La Liga

Madridban a Barcelona

Az otthon remekül szereplő Getafe ellen nem lesz könnyű dolga Luis Enrique csapatának.

Hétvégén a spanyol fővárosba látogat a címvédő Barcelona, no, de még ne kezdjük hűteni a söröket, "csupán" a Getafe lesz a Barcelona ellenfele. Ám az elmúlt évek dominanciája ellenére a gránátvörös-kékeknek ezúttal nehéz dolguk lehet a madridi gárdával szemben.

Merthogy hazai pályán parádésan szerepel a kiscsapat, utolsó három bajnikujokat 8-0-s gólkülönbséggel hozták le. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ellenfeleik alsóbb kategóriás csapatok voltak, ráadásul idegenben lényegesen gyengébben szerepelnek. Fran Secriba csapatában ezúttal a kiállított Carlos Vigaray nem léphet pályára.

[2030173] 2015-10-31 20:30:00 Getafe - Barcelonax

A vendégeknél nem sikerült túlságosan jól a hétközi kupamérkőzés, hiszen a tartalékosan felálló gárda a negyedosztályú Villanovense vendégeként csak 0-0-t tudott játszani. A döntetlen még akkor is igencsak kínos eredmény, ha beleszámoljuk, hogy a Suárez-Neymar-Messi trió el sem utazott a mérkőzésre. A Real Madriddal ellentétben a katalánoknak inkább a bajnoki találkozójukra kell fókuszálni, hiszen a BATE elleni szerdai BL-meccs aligha okozhat különösebb gondot, Madridban pontot hullajtani viszont nem lenne szerencsés forgatókönyv így néhány hétten a csúcsderbi előtt. A Getafe elleni meccskeretbe természetesen visszakerült Suárez és Neymar, akiket ezúttal Sandro Ramirez egészíthet ki trióvá.

[2030173] 2015-10-31 20:30:00 Getafe - Barcelonax;

A két csapat utolsó mérkőzését Alvesék nagyon simán, 6-0-val hozták le, ám decemberben a Barca nem tudott nyerni a fővárosban. Mi szűkös vendéggyőzelmet várunk a találkozótól, ez a Barcelona Messi nélkül jelenleg nem az a csapat, amelyik könnyedén rúgna öt-hat gólt bármelyik csapatnak.

hatharom.com-tipp: Kevesebb, mint 3,5 gól
TippmixPro @1.55
[2030173] 2015-10-31 20:30:00 Getafe - Barcelonax;
2015-10-30;87
2015-10-31;87
2015-11-01;87
185816