BL

Lefagy a moszkvai hidegben a MU?

Loius van Gaal csapata nemigen szenvedhet vereséget Moszkvában, ha továbbjutási álmokat szövöget.

Két kör után nem lettünk sokkal okosabbak, ami a B-csoportot illeti. Mind a négy csapat egy győzelemmel és egy vereséggel áll, így a Manchester United oroszországi fellépése különösképpen fontos lehet a végeredmény szempontjából.

188453

Leonid Slutsky fiai igen jól indították legutóbbi BL-meccsüket, hiszen már a félidőben háromgólos fórban voltak a PSV-vel szemben. Habár a második 45 percet a hollandok nyerték két góllal, a kulcsfontosságú győzelem így is összejött, köszönhetően Doumbia két góljának. Mindazonáltal Akinfeevék védelme az elmúlt hetekben nem működött jól, hiszen július vége óta csak egy mérkőzést sikerült nullára lehozniuk.

[2088234] 2015-10-21 20:45:00 CSZKA Moszkva - Manchester Unitedx

Ami a vendégeket illeti, az Arsenal elleni csúfos vereséget követően az Everton ellen sikerült javítania Van Gaal fiainak, így kedvező szájízzel ülhettek repülőre Manchesterben. Mint azt a holland mester elmondta, többen sérültek, illetve fáradtsággal bajlódnak a keretből: "Luke Shaw, Paddy McNair és Ashley Young biztosan nem jönnek velünk Moszkvába és James Wilson is beteg, így ő sem fog játszani. Húsz játékossal megyünk Oroszországba, reméljük, a fáradtsággal küzdő, Everton ellen nem bevetett játékosok, mint Romero vagy Valencia frissebbek lesznek az esti meccsre."

A mérkőzés idejére várhatóan már 0 fok körül lesz a moszkvai hőmérséklet, ami egyértelműen a hazai csapatot támogatja majd. Ugyanakkor a hétvégi, sima győzelem után a United a Bajnokok Ligájában is esélyese a mérkőzésnek, és ahogyan napra pontosan öt éve is nyerni tudtak a CSZKA vendégeként, úgy egy sovány siker most is összejöhet a Luzsnyikiben.

hatharom.com-tipp: Döntetlen vagy Manchester United
TippmixPro @1.41
[2088234] 2015-10-21 20:45:00 CSZKA Moszkva - Manchester Unitedx;
2015-10-21;42