NFL

A legendás Patriots vagy a mostani erősebb?

megosztom

Az elemzésekből kiderül, a bukik mennyire számítottak az idei jó teljesítményre.

Még csak az alapszakasz felénél járunk a 2015/16-os szezonban, de máris felsejlik az újabb tökéletes szezon lehetősége. Nyolc mérkőzés után három csapat, a Carolina Panthers, a Cincinnati Bengals és a New England Patriots áll 8-0-val, ám a bukmékerek szerint igazán reális esélye a regnáló bajnoknak van a hibátlan alapszakasz elérésére. Tom Bradyéknek aligha ismeretlen ez a "teher", 2007-ben éppen ők voltak, akik utoljára elérték a tökéletes alapszakaszt, az emlékezetes döntőben pedig végül a New York Giants parancsolt megálljt a Hazafiknak. De vajon a mostani Patriots van olyan erős, mint a nyolc évvel ezelőtti? A Covers cikke erre kereste a választ.

Melyik csapatnak sikerül a 16-0?
New England Patriots 5.00
Carolina Panthers 26.00
Cincinnati Bengals 29.00

2007-ben a bukik kezdetben kicsit lebecsülték a csapatot, amely 8-0-val hozta az ATS-t, vagyis a bukmékerek által meghatározott hendikepet. Idén ez 5-2-1, vagyis kétszer nem tudták hozni a hendit, míg egy esetben éppen annyival nyertek, mint azt a bukik gondolták. A jó idénykezdés után aztán elszálltak a határok, a Patriots az év második felében 2-6-tal zárt, ami azt mutatja, a fogadók túlzásokba estek és szinte minden határon a New Englandet nyerették. Hihetetlen például, hogy ebben az időszakban átlagosan 16.25 pontos favorit volt a meccsein a Pats és mindössze egyszer volt rájuk az aktuális hendi tíz alatt.

Habár a 8-0 ugyanúgy 8-0, mint volt nyolc éve, a számok egyértelműen rávilágítanak arra, ez a New England lényegesen gyengébb, mint anno. Nem csak az átlagos pontkülönbség mellyel lehozzák meccseiket (idén 16.5, 2007-ben 25.5), de a győzelmi esély is kevesebb, mint a híres 18-1-es csapat esetében. A negyedik negyedre fordulva jelenleg 89.5%-os valószínűséggel nyer a Pats, ami 4.3%-os visszaesést jelent. Ez persze még így is extrém magas, ha összehasonlítjuk a szintén 8-0-val álló Carolina 79.1%-ával.

Az alábbi táblázatban azt láthatjuk, ahogy telnek a másodpercek a mérkőzés során, milyen valószínűséggel nyeri meg a mérkőzéseit a három tökéletes mérleggel álló csapat.

Akad azonban olyan statisztika, amely az idei csapat mellett szól, ezek pedig a védelem számai. Onnan is láthatjuk, hogy a 2015-ös D jobban teljesít, hogy a mérkőzésekre alacsonyabb under/over határokat lőnek be a bukik, 2.5 ponttal. Az overhatárok és az aktuálisan belőtt hendikepek azonban remek lehetőséget szolgáltatnak, hogy megállapítsuk, Las Vegas hány pontot vár a New England aktuális mérkőzésein a két csapattól. 2007-ben rendesen alábecsülték Bradyék teljesítményét, hiszen a megszerzett pontjaik és a vélt pontszám között átlagosan több, mint 12 egység volt a differencia, ami idén csak 5.56. A következő táblázat azt mutatja meg, hogyan szerepelt a Patriots az elvárásokhoz képest 2007-ben és 2015-ben. Értelemszerűen az első sor esetében minél magasabb a szám, annál jobban szerepelt a támadósor, míg a második sorban minél nagyobb a mínusz, annál jobban szerepelt a védelem.

  2007-es New England 2015-ös New England
Megszerzett pont-Jósolt pont 12.4375 5.5625
Engedett pont-Jósolt engedett pont -2.5 -2.975

A táblázatból kiderül, mint a támadósor, mind pedig a védelem várakozásokon felül szerepel a New Englandnél, a különbség azonban nem kicsi, a 2007-es csapat jobban sokkolta a bukikat, mint az idei. Összefoglalva elmondhatjuk, mindkét gárda fantasztikusan jól teljesített, ám a bukikat az idei jó játék kevésbé lepi meg. Ugyanakkor a számokból kiderül, a nyolc évvel ezelőtti 8-0 meggyőzőbb volt, mint a mostani, ám az sok egyéb tényezőn is múlik, hogy ennek ellenére ez a csapat meg tudja-e csinálni a soha nem látott 19-0-t vagy nem.

Forrás: Covers

megosztom