PL

Tucatnyi egyszezonos gyémánt az angol bajnokságból

2013-ban még az angol liga egyik legjobb csatára volt Michu, aki most a spanyol negyedosztályban keresi a kenyérrevalót. Összegyűjtöttünk néhány sorstársát.

Michu (spanyol, Swansea City)

A Premier League történetének egyik, ha nem a legjobb igazolása volt ár-érték arányban, ezt pedig első teljes angliai szezonjában nem kevesebb, mint 18 bajnoki góllal tudatosította a szurkolókban. Később azonban - sérüléseknek is köszönhetően - eltűnt, mint szürke szamár a ködben, 2013 óta összesen kettő gólt volt képes begyötörni az ellenfelek hálójába. Most épp a spanyol negyedosztályban igyekszik újjáépíteni önmagát.

Mido (egyiptomi, Tottenham Hotspur)

A 2004/2005-ös szezon elején, kölcsönbe érkezett a Romától, és azonnal letetett a névjegyét: Jermaine Defoe-nak és Robbie Keane-nek egyaránt remek partnere volt a Spurs támadóegységében, olyannyira, hogy nem kevesebb, mint tíz gólt szerzett első angliai szezonjában. Nem volt meglepetés, hogy a következő nyáron a BL-ről álmodozó Tottenham kicsengette érte a kivásárlási árát, de hiába, ezt követően mindössze öt gól jött össze neki a csapatban. A szurkolók imádták, de a lejtőn nem tudott megállni, előbb a Middlesbrough vitte el, majd szép sorban következett a Wigan, a West Ham és a Barnsley.

Michael Johnson (angol, Manchester City)

2006-ban, mindössze 18 évesen debütált a City első csapatában, rá másfél évre pedig már alapember volt, és pazarul is játszott Sven-Göran Eriksson formálódó csapatában. Ekkoriban óriási tehetségnek tartották, sokan az új Frank Lampardot és a jövő angol válogatottjának kapitányát látták benne, de hiába, mert a sérülések kicsinálták: 2008 után nem tudott újra ugyanazon a szinten focizni, mint előtte. Egyesek szerint a City nagybevásárlását látva elveszítette a motivációját, mások úgy vélik, a kondiját nem tudta visszaszerezni, de tény, ma a City középpályás sora helyett inkább saját ingatlanirodáját igazgatja. Pedig még mindig csak 27 éves.

Danny Cadamarteri (angol, Everton)

18 esztendős karrierje alatt 12 különböző klubban fordult meg, de sehol nem tudta azt a teljesítményt hozni, mint az Evertonnál, ahol valósággal berobbant a kezdőbe az 1997-98-as szezon első meccsein. Előbb a Barnsley elleni 4-2-es vereség alkalmával szerzett gólt, aztán a címvédő Arsenal ellen egyenlített 2-2-re, de később a Sheffieldet és a Liverpoolt is kivégezte a bajnokságban. Kár, hogy csak ennyi volt benne, a nagy sorozat után csaknem egy évig nem lőtt gólt, kiszorult a csapatból, és bár 2002-ig maradt az Evertonnál, soha nem ragyogott már abban a fényben, mint 17 évesen.

Tony Yeboah (ghánai, Leeds United)

A német Eintracht Frankfurttól érkezett a Leedshez 3,5 millió fontért, és első szezonjában busásan meg is hálálta a belé fektetetett bizalmat Hatalmas gólokat lőtt - a Wimbledon és a Liverpool elleni bombái azóta is élénken élnek a drukkerek emlékezetében -, de a varázs gyorsan véget ért, és később megközelíteni sem tudta 1995-ös formáját. Rossz nyelvek szerint a yorkshire-i puding volt a ludas, de állítólag a híresen szigorú George Graham mesterrel sem jött ki a ghánai gólvágó.

Jon Stead (angol, Blackburn)

Ő még csak egy egész szezonon keresztül sem tartott ki: 2004 januárjában érkezett a Rovershez, hat góljával bentmaradáshoz segítette a csapatot, de aztán mint akit elvágtak, soha nem jutott hasonló magasságokba. Közepes kis másodosztályú csatár lett belőle, semmi több.

Titi Camara (guineai, Liverpool)

Mindenki emlékszik érzelemdús gólörömére, amikor édesapja halála után egy nappal könnyekben kitörve ünnepelte, hogy a West Ham ellen sikerült a hálóba találnia. Arra már kevesebben, hogy első liverpooli szezonjában összesen 10 gólt lőtt, majd rövid úton lelépett a WHU-hoz, és soha többé nem ért ennek a teljesítménynek a közelébe.

Benjani Mwaruwari (zimbabwei, Portsmouth)

A 2007/2008-as Portsmouth kifejezetten jó csapat volt, elsősorban a gólerős Benjaninak köszönhetően, aki 23 bajnokin összesen 15 gólt szerzett abban a szezonban. Ennyi elég is volt az újgazdag City-nek, hogy elvigye, de ami működött délen, az Manchesterben valamiért befuccsolt: három szezon alatt mindössze hét gólra volt képes, igaz, ebből legalább az egyiket a Unitednek lőtte.

Asamoah Gyan (ghánai, Sunderland)

Egy sunderlandi szezon, 10 gól, aztán gyors lelépés a pénz hívó szavára: Gyan azóta is az Al-Ain játékosaként keres sokat, és ejt magasról a szakmai kihívásokra. Kár, hogy a Premier League-ben mindössze egyetlen igazán jó évadra telt tőle.

Roque Santa Cruz (paraguay-i, Blackburn)

Bár kifejezetten jó csapatokban játszott - Bayern, Manchester City, Betis - Santa Cruz tulajdonképpen sosem tűnt különösebben ígéretes csatárnak. Kivéve egyetlen szezont, a 2007/2008-ast, amikor 19 bajnoki góllal segítette a Blackburnt. Aztán nagy pénzért elvitte e City, de kiderült, hogy Santa Cruzban nincsen több, és az angol liga történetének egyik legkomolyabb bukása lett belőle.

Marcus Stewart (angol, Ipswich Town)

A traktorosok az ő góljával jutottak fel a Premier League-be 2000-ben, hogy aztán rögtön első szezonjukban csodát tegyenek, és az ötödik helyre fussanak be. Stewart ebből a menetelésből is kivette a részét, összesen 19 góllal terhelte meg a bajnoki ellenfelek hálóját. Az Ipswich később az UEFA-kupában is egészen szépen menetelt (az Inter-drukkerek biztan emlékeznek rá), de Stewartban már nem volt több, meg sem tudta közelíteni egy évvel korábbi teljesítményét. Végül mindössze öt bajnoki gólig jutott, az év végére kipukkanó Ipswich pedig kiesett, és azóta sem jutott vissza a Premier League-be.

Michael Ricketts (angol, Bolton)

A Sam Allardyce vezette Bolton az ezredforduló utáni angol bajnokság egyik leginkább üde színfoltja volt. Amikor 2001-ben feljutottak, Ricketts 19 góllal segítette a csapatot, és első PL-szezonja is jól sikerült, 12-szer mattolta az ellenfelek kapusait. Meghívót kapott az angol válogatottba is, de hiába játszott negyvenöt percet a hollandok elleni barátságos meccsen, labdába sem ért, és ezt követően a klubjában is elmaradoztak a góljai. Nem csoda, hogy elengedték őt a Middlesbrough-hoz, de ott sem ment neki, 32 meccsen mindössze 3 gólig jutott, hogy aztán két góltalan szezonnal még ezt a mutatót is alulmúlja a Leedsnél. 24 évesen pukkant ki végleg, kár érte.

(via Telegraph)