EURO 2016

Elsőből utolsó: csinált már valaki olyat, mint a görögök?

  • gradessaint

A Guardian utánanézett, történt-e már olyan, hogy egy első kalapos csapat utolsóként végzett selejtező-csoportjában.

A magyar válogatott kedvező helyzetben várja a 2016-os Európa bajnokság selejtezőinek utolsó két fordulóját: ha minden a papírforma szerint alakul, azaz mi verjük hazai pályán – ráadásul nézők előtt – a Feröer-szigeteket, miközben a görögök kikapnak az egyenes ági kijutásra pályázó észak-írektől, akár még a legjobb csoportharmadik címre is jó esélyünk van, de a pótselejtezős szereplésünk teljesen biztos. A magyar válogatott egyébként legutóbb 1997-ben járt ennyire közel ahhoz, hogy kvalifikálja magát egy nagy tornára, de akkor Jugoszlávia az oda-visszavágós playoffban megállított bennünket, 1-12 lett a vége.

Persze nem is idehaza lennénk, ha a csodavárás nem kapcsolódna össze egyből rosszindulatú relativizálással. Csank János korábbi szövetségi kapitány egyenesen odáig ment, hogy a miénk „minden idők leggyengébb selejtező-csoportja”, és bármi is lesz a végeredmény, „szégyen, hogy nekünk ebben is a pótselejtezős helyért kell küzdenünk”. Ne menjünk most bele abba, hogy a magyar futball jelenlegi helyzetében – összesen három topligás játékosunk van, akik közül kettő a padon sem ül csapatában -, mi a realitás ebben a csoportban, vizsgáljuk csak az első állítást:

vajon tényleg ez minden idők leggyengébb selejtezőcsoportja?

Isteni szerencsének tűnhet, hogy az első kalapból mellénk húzott görögök teljesen váratlan – ne feledjük, tavaly még a nyolc közé jutásért játszottak a világbajnokságon – összeomlást produkáltak, és nagyjából ez a legerősebb érv amellett is, hogy ez egy vállalhatatlanul gyengére sikerült csoport lett. Adódik a kérdés, vajon előfordult-e már korábban, hogy egy első kalapból húzott európai válogatott selejtező-csoportjának utolsó helyéről várta a mindent eldöntő utolsó meccseket egy nagy torna előtt? A választ a tekintélyes Guardian egyik legzseniálisabb rovata, a Knowledge adta meg nemrég.

Kezdjük az elején: nem Görögország az egyetlen első kalapos csapat, amelyik látványosan szenved a mostani Eb-selejtezőkön, bár az is igaz, hogy a playoff-szereplését egyelőre szintén nem biztosító Hollandiának és Bosznia-Hercegovinának velük ellentétben még van némi esélye a kvalifikációra. Összehasonlításképp, a 2014-es vb-selejtezőkön egyetlen első kategóriás kiemelt csapat bukott el, Norvégia, akik az E csoport negyedik helyén végeztek Svájc, Izland és Szlovénia mögött. És, ha már itt tartunk, említsük meg gyorsan, hogy a norvégok korábban is végrehajtották egyszer hasonló bravúrt: a 2002-es világbajnokság selejtezőit szintén első kalaposként indították, de csak csoportjuk negyedik helyét voltak képesek megszerezni Lengyelország, Ukrajna, valamint Fehéroroszország mögött.

Az egyetlen, görögökéhez mérhető égést produkáló csapat azonban nem ők, hanem a világbajnoki címvédő Olaszország volt, még az 1980-es évek elején. Enzo Bearzot csapata az 1984-es franciaországi Eb előtt nehéz, de nem különösebben megoldhatatlan feladatot jelentő selejtező-csoportba került Csehszlovákia, Románia, Svédország és Ciprus mellé, kijutás helyett azonban sikerült teljesen megsemmisíteniük önmagukat.

Már a vb-győzelmet követő első válogatott meccsen látszott, hogy nincs minden rendben a Squadra Azzurrával, de a Svájc elleni barátságos vereség (0-1), igazából nem sokat nyomott a latba. Annál inkább a selejtezők nehézkes hazai indítása, az olaszok ugyanis tőlük szokatlan módon sem a csehszlovákok, sem Románia ellen nem tudták behúzni az ikszes meccset, mindkétszer döntetlenre végeztek. Ezt követte egy kínos remi Limasszolban – Franco Causio utolsó válogatott meccse lett belőle -, majd két vereség, sorrendben Bukarestben (0-1, Bettega és Marini búcsúzott a címeres meztől), majd Göteborgban (0-2, Zoff, Graziani és Oriali hattyúdala).

Az 1982/1983-as szezon végén Olaszország szempontjából rettenetesen festett a tabella: három ponttal a csoport utolsó előtti helyén szerénykedtek, miközben Románia, Csehszlovákia és Svédország egyaránt hét-hét egységgel állt a tabella élén. Haladó matekosok ebből gyorsan ki tudják számolni, hogy az olaszoknak hátralévő három meccsük mindegyikének megnyerése sem jelentett volna biztos kijutást az Eb-re – ne feledjük, akkor egy győzelemért még csak két pont járt, és mindössze nyolc csapat mehetett a kontinensviadalra -, hát még az, amit ezután sikerült produkálniuk.

Előbb Nápolyban semmisítették meg önmagukat újfent Svédország ellen (0-3), majd Prágába utaztak, ahol ugyanolyan simán kikaptak a csehszlovákoktól, mint korábban odahaza (0-2). A hajó elúszott, sőt, az olaszok a csoport sereghajtó helyére estek vissza utolsó, Ciprus elleni selejtezőjük előtt. Sokáig itt is döntetlenre álltak, de végül két világbajnok, Antonio Cabrini és Paolo Rossi góljaival a maguk javára fordították a meccset (3-1), és elmozdultak a csoport utolsó helyéről.

Ha tehát a hátralévő két meccsen érvényesül a papírforma – mi ezt szeretnénk, mert, ha a görög válogatott hatodikként végez, kiesik az ellenük elhullajtott minimum két pontunk -, és a görögök nem tudnak elmozdulni a csoport utolsó helyéről, ők lesznek az első európai válogatott, amelyik top kalapos kiemeltként sereghajtóként végez egy nagy torna selejtező-csoportjában.

[1667509] 2015-10-08 20:45:00 Észak-Írország - Görögországx;