Jean Tigana (francia, Fulham, 2000-2003)

Akkor hívta fel magára a szigetlakók figyelmét, amikor 1998-ban a Monaco edzőjeként a Manchester Unitedet oktatta a BL negyeddöntőjében, így nem volt meglepő, hogy alig két esztendővel később már a zátonyon tartotta az edzéseket. Az annál inkább, hogy mindezt nem a Premier League-ben, hanem az újgazdag, de mégiscsak másodosztályú Fulham csapatánál tette - igaz, nem sokáig, mert a londoni kiscsapat mindjárt Tigana első teljes szezonjának végén a legfelső vonalban kötött ki. Sőt, ezt követően a megkapaszkodás is sikerült nekik, de ahogy a csapat, úgy Tigana szerencséje is elfogyott a második szezonra, és 2003 áprilisában végül kenyértörésre került sor a felek között. A Fulham ekkor 15. volt a tabellán, de a váltást igazolta az élet, mert végül összejött a bentmaradás kiharcolása.

Verdikt: 6,5/10

Jacques Santini (francia, Tottenham, 2004)

Ő volt az ember, aki megalapozta a Lyon hét esztendeig tartó egyeduralmát Franciaországban, majd szövetségi kapitány lett belőle a világ akkori talán legerősebb válogatottjánál. Itt ugyan becsúszott egy kisebb bukta a CV-jébe - a görögök elleni Eb-negyeddöntős búcsú nem akármilyen perecnek számított a közvélemény szemében -, de amikor 2004 nyarán kinevezték a Tottenham edzőjévé, még mindig a kontinens egyik legkeresettebb fiatal menedzserének számított. Hiába, a londoni kaland istentelen nagy melléfogásnak bizonyult, a csapat 13 meccs után csak a 11. helyet foglalta el a tabellán, Santininek pedig rövid úton mennie kellett. Ő maga később úgy fogalmazott, hiba volt már a 2004-es Eb előtt aláírnia a White Hart Lane-re, de egyesek arról is pusmogtak, hogy a sportigazgató Frank Arnesen fúrta őt meg az öltözőben. Akárhogy is, ő az egyik elrettentő példa a műfajban.

Verdikt: 3/10

Rafa Benítez (spanyol, Liverpool, 2004-2010)

Ismeretlen senkiként lett a Valencia edzője 2001-ben, de két bajnoki cím és egy UEFA-kupa győzelem berántásával három év alatt Európa legelismertebb szakemberei közé küzdötte fel magát. Hasonló magasságokba - főleg huzamosabb időn keresztül - a Liverpoolnál már nem jutott el, de egy valószínűtlen BL-siker, és a 2006-os FA-kupa megnyerése így is a klub történetének legjobb edzőjévé tették Kenny Dalglish óta. 2009-ben kis híján a bajnoki címet is visszavitte a kikötővárosba, de végül elbukott, és többé már soha nem lett a régi, egy év elteltével fel is állt a Vörösök padjáról.

Verdikt: 8/10

José Mourinho (portugál, Chelsea, 2004-2007)

BL- és UEFA-kupa győztesként, a földrész legkeresettebb edzőjének szerepében tetszelegve érkezett meg Londonba, ahol azonnal letette a névjegyét: első két szezojában rögtön bajnok lett, de mellé két FA-Kupa és egy Ligakupa győzelmet is behúzott a Chelsea-vel. Egyedül a BL-ben nem jött össze neki a truváj, de amikor a csalódást keltő - bajnoki ezüstérmet hozó - harmadik évada után gyengén kezdte az új szezont, a tulajdonos Abramovics nem nézte el neki tovább konfliktuskereső természetét. Utólag az orosz mágnás úgy nyilatkozott, pályafutása legrosszabb döntését hozta...

Verdikt: 9,5/10

Juande Ramos (spanyol, Tottenham, 2007-2008)

A Sevillából kétszeres UEFA-kupa győztest és Európa egyik legizgalmasabb csapatát faragta, így úgy tűnt, 2007 októberében - azt követően, hogy nyáron még hiába próbálták őt szerződtetni - a Tottenham az ő személyében akadt rá a maga sikerkovácsára. Sokáig ennek alapján zajlottak az események is, Ramos az Arsenal 5-1-es, és a Chelsea 2-1-es legyőzésével Ligakupa-sikerre vezette a londoni csapatot, de amikor katasztrofálisan kezdte a következő szezont (8 meccs, 2 pont), a vezetőség nem sokat vakarta a fejét, és a talpa alá rakta az útilaput.

