La Liga

A Barcelona ezúttal a szárnyaszegett Denevéreken gázolhat át

Temérdek hiányzója lesz a most debütáló edzőnek, Gary Neville-nek, így a Valencia aligha szorítja meg a Barcát.

Mi sem lehet nemesebb feladat egy újonc edzőnek, mintsem éppen a világ jelenlegi talán legjobb csapata, a Barcelona ellen hazai pályán debütálni új csapatánál. A Valencia élén a frissen kinevezett Gary Neville-nek akár Tom Cruise is mesélhetne az ilyen jellegű lehetetlen küldetésekről, elég nehéz ugyanis elképzelni, hogy a Denevérek akár csak megszorítják a gránátvörös-kékeket.

Nem is volt túlságosan nagy meglepetés, hogy Nuno Espirito Santót eltávolították a Turia-parti csapat éléről, hiszen a Valencia 13 fordulót követően a 9. helyen vesztegel, és ahogyan olvasni lehetett a nyilatkozatokat, a játékosok sem bánták az edzőváltást. A főpróba nem is sikerült rosszul, hiszen a csapat nyerni tudott a Barakaldo elleni kupameccsen, igaz, akkor még Phil Neville irányításával. A Neville-ek gondjait temérdek hiányzó nehezítheti, Feghouli, Negredo, Mustafi sérültek, Javi Fuego és Joao Cancelo pedig a Sevilla ellen mehettek zuhanyozni idő előtt.

[2030216] 2015-12-05 20:30:00 Valencia - Barcelonax

A Barcelonánál ezzel szemben minden rendben van, Messi visszatért, a katalánok remekelnek, Messit és Neymart jelölték az Aranylabdára esélyes három játékos közé és hét közben is remek teljesítménnyel tudták le a kupamérkőzést Sandróék a Villanovense ellen. Luis Enrique mesternek akad néhány hiányzója, de Mathieu, Ter Stegen és Rafinha nélkül is sima győzelem vár a vendégekre.

[2030216] 2015-12-05 20:30:00 Valencia - Barcelonax;

A hiányzók, a kellemetlen ellenfél és a rossz forma majdhogynem lehetetlenné teszik Gary Neville dolgát, ámbátor a Valencia hazai pályán nem szerepel rosszul az utóbbi években a katalánok ellen. Nem ritka eredmény a döntetlen és az is szembeötlő, hogy 2007 óta egyszer sem tudott nyerni legalább két góllal a Barca a Mestallában. Na, ezt a sorozatot szakíthatják meg most Messiék.

   
hatharom.com-tipp: Barcelona -1 (európai hendikep)
TippmixPro @1.70
[2030216] 2015-12-05 20:30:00 Valencia - Barcelonax;
2015-12-05;87
2015-12-06;87
2015-12-07;87
185816
ingyen-tippjatek-ot-samsung-galaxy-tabletert