El Clásico

Megsemmisítő Real-vereség, óriásit játszott a Barcelona

A 0-4 talán még hízelgő is a Real Madridra nézve, óriási különbség volt a csapatok között.

Az már a találkozó előtt néhány órával kiderült, Lionel Messi csak a cserepadon kezdi a Real Madrid elleni találkozót - erről egy katalán rádió számolt be szombaton kora délután. A katalánok végül a 4-3-3-as felállást választották, Luis Suárez és Neymar kezdett elöl, a duót pedig Sergi Roberto egészítette ki trióvá. Igen támadó csapatot küldött a gyepre Rafa Benítez, hiszen James, Bale, Benzema és Ronaldo is a kezdő tizenegy tagja volt, míg a kaput ismételten Keylor Navas védte, a védelem tengelyében pedig Sergio Ramos irányított.

Viszonylag eseménytelenül telt az első tíz perc, valamivel aktívabbnak látszott a Real Madrid, de gólt a Barcelona szerzett. Luis Suárez kapott remek labdát, majd leválva Sergi Ramosról külsővel gyönyörű gólt lőtt Keylor Navas kapujába.

24 passz előzte meg Suárez első gólját - a legtöbb idén

A folytatásban is a helyzetek helyett a feszültségé és az indulatoké volt a főszerep, a Real-játékosok előszeretettel rugdosódtak, a barcelonaiakat pedig nem kellett kétszer meginvitálni egy kis színészkedésre. A kevés helyzet közepette újabb gólt így is a Barca szerzett, Iniesta zseniális passzából Neymar volt eredményes. A szünet előtt végleg eldönthette volna a mérkőzést a Barcelona, ám Marcelo a gólvonalról hárítani tudta Suárez fejesét.

Nem késett sokáig így sem a kegyelemdöfés, hiába kezdett jobban a Real a második félidőben, Iniesta remekbe szabott bombájával az 52. percben pontot tett a mérkőzés végére Luis Enrique csapata.

Az utolsó félórára érkezett Lionel Messi, mintegy kegyelemdöfésként a madridi szurkolóknak, így még az ő visszatérésére is éppen a Bernabeúban került sor. A hátralévő percekben némi túlzással csak az volt a kérdés, hány gólt szerez a Barcelona, a Real ritka kontratámadási ugyanis nem rejtettek igazán sok veszélyt. Az i-re a pontot végül Suárez tette fel, aki kihasználva a Real lestaktikájának csődjét, gyönyörűen emelt Navas felett a kapuba.

Hatalmas különbség volt a két csapat között, a Real az utolsó harminc percre tudott valamelyest felnőni a Barcelona mellé, amikor már a legnagyobb kérdésre választ kaptunk. Idegenbeli sikerével a Barca hat pontra növelte az előnyét a Real előtt és ha vasárnap nyer az Atlético Madrid is, akkor a Real Madrid a dobogó alsó fokára csúszik vissza.

[2030194] 2015-11-21 18:15:00 Real Madrid - Barcelonax;