EL

Klopp az EL-ben is győzelemre vezetheti a Liverpoolt

  • hatharom.com

A Chelsea ellen megtört a jég, a Vörösök Oroszországban sem lassítanának.

Klopp az Európa Ligában is győzelemre vezetheti a Liverpoolt. - Fotó: thisisanfield.com

Nincs még egy hónapja, hogy Jürgen Klopp átvette a Liverpool irányítását, de az első igazán hangzatos sikerig egészen szombatig kellett várni. A német mesterrel a kispadon a Vörösök három döntetlennel kezdtek, azt követően a Bournemouth gárdáját az Angol Ligakupában, majd a Chelsea-t a Premier League-ben győzték le.

Az utóbbi győzelem nagyon jókor jött a liverpooliaknak, hiszen lőtávolon belül kerültek a bajnokságban a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyeket illetően, de ami a legfontosabb, hogy a játékosok önbizalma helyre billent, főleg azért, mert hátrányból fordítottak a Stamford Bridge-en. Ami nem éppen hátrány a csütörtöki Európa Liga találkozó előtt, mivel Philippe Coutinhóék eddig mindhárom találkozójukon döntetlenre végeztek, avagy gyakorlatilag sorsdöntő mérkőzés vár rájuk Kazanyban. Hiszen csak győzelem esetén léphetnek előre, avagy leszakíthatják riválisaikat a továbbjutásért folytatott harcban.

[2089367] 2015-11-05 19:00:00 Rubin Kazany - Liverpoolx

Az oroszok sem állnak túl fényesen, bajnokságukban botladoznak, míg az EL-ben eggyel kevesebb pontjuk van, mint az angoloknak, avagy számukra is csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény. Azonban szegény csapatot még az ág is húzza, hiszen Igor Portnyagin és Oleg Kuzmin - előbbi sérülés, utóbbi eltiltás miatt - kihagyja a Liverpool elleni mérkőzést, a játékosok hiánya pedig komoly érvágás a Rubinnak.

Úgy véljük, hogy a sikerre minden esélye megvan Jürgen Kloppéknak, hiszen igaz, hogy az odavágón csak 1-1-re végeztek a meccs bő egy félidejében emberhátrányban lévő oroszok ellen, azonban a liverpooliak lényegesen magasabb játékerőt képviselnek csütörtöki riválisuknál. A szombati sikerük ráadásul megadhatja a játékosoknak azt a kellő pluszt, ami a sikerhez kell Kazanyban, vagyis összességében egyáltalán nem lennénk meglepve, ha az angolok mind a három pontot begyűjtenék.

Háromesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Rubin Kazany Döntetlen Liverpool
3.90 3.35 1.90
[2089367] 2015-11-05 19:00:00 Rubin Kazany - Liverpoolx;