Az első meglepetés a mérkőzést megelőzően egy órával ért minket, amikor Bernd Storck kijelölte kezdőcsapatát. A Videoton középpályása, Kleinheisler László, valamint a Hoffenheimben jobbára csak padozó Szalai Ádám is a kezdőben kapott helyet, ám a csatártársa nem Nikolics Nemanja vagy Böde Dániel volt, hanem Németh Krisztián.

Öt perc intenzív hazai nyomás és egy elképesztő Király-bravúrt követően igencsak kiegyenlítetté vált a játék. Bernd Storck bátor támadójátékára volt jellemző, hogy a középpályánk az átlagosnál lényegesen feljebb volt tolva, így többen tudták segíteni Szalaiék próbálkozásait. Ez azonban veszélyes is volt, hiszen a kontráknál könnyen emberfölényt tudtak kialakítani Henriksenék. A 26. percben jött aztán az öröm, Kleinheisler nem túl jó lövését Nyland a saját kapujába ütötte, ezzel pedig megszereztük a vezetést. A Vikingeket nagyon megfogta a bekapott gól, zavartan, kapkodva futballoztak a következő néhány percben. De a félidő egészére elmondható volt, hogy nem tudtak mit kezdeni a magyar védelemmel a hazaiak, Guzmicsék remekül hatástalanították a gyenge beadásokat.

A fordulás után a hatalmas rohamok ismét csak néhány percig tartottak, de továbbra is elmondható volt a norvégok játékára, hogy nem kidolgozott szituációkból, hanem védelmi hibákból kerültek csak kisebb helyzetekbe. A hazai közönség hamar hangot is adott elégedetlenségének. A mérkőzés utolsó harmada szerencsére viszonylag izgalommentesen telt. Többször percekre sikerült megtartanunk a labdát a norvég térfélen, Tettey-ék beadásai pedig rendre magyar játékost találtak meg. Az utolsó 15 percben úgy tűnt, hitehagyottá vált a norvég csapat, így különösen izgulnunk sem kellett.

A játékosok mellett óriási dicséret illeti Bernd Storckot, aki fantasztikusan meccselt. A csapat bátor játéka mindenkit meglepett, ahogyan a kezdő is, de a német szakember úgy tűnik, jobban ismeri a csapatát, mint néhány zsurnaliszta.