PL

Gyári munkásként kezdte az új csodacsatár

  • varin

Jamie Vardy néhány éve még a nyolcadosztályban játszott, most pedig már a Real Madrid érdeklődik utána.

12 forduló után meggyőző fölénnyel, éppen 12 góllal vezeti a góllövőlistát a parádésan szereplő Leicester City támadója, Jamie Vardy. A már az angol válogatottban is bemutatkozó 28 éves játékos fantasztikus szériában van, az utolsó kilenc bajnokiján egytől egyig betalált, érdemeit még az sem csökkenti, hogy kétszer is tizenegyesből vette be az ellenfél kapuját. De hogyan juthatott ilyen magasra egy olyan futballista, aki néhány éve még a nyolcadosztályban játszott?

9501#00

Vardy 15 évesen került a Sheffield Wednesday utánpótláscsapatához, ahol nem tartottak rá igényt, így néhány hónap után el is küldték. Új állomáshelye a nyolcadosztályban szereplő Stocksbridge Park Steels gárdája volt, mely székhelye szintén Jamie születési helye, vagyis Sheffield. Először még csak az utánpótláscsapatban kapott szerepet, 2007-ben, 20 évesen mutatkozott be a felnőttek között, heti 30 fontos fizetésért, amely csak kiegészítésül szolgált a gyári munkás fizetéséhez. "Ha az idegenbeli mérkőzések túlságosan messze voltak, volt, hogy csak egy órát játszhattam, utána le kellett cserélnie az edzőmnek, én pedig futottam a szüleim kocsijához, hogy beérjek dolgozni" - mesélte Vardy. Ráadásul egészen a Fleetwoodba való szerződéséig komoly problémát jelentett neki, hogy a munkája súlyos hátfájdalmakat okozott, így hol a melót, hol az edzéseket kellett hanyagolnia.

A 178 centiméteres játékos teljesítményével hamar felhívta magára harmad-, negyedosztályú csapatok figyelmét is, ám végül sem a Crewe Alexandra, sem pedig a Rotherham United nem szerződtette őt. 2010-ben, 23 évesen került a hetedosztályú FC Halifax Townhoz, ahol rögtön házi gólkirály is lett szezonbéli 22 találatával.

Vardy, még egy nyolcadosztályú mezben

Mindössze egy év halifaxi játék után következett az újabb szintlépés, Vardyt elvitte az ötödosztályú (még mindig csak félprofi liga) Fletwood Town, ahol 2011 szeptemberében be is mutatkozott. "Őt semmi nem zavarja, ugyanolyan jó játékos a Wembley Stadionban, mint egy amatőr ligában, ahol 80-100 ember nézi őt egy meccsen. Róla egy dolgot lehet biztosan elmondani, bárhol is játsszon, az a csapat bajnok lesz. A Stocksbridge, a Halifax, a Fletwood és a Leicester City is bajnok lett vele, úgy hiszem, fantasztikus idény áll előtte most is. Kivételesen nagy játékos" - nyilatkozta róla nemrég a Fleetwood tulajdonosa, Andy Pilley. Az üzletember a mai napig nagyon hálás Vardynak, akiről mint elmondta, "az utolsó pennyig visszafizette a 150 ezer fontos vételárát a 31 góljával és a bajnoki címmel". 2011/12-ben is jöttek megállíthatatlanul a Vardy-gólok, nem is volt kérdés, hogy hamar klubot vált a támadó. A Blackpool 750 ezer fontos ajánlatára még nemet mondott a Fleetwood, 2012 májusában viszont a Leicester City 1 millió fontért vitte el, ami átigazolási rekord egy nem profi klubból érkező játékosért.

A Rókáknál 2012 augusztusában, egy Ligakupa-meccsen mutatkozott be, ahol egyből be is talált a Torquay Unitednek. A folytatás azonban közel sem volt ilyen sikeres, az első szezonja nagyon gyengén sikerült. 29 mérkőzésen 5 gól jött csupán össze, és könnyen lehet, hogy csak az új trénernek, Nigel Pearsonnak volt köszönhető, hogy Vardy nem vonult vissza. A média és a szurkolók kritikája után a következő szezonban már igen jól teljesített a Championshipben: a klub kivívta a Premier League-be kerülést, Vardyt pedig az év játékosának választották meg a tavaly még kritikus szurkolók.

Az a bizonyos meccs a MU ellen

Az első PL-szezon rajtján rögtön alá is írt 2018-ig egy új kontraktust, és bár az első két találkozót ki kellett hagyja, az első kezdése alkalmával a Manchester United ellen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. A szenzációs debütálást nem követték újabb legendás meccsek, a 36 meccsen szerzett 5 gól ismételten gyengécskének volt mondható, így habár a Leicester City minden idők egyik legnagyobb menekülését mutatta be, ebből kevéssé vette ki részét Jamie. A 2015/16-os évad viszont teljes egészében a rekorddöntésekről szól, Vardy zsinórban kilenc bajnokin szerzett gólt, ami egy idényen belül rekordnak számít. A csúcsot Ruud van Nistelrooy tartja tíz mérkőzéssel, de az ő esetében két idényt ölel fel a rekord.

Jamie Vardy karrierje számokban
Idény Csapat Pályára lépések Gólok
2007-2010 Stocksbridge Park Steels 107 66
2010-2011 FC Halifax Town 41 29
2011-2012 Fleetwood Town 36 31
2012- Leicester City 109 37

2015 júniusában a válogatottban való debütálás sem maradhatott el, ám az első gól itt még várat magára.

És Jamie Vardy az angol válogatott mezében

Jamie Vardy tehát valóban a semmiből jött, egyedülálló története bizonyíték arra, hogy ha az ember még 20-22 évesen sem tart szinte sehol, akkor is szóba hozhatják néhány év múlva a Real Madriddal. Merthogy október végén látott napvilágot a hír, a Galaktikusok érdeklődnek Vardy iránt, akinek vételára jelenleg 6-7 millió font környékén lehet. A pletykákat erősítheti Karim Benzema vesztegetési botránya is, könnyen lehet, hogy a Realnak hamar szüksége lesz egy igazi gólvágóra.

Ki lesz a Premier League gólkirálya?
Jamie Vardy (Leicester) 3.00
Sergio Agüero (Manchester City) 3.75
Alexis Sánchez (Arsenal) 7.50
Harry Kane (Tottenham) 12.00
Romelu Lukaku (Everton) 13.00
Odio Jude Ighalo (Watford) 26.00
Olivier Giroud (Arsenal) 26.00