Barcelona

Messi után egy másik ikon is kidőlt

  • hatharom.com

Rájár a rúd a Barcelona csapatára, hiszen a Bayer Leverkusen elleni BL-találkozón megsérült Andrés Iniesta is. Messi után rövid időn belül egy másik bástyáját is elveszítette a katalán sztárcsapat.

Iniesta is kidőlt / fcbarcelona.es

Ha nyögvenyelősen is, de megnyerte a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzését a Barcelona együttese, amely így két fordulót követően 4 ponttal vezeti az elitliga E-csoportját. A gránátvörös-kékek örömét azonban beárnyékolja, hogy a csapatkapitány Andrés Iniesta a 60. percben combsérülést szenvedett, a spanyol As szerint pedig közel 4-6 hetes kihagyás vár rá. Mint ismert, a Las Palmas elleni hétvégéi bajnokin Lionel Messi is kidőlt a sorból, az argentin szupersztárra pedig közel kéthónapos kényszerpihenő vár. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Vermaelen, Rafinha, Adriano és Claudio Bravo is maródi, láthatjuk, hogy nem éppen a legjobb napjaikat élik a katalánok.

Messi és Iniesta kiválása különösen érzékenyen érintheti a Barcát, hiszen e két játékos alapjaiban határozza meg a csapat játékát, az utóbbi 10 évben gyakorlatilag kihagyathatatlanok voltak a gárda kezdőjéből, így viszont Luis Enrique vezetőedzőnek most azon kell törnie a fejét, hogyan oldja meg a két klasszis pótlását. Persze a Barca keretében hemzsegnek a sztárok, ám csúcsformában talán csak Luis Suárez futballozik, a brazil csillag Neymar viszont egyelőre csak keresi önmagát. A dél-amerikai támadó egy vírusos betegség miatt csak a hónap közepén tért vissza a csapatba, és a jelek szerint még időre van szüksége, hogy felvegye a ritmust. Sok szurkolónál azonban kezd elfogyni a türelem, így a Leverkusen elleni találkozó után Luis Enriquenek muszáj volt védelmébe vennie egyik legnagyobb sztárját.

"Számomra Neymar jól végezte a dolgát a Bayer ellen. A média azt sugallja, hogy Messi sérülése miatt Neymarnak most valami extrát kéne nyújtania, de ez nem ilyen egyszerű. Ha Leo velünk van, nem járja, hogy a többi játékos csak lógatja a lábát. Egy csapat vagyunk és mindig mindenkinek 100 százalékot kell nyújtania. Természetesen szeretnénk, ha minden játékosunk minden meccsen toppon lenne, de mindannyian megtesznek mindent a csapatért. Nem tudnak jobban játszani, csak azért mert Messi nincs a csapatban" - nyilatkozta a katalán tréner

A Leverkusen elleni találkozón mindössze 69 ezer néző volt kint a Nou Campban, ami a Barca szintjén gyakorlatilag cikinek számít. A lelátóról ráadásul néha füttyszó is hallatszott, különösen Neymar volt az, aki szúrta a szemét a drukkerek egy csoportjának. A brazil a spanyol As-nek szóvá is tette a történteket. "Nehéz úgy, ha a szurkolók nem állnak mögénk. Viszont nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, de sokat szenvedtünk a sikerért. A legfontosabb azonban a három pont, mindent megtettünk, amit csak lehetett. Tettem a dolgom. Meg kell tanulnunk Messi nélkül játszani és nyerni" - mondta a brazil.

A Barcelona háza táján tehát gyűlnek a gomolyfelhők, de ha nem hessegetik el őket gyorsan, komoly bajba kerülhetnek. A katalánok a hétvégén egy újabb nagyon nehéz mérkőzés elé néznek, hiszen a Sevilla otthonába látogatnak. Az EL-győztes andalúzok egyelőre csak egy győzelmet arattak a bajnokságban, de az éppen a legutóbbi fordulóban született, így bizonyosan feltüzelt hangulatban futnak majd ki a Pizjuanba. Bárhogy is alakuljon a szombati mérkőzés, az biztos, hogy aki eltalálja a végkimenetelt szépen kaszálhat. A keddi meccs után a Barcelona szorzója emelkedésnek indult, a múlt heti nyitóértékekhez képest közel öt tizeddel magasabb a vendéggyőzelem szorzója, de a sérülések és a csapat játéka miatt ezen aligha lehet csodálkozni..

Fogadás a végeredményre    
Sevilla Döntetlen Barcelona
3.45 3.50 1.97
[2030142] 2015-10-03 16:00:00 Sevilla - Barcelonax;
[2030142] 2015-10-03 16:00:00 Sevilla - Barcelonax;