Verdikt: 4/10

Luiz Felipe Scolari (brazil, Chelsea, 2008-2009)

2002-ben vb-t nyert a teljesen esélytelennek tartott brazil válogatottal, majd éveken keresztül benntartotta Portugáliát a világelitben (zsinórban három nagy tornán ment el velük legalább az elődöntőig), így olybá tűnt, Scolari tökéletesen megérett arra, hogy európai klubedzőként is révbe érjen. Pedig nem, Big Phil - így becézték akkoriban Angliában - sok minden volt, csak épp komolyan vehető menedzser nem: a Chelsea-nél januárra sikerült elveszítenie az öltöző bizalmát, és kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből is, így nem volt meglepő, hogy a legendásan türelmetlen Roman Abramovics az első adandó alkalommal kiadta a munkakönyvét.

Verdikt: 2/10

Guus Hiddink (holland, Chelsea, 2009)

Beugróként vállalta a munkát a kirúgott Scolarit követően, de abszolút nem vallott szégyent. Egyrészt mentette a menthetőt, és behozta harmadiknak a Chelsea-t a bajnokságban - ezzel nem csak kivívta a BL-szereplés lehetőségét, de egyben elkerülte a rém kellemetlen selejtezőt is -, másrészt megnyerte az FA-kupát, és kis híján a BL-fináléba is bevitte a csapatot. Bár a csapat és a vezetőség is igyekezett őt marasztalni, karakánul nemet mondott, és visszament teljes állásban irányítani az orosz válogatottat.

Verdikt: 8/10

Carlo Ancelotti (olasz, Chelsea, 2009-2011)

Abszolút sztáredzőként érkezett a leeresztő Milantól, és nem is okozott csalódást, már az első szezonjában behúzta azt a bajnoki címet, amit korábban Olaszországban csak egyszer sikerült megnyernie. Ráadásul a Chelsea kreatív támadófocival sokkolta az ellenfeleket, 103 rúgott góljuk azóta is rekord a PL történetében, pluszban pedig az FA-kupát is megnyerték a liga letarolása mellé. Egy évvel később már nem voltak ennyire meggyőzőek, ráadásul a BL-kaland sem sült el jól, de egy bajnoki második hely után így sem sokan gondolták, hogy az olasznak fel kell majd állnia a kispadról. Kivéve Roman Abramovicsot...

Verdikt: 7,5/10

Roberto Mancini (olasz, Manchester City, 2009-2013)

Ancelottival ellentétben ő nem Európa, hanem a Serie A letarolásával szerzett magának hírnevet a szigeten, így amikor az újgazdag City padja 2009 decenberében megürült, tulajdonképpen egyértelmű választásnak tűnt Mark Hughes pótlására. Nem lendült bele könnyen, jó pár nehéz pillanatot és kellemetlen vereséget kellett átélnie, de 2012 májusában mégis ő lett az az edző, aki 44 évnyi várakozás után visszavitte az angol bajnoki serleget Manchester zajosabbik felébe. Ezt követően viszont már nem tudott megújulni, és amikor az európai sikerek elmaradása után sem a bajnoki cím, sem az FA-kupa megszerzése nem sikerült neki, a vezetőség kiadta az útját.

Verdikt: 7/10

Michael Laudrup (dán, Swansea City, 2012-2014)

A korábbi zseniális játékos spanyolországi tapasztalatokat követően költözött a PL-be, és szinte egyből letette a névjegyét. A Swansea érkezése előtt egy évvel a liga meglepetéscsapata lett, de az edző Brendan Rodgers távozása után kevesen gondolták, hogy van bennük még egy dobás: Laudrup közéjük tartozott, és nem elég, hogy a bajnoki tabellán a kilencedik helyig vezette a walesieket, még a Ligakupát is eltette a vitrinbe. A nemzetközi szereplés jelentette kettős terheléssel azonban nem bírt, így amikor 2014 februárjában a Hattyúk mindössze két pontra kerültek a kiesőhelyektől, a klubvezetés megvált tőle.

Verdikt: 7/10

André Villas-Boas (portugál, Chelsea, 2011-2012)

33 éves kora ellenére valószíntlenül nagy tiszteletnek örvendett a kontinensen, amit egyrészt a Portóval szerzett Európa Liga-győzelmének, másrészt a veretlenül kivívott portugál bajnoki győzelemnek köszönhetett. Ezzel együtt igencsak vaskos meglepetésnek számított, hogy 2011 nyarán a Chelsea miatta tette lapátra a rutinos és sikeres Carlo Ancelottit, és az idő sajnos a károgókat igazolta: kilenc hónappal a bejelentést követően Villas-Boas már bukott edző volt, miután sorra veszett össze a csapat olyan meghatározó játékosaival, mint Frank Lampard, vagy épp John Terry. A portugál a csúfos bukta után még egyszer próbálkozhatott, de 2012 és 2013 között a Tottenham edzőjeként sem járt jobban: egy Liverpool elleni hazai 0-5 után úgy kivágták, mint a gerelyt.

Verdikt 3/10

A cikk a Telegraph gyűjtése alapján készült.