Heti műsor

Hajrá, magyarok!

  • hatharom.com
megosztom

Újabb izgalmas hét vár a sportfogadás szerelmeseire, megpróbáltuk kiemelni, hogy mely találkozókra, eseményekre lesz érdemes odafigyelni az előttünk álló hét napban.

Reméljük válogatott játékosainknak lesz okuk az örömre vasárnap este is.

A hét mérkőzései

Számunkra egyértelműen a hét, de nem is a hét, hanem az év legfontosabb mérkőzései kerülnek megrendezésre, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott Eb-pótselejtezőt játszik Norvégia ellen, előbb csütörtökön idegenben, majd vasárnap hazai pályán. A találkozókkal kapcsolatban rengeteg cikk jelenik meg oldalunkon a hét folyamán, így inkább vessünk egy pillantást az esélyekre, hogy, hogy is állunk a hét elején.

A papírforma szerint a norvégok az első mérkőzés favoritjai - legutóbb 2012-ben találkoztunk velük, akkor barátságos mérkőzés keretében belül 2-0-ra győztek le minket Magyarországon -, a     háromesélyben 1.85-szörös pénzt kínál a skandinávokra, míg a magyarok sikerével bőven megnégyszerezhetjük a pénzünket. Számunkra az odavágón már a gólszerzés is kiváló eredmény lenne, hiszen az idegenben lőtt gól roppant sokat érhet a végelszámolásnál, amely fogadási lehetőségre 1.65-szörös szorzón lehet fogadni a magyar fogadóirodánál. Aki már a továbbjutó kilétére szeretné feltenni pénzét a párharc előtt, annak van egy jó hírünk, mivel már erre is lehet fogadni, az északiak továbbjutására 1.55-szörös, míg hazánk fiaiéra 2.30-szoros oddson lehet fogadásokat kötni.

Egy valami viszont biztos, hogy a hatharom.com élő, szöveges közvetítéssel jelentkezik, mindkét találkozóról, vagyis, aki nem akar lemaradni az év mérkőzéseiről, az látogasson el oldalunkra csütörtök és vasárnap este!

További pótselejtezők

A norvég-magyar párharcon kívül még további három Eb-pótselejtezőt rendeznek, hiszen Svédország Dániával, Ukrajna Szlovéniával, míg Bosznia és Hercegovina Írországgal méri össze tudását.

A skandináv csata egyértelműen kiemelkedik a többi közül, hiszen abszolúte kiszámíthatatlan találkozókra számíthatunk, már az odavágót is teljesen háromesélyesre értékelik a bukmékerek, a     a svédekre 2.25-szörös, míg a dánokra 3.20-szoros pénzt kínál. A felek egyébiránt legutóbb 2014-ben találkoztak egy barátságos mérkőzésen, akkor a dánok 1-0-ra győzték le hazai pályán a svédeket.

A bosnyák-ír párharc sem lesz piskóta, ráadásul a felek ellentétes előjellel várják a párharcot, mivel amíg a bosnyákok kiharcolták a pótselejtezőt jelentő harmadik helyet, addig az írek elbukták az egyenesági továbbjutást a lengyelekkel szemben az utolsó csoportmérkőzésükön. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy egy hajszálnyival a balkániak az esélyesebbek a továbbjutást illetően, az első mérkőzésen pedig valósággal favoritnak számítanak, hiszen mindössze kétszeres szorzón fogadhatunk Edin Dzekoékra, míg az írekre közel négyszeresen. Ez annak fényében picit meglepő, hogy legutóbb, 2012-ben az írek 1-0-ra lenyomták a bosnyákokat.

Papírforma szerint a legsimább párosítás az Ukrajna-Szlovénia, ahol keleti szomszédaink számítanak favoritnak, nem csak az első mérkőzésen, hanem önmagában, a párharcban is. Az odavágón speciel csak 1.65-szörös pénzt kínálnak az ukránokra, míg a szlovénok sikerére bőven ötszörös pénzt fizetne ki a    . A felek legutóbb a 2000-es Európa-bajnokság csoportmérkőzésein találkoztak, akkor nyugati szomszédaink jöttek ki jobban a páros mérkőzésből, persze, azon eredményekből nem lehet kiindulni, hiszen 1999 óta gyakorlatilag felnőtt egy generáció.

A hatharom.com valamennyi Eb-pótselejtező előtt felvezetővel jelentkezik.

Ki jut tovább? - a     szorzói
Párosítás Odds Odds
Svédország-Dánia 1.82 1.88
Ukrajna-Szlovénia 1.45 2.55
Bosznia-Hercegovina-Írország 1.78 1.92

Amire még érdemes figyelni

Fociból a pótselejtezőkön kívül barátságos válogatott, illetve alacsonyabb osztályú bajnoki találkozókat rendeznek a héten. A kézilabda-bajnokságokban folytatódik a nagyüzem, továbbá a Győr, a Ferencváros, a Veszprém és a Szeged ismételten pályára lép a Bajnokok Ligájában. Természetesen a szokásainkhoz híven a legnagyobb profittal kecsegetető tippeket kivétel nélkül megtalálhatjátok majd a Logibet-en, illetve a fórum aloldalunkon.

Ami a többi sportágat illeti, a szokásos előzetesek mellett tippek is elérhetők lesznek oldalunkon, vagyis ezen a héten is érdemes lesz a hatharom.com-mal és aLogibet-tel tartani, hiszen ha nyerni akartok, akkor a legjobb helyen jártok!

megosztom