akiktől valóban tarthatnak a nagyágyúk. Ilyen például Dave Chisnall, aki a PDC-mezőny legjobbjai közé nőtte ki magát, de a világbajnokság nem az ő terepe. A harmadik fordulónál tovább egyszer sem jutott, az elmúlt két kiírásban pedig favoritként maradt alul. De, ha jó lábbal kel fel, akkor bárkit képes legyőzni, az ősszel ráadásul megdobta pályafutása első 9 nyilas kiszállóját televíziós meccsen. Az angol Ian White, a belga Kim Huybrechts és az ausztrál Simon Whitlock is képes egy-egy meccsen nagyot alkotni. Utóbbi döntőt is játszott 2010-ben, az elmúlt években visszaesett a formája, de a Players Championshipen látszódott, hogy elképesztően küzd, hogy visszatérjen a legjobbak közé, a Wright ellen aratott skalpjával pedig jelezte, hogy nagy hiba lenne őt leírni. A kevésbé nagy nevek közül Mensur Suljovicra hívnánk fel a figyelmet, aki pazar formát mutatott az ősszel és már a top 10-esek ellen is abszolút elhiszi, hogy lehet keresnivalója.

Hatharom-jóslat: Ha már az ősszel többször is profitáltunk Suljovic jó formájából, bizalmat szavazunk neki a világbajnokságon is. 2011-ben járt már a harmadik fordulóban, véleményünk szerint ezt most megismétli.

Fiatalok

Szerencsére fiatal tehetségekből sem lesz hiány, a legnagyobb figyelmet az aktuális junior világbajnok, Max Hopp kapja. A német sráccal már a korábbi években is találkozhattunk az Ally Pallyben, tavaly meccset is sikerült nyernie, idén akár többre is viheti, bár éppen a hollandok egyik feltörekvő játékosával, Benito van de Pas-val kezd. A 2014-es junior bajnok Keegan Brown is ott lesz a főtáblán, akárcsak a sógorok tehetsége, Rowby-John Rodriguez. Érdemes lesz odafigyelni a walesi Jamie Lewisra is, aki immáron már kiemeltként szerepel a tornán.

Hatharom-jóslat: Annyira bátrak nem vagyunk, hogy bármelyik fiatal játékosnak hasonló menetelést jósoljunk, mint, amit Kirk Shepherd 2008-ban művelt - 22 évesen sikerült döntőbe jutnia, ezzel ő minden idők legfiatalabb vb-finalistája -, de egy nagy skalpot várunk van de Pas-tól.

Ki nyeri a 2016-os PDC-világbajnokságot? - a   szorzói
Játékos Odds Játékos Odds
Michael van Gerwen 2.00 Phil Taylor 5.00
Gary Anderson 7.50 Adrian Lewis 16.00
Peter Wright 22.00 James Wade 22.00
Dave Chisnall 28.00 Raymond van Barneveld 45.00
Michael Smith 47.00 Robert Thornton 56.00
Kim Huybrechts 64.00 Ian White 78.00

Ami a végső győztest illeti olyan nagy meglepetések nem szoktak lenni, a jelenlegi kiemelési rendszerben viszont még soha nem az első négy kiemelt játszotta az elődöntőket. Ez azért jól mutatja, hogy ebben a sportágban nem feltétlenül a papírforma érvényesül.

Darts-tippjeink nem csak a LOGIBET.COM-on, hanem a PROTIPP-rendszerünkben is elérhetőek lesznek!
megosztom