Taktikai Zóna

Tényleg egy angol kiscsapat fogja megújítani a futballt?

  • gradessaint

A Brentford mindent meg akar cáfolni, amit eddig a futballról gondoltunk, és már Dániában is vannak hídfőállásaik. Elgondolkodtató riport egy érdekes kísérletről.

Az angol másodosztályú Brentford csapata február 17-én jelentette be, hogy a szezon végén megszünteti az edző Mark Warburton, segítője, David Weir és a sportigazgató Frank McPharland munkaviszonyát. Az ok: a csapat tulajdonosi köre teljesen újra szeretné definiálni a klub működési modelljét, ez pedig újfajta szemléletet, és személyi változásokat követel meg.

A döntés sokakat meglepett, lévén a klub Warburtonnel a kispadon évtizedek óta nem látott sikereket ért el. Előbb több mint két évtizedes távollét után feljutottak a Championshipbe, majd ott is kiválóan szerepeltek, nem a kiesés elkerüléséért, hanem a feljutásért vívott rájátszásba való bekerülésért küzdöttek. A szezon végén - furcsa módon a már kirúgott Warburtonnel a kispadon - a csapat oda is ért a legjobb hat közé, igaz, a playoff első körében a Middlesbrough nagyon sima, 5-1-es összesítéssel ütötte el őket a PL-be jutás lehetőségétől.

A tulajdonos Matthew Benham ennek ellenére egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Fixa ideájává vált, hogy teljesen új klubot építsen, és pontosan tudta, hogy ehhez más szemléletű emberekre van szüksége a csapat mellett. Ennek az átalakításnak az egyik alapköve a matematikai modellezés lett: Benham eltökélte, hogy a statisztikára alapozva értelmezi újra a klub működését, és olyan játékosokba helyezi a bizalmát, akiket bizonyíthatóan alulértékel a piac.

A gondolát alapját a 'Moneyball' című könyv és film képezi, amely az amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő Oakland A's általános igazgatójának, Billy Beane-nek az esetét dolgozza fel. Az Oakland kis költségvetése miatt sokáig esélytelen volt arra, hogy felvegye a versenyt a legjobb csapatokkal, Beane azonban felismerte, hogy ez megváltozhat: mindössze annyi kell hozzá, hogy a klub gyökeresen más megoldásokat alkalmazzon, mint a riválisok. Ha ugyanis a metódusokban nincs különbség, és az Oakland gyakorlatilag a nagyokat másolja - csak kevesebb pénze van minderre - akkor a különbségeket nem lehet eltüntetni.

Az Oakland ezután olyan játékosokat kezdett igazolni, akik más csapatoknak nem kellettek. Beane és segítői bonyolult statisztikai modellek segítségével rájöttek arra, kik azok, akiket a piac méltatlanul alul-, és kik azok, akiket indokolatlanul túlértékel. A mindössze 44 millió dolláros fizetési kerettel rendelkező A's a szezonban többek között a háromszor akkora büdzséből dolgozó New York Yankeest is legyőzte, és 2002-ben, valamint 2003-ban is bejutott a rájátszásba.

Benhamtől egyébként nem áll távol a matematika, lévén vagyona nagy részét sporfogadók számára készített statisztikai applikációkkal szerezte meg. De ezen kívül is megvan minden adottsága ahhoz, hogy sikeres tulajdonos legyen: egyrészt vérbeli üzletember - a vagyona másik részét hedge fund alapok haszna jelenti -, másrészt tipikus szurkoló, aki él-hal kedvenc csapatáért. Amikor a Brentford Ron Noades irányítása alatt gyakorlatilag csődbe ment, a klub, elsőként a szigetországi csapatok közül, a szurkolók tulajdonába került - akiket a háttérből Benham látott el anyagi forrásokkal. Az üzletember hivatalosan 2012-ben vette át a marsallbotot a csapatnál, azóta pedig cirka 90 millió fontot ölt a klubba, amelynek új, 20.000 férőhelyes stadionját 2018-ban adják át Londonban, a Lionel Roadon.

"Megrögzött Brentford-drukker vagyok. Minden döntés, amit meghozok, a klub hosszú távú érdekeit szolgálja, ebben biztos vagyok. Van, amikor ezt könnyű belátni, de vannak olyan esetek is, amikor elképesztően nehéz meglépni a szükséges döntéseket. Ez a pillanat