NB I

A kistestvér ismét behódol a nagynak?

  • hatharom.com

Avagy borítékolható-e, hogy a Videoton ismételten legyőzi a Puskás Akadémia együttesét?

A Videotonnak csak a győzelem az elfogadható eredmény szombaton. - Fotó: vidi.hu

Az előző szezon végén bajnokságot nyert a Videoton gárdája, a most futó idényben viszont 10 fordulót követően kieső helyen tanyázik Pető Tamás együttese. Az előző héten például katasztrófális játékkal, kapura lövés nélkül kapott ki a Videoton az utolsó helyezett Békéscsaba otthonában. A mérkőzést követően Pető Tamás kiemelte, hogy néhány válogatott futballista még a labdát sem tudta lekezelni a Viharsarokban. Van némi igaza a mesternek, de abban ő is sáros, hogy a játékosok ilyen mélyre süllyedtek, illetve abban, hogy igazi csatár nélkül küldte csapatát pályára a lila-fehérek ellen.

Szombaton viszont már vérbeli ék(ek)kel léphetnek pályára a székesfehérváriak, na, meg visszakaphatják a csapatkapitányukat, Juhász Rolandot, aki felépült sérüléséből, és már teljes értékű munkát végez, vagyis nagy az esélye, hogy pályára lép a Puskás Akadémia ellen. A válogatott védő játékára hatalmas szüksége lenne a Vidinek, hiszen Juhász hátul stabilitást adhatna a csapatnak, az erős fejjátékáról nem is beszélve, ami rögzített szituációknál jól jöhet a kistestvér ellen.

Összességében a Puskás Akadémia sincs túl jó passzban, hiszen az NB III-as Kozármisleny ellen sikerült kiesnie a Magyar Kupából bő egy hete, ráadásul legutóbbi négy bajnokiján nem tudott győzni, és már csak két ponttal van a vonal felett az NB I-ben. Noha Robert Jarni fiai a Ferencváros ellen gólnélküli döntetlenre voltak képesek múlt szombaton, azt az eredményt igazából a fővárosiaknak köszönhetik, hiszen egy helyzetet leszámítva momentuma sem volt a Puskásnak.

Két rossz passzban lévő együttes találkozik tehát Székesfehérváron, vagyis fogalmazhatunk úgy is, hogy igazi alsóházi rangadóra készülnek a Sóstói Stadionban. Véleményünk szerint a derbi hazai győzelemmel ér véget, hiszen amikor a nagy testvér - Videoton - számára fontos volt a bajnoki ütközet, akkor rendre legyőzte a kistesót - Puskás Akadémia -, legalább két találattal. Már pedig ennyire, mint most, még soha nem volt szüksége a három pontra a piros-kékeknek.

Háromesélyes fogadás a mérkőzésre - a     szorzói
Videoton Döntetlen Puskás Akadémia
1.81 3.55 4.05
[2005829] 2015-10-03 18:00:00 Videoton - Puskás Akadémiax;