Heti műsor

Közeleg a tél, szűkül a repertoár

  • hatharom.com
megosztom

Újabb izgalmas hét vár a sportfogadás szerelmeseire, megpróbáltuk kiemelni, hogy mely találkozókra, eseményekre lesz érdemes odafigyelni az előttünk álló hét napban.

Vajon melyik arcát mutatja a Chelsea hétfőn?

A hét rangadói

Alapvetően ég és föld a felek között a különbség, hiszen a Chelsea lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint a Leicester együttese, azonban a tabella éppen ennek az ellenkezőjét mutatja, mivel a Rókák a fordulót megelőzően vezették a tabellát, míg a Kékek mindössze a 14. helyen tanyáztak a Premier League-ben. Látható, hogy amíg a hazaiak jó, addig a vendégek rossz passzban vannak, igaz, José Mourinhóék pazar játékkal múlták felül az elmúlt héten a Portót, s nyerték meg Bajnokok Ligája csoportjukat. A londoniak már-már úgy játszottak, mint ahogy az előző szezonban, amikor megnyerték az angol bajnokságot. Ha azt a formát át tudják menteni hétfőre is, akkor van esélyük Leicesterben, viszont, ha úgy játszanak, mint bő egy hete, hazai pályán a Bournemouth ellen, akkor bizony a City akár több góllal is legyőzheti a fővárosiakat. Perpillanat a Chelsea számít a favoritnak a bukmékereknél, a     2.30-szoros szorzón fogadhatunk a vendégekre, míg a hazai siker 2.90-szeres pénzt érne.

[1988863] 2015-12-14 21:00:00 Leicester - Chelseax;

Szerdán torinói derbit rendeznek az Olasz Kupában, hiszen a címvédő Juventus a Torino együttesét fogadja a nyolcaddöntőben. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, avagy borítékolható, hogy kőkemény mérkőzésre van kilátás. Vélhetően a hazaiak néhány játékosukat pihentetik majd, de mivel roppant bő a rotációja Massimilano Allegri mesternek, így is bivalyerősek lesznek a Zebrák, akik könnyedén legyőzhetik a Bikákat. Köszönhetően annak, hogy a címvédő lényegesen jobb passzban van, ráadásul hazai pályán a legutóbbi öt alkalommal simán legyőzte a bordómezeseket. A magyar online fogadóirodánál 1.60-szoros oddson fogadhatunk háromesélyben a Juvéra, de a Bianconeri továbbjutása is 1.25-szörös pénzt ér.

[2143842] 2015-12-16 20:45:00 Juventus - Torinox;

Vasárnap este a Serie A listavezetője, az Inter, fogadja a középmezőnyben tanyázó Lazio gárdáját. A hazaiak bombaformában vannak, az elmúlt hétvégén például 4-0-ra (!) nyertek az Udinese otthonában, míg a római gárdának nem igazán megy mostanság a bajnokságban. A Sasok rengeteg gólt kapnak manapság, a támadójátékuk sem gördülékeny, míg a milánói alakulat hátsó alakzata nagyon stabil, s a támadósora is szépen rugdossa a gólokat. Véleményünk szerint perpillanat minden a hazaiak mellett szól, amit a bukmékerek is alátámasztanak szorzóikkal, hiszen toronymagas esélyesnek számít az Inter együttese a vasárnapi rangadón.

[2060590] 2015-12-20 20:45:00 Inter - Laziox;

Amire még érdemes figyelni

Fociból egyre kisebb a választék, hiszen sorra vonulnak téli szünetre a nemzetek bajnokságai. A hét elején, közepén a különböző országok kupára, míg hétvégén a bajnoki találkozókra lesz érdemes figyelni, továbbá a klubvilágbajnokságra. Női kézilabda-válogatottunk folytatja szereplését a dániai világbajnokságon, Németh András lányai hétfőn Lengyelországgal mérkőznek meg.Természetesen a szokásainkhoz híven a legnagyobb profittal kecsegetető tippeket kivétel nélkül megtalálhatjátok majd a Logibet-en, illetve aProtipp-rendszerben.

Ami a többi sportágat illeti, a szokásos előzetesek mellett tippek is elérhetők lesznek oldalunkon, vagyis ezen a héten is érdemes lesz a hatharom.com-mal és aLogibet-tel tartani, hiszen ha nyerni akartok, akkor a legjobb helyen jártok!

megosztom