Tipp

Kihasználnánk Higgins jó formáját

  • Cesc18
megosztom

A nagy brékekből próbálunk profitálni Jamie Burnett és John Higgins összecsapásán.

Jamie Burnett-John Higgins
Hatharom-tipp: Mérkőzés 100-as brékjeinek száma 0,5 felett
Odds: 1.80
Eddig éri meg: 1.75
Tipperősség: 3/10

Egy hete vette kezdetét az Egyesült Királyság Bajnoksága, amely a Triple Crown első állomása, illetve a világbajnokság után a legrangosabb snooker-verseny. 2013 óta a legjobb 16 is játszik már az első körben, vagyis a 128-as táblán, így hiába megy már jó ideje a torna, még mindig csak a nyolcaddöntőknél járunk. Több nagy név is áldozatul esett már, a háromszoros UK-bajnok John Higgins viszont versenyben van még, sőt, hosszú évek után újra favoritként kell vele számolnunk.

Két-három gyenge szezon után szépen összekapta magát a skót legenda, pedig a sorozatos kudarcok után azt lehetett hinni, hogy hamarosan bejelenti visszavonulását. Nem így tett, és ismét megmutatja, hogy miért ő a valaha volt egyik legnagyobb bajnok. Nem beszélhetünk arról, hogy csúcsformában lenne, de, ha egy ilyen kaliberű játékos újra megízleli milyen trófeákat nyerni, akkor komolyan számolni kell vele. Márpedig idén volt miből merítenie, a 2015/16-os szezonban eddig zseniális, hiszen a három pontszerző tornából kettőt is megnyert, illetve még ebben az évben volt a Welsh Open-sikere is. Egyelőre itt a UK-n is nagyon megy neki, az előző körben például Ali Cartert verte 6-2-re. A folytatásban honfitársa, Jamie Burnett lesz az ellenfele, akinek legyőzése szintén nem okozhat gondot. 

Burnett egy igazi minden hájjal megkent játékos, több, mint 20 éves profi pályafutás van a háta mögött, de soha nem tartozott a mezőny krémjéhez. Az idei szezonja is szokásosan alakul, a nála gyengébb vagy vele hasonló játékerőt képviselő snookeresekkel felveszi a kesztyűt, a jobbak ellen viszont rendre alul marad. Magabiztosan vette az eddigi akadályokat itt Yorkban, de igazán erős játékossal nem találkozott.

Hosszú karrierjük során nyolcszor találkoztak és kivétel nélkül mindig Higgins győzött. Véleményünk szerint ez most sem lesz másképp, ám a -2,5-ös hendikep nem tűnik túl csábítónak, hiszen csak hat frémet kell nyerni a továbbjutáshoz. Miután Burnett is elég jó formát mutatott az eddigi meccsein, sorra lökte az 50 feletti brékeket, így jó esélyt látunk arra, hogy valamelyikük egy 100-ast is odapörköl. Higginsnek egyébként e tekintetben is jó szezonja van, 16 darabot lökött már, amivel a harmadik legeredményesebb. Ezen a tornán eddig kettőnél jár, íme a Tian Pengfei ellen lökött 103-asa:

megosztom