La Liga

Óriásölőhöz látogat a Real Madrid

A Celta Vigo idén már a Barcelonát, a Sevillát és a Villarrealt is legyőzte. Következnek Ronaldóék?

Abban aligha találunk bármi meglepőt, hogy a La Liga 2015/16-os szezonjában nyolc forduló után az első négy csapat csapat között ott van a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid. Akad azonban egy kakukktojás, a Celta Vigo ugyanis öt győzelem mellett három döntetlenjével ugyanúgy 18 ponttal áll az élen, mint a két gigász, és bizony szereplésük aligha a véletlenül műve, hiszen erős ellenfeleket győztek le Nolitóék.

[2030165] 2015-10-24 16:00:00 Celta Vigo - Real Madridx

Már a felkészülési időszakban is látszott, jó csapata lehet idén Eduardo Berizzónak, hiszen több szép győzelmet is arattak a holtszezon utolsó heteiben. A bajnokság aztán szintén álomszerűen kezdődött, öt meccsen 13 pont, köztük a Sevilla legyőzése idegenben, majd a Barcelona kiütése hazai pályán. Következett két döntetlen, melyet ismét egy bravúrgyőzelemmel feledtettek, ezúttal a Villarreal ellen. A siker egyik kulcsa az a Nolito, akit már hírbe is hoztak a katalán csapattal, ám mint azt elmondta, szíve szerint maradna Vigóban: "Isten dönti majd el a sorsom, de januárban még biztosan nem távozom. Boldog vagyok Vigóban" - mondta a támadó a Radio Marcának. A védekezésben mindazonáltal javulnia kell a kék-fehéreknek, a nyolc bajnoki alatt nyolc gólt kaptak, csak két csapat ellen maradt érintetlen Alaverz hálója.

Minden a sérülésekről szól az elmúlt napokban a Real Madridnál. Danilo és Sergio Ramos már visszatérhetett a csapathoz, ám a Benzema-Bale-James trió továbbra is hiányozni fog Cristiano Ronaldo mellől. Rafa Benítezék egy döntetlennel melegítettek a hétvégi rangadóra, a PSG elleni ikszet követően a spanyol mester elégedetten értékelt: "Jól játszottunk Párizsban, elégedett vagyok. Irányítottuk a játékot, többet próbáltunk kapura lőni, így nincs okom panaszra, mindent megtettünk a győzelemért".

[2030165] 2015-10-24 16:00:00 Celta Vigo - Real Madridx;

Az elmúlt években tudott borsot törni a Celta Madridban a Real orra alá, hiszen két éve a bajnokságban, három éve a kupában győzték le fővárosi ellenfelüket. Tavaly 4-2-re és 3-0-ra nyert a Real Madrid, és igaz bár, hogy veretlen még a Celta Vigo, a tündérmesének szerintünk most vége szakad.

hatharom.com-tipp: Real Madrid nyer
TippmixPro @1.90
[2030165] 2015-10-24 16:00:00 Celta Vigo - Real Madridx;
2015-10-23;87
2015-10-24;87
2015-10-25;87
185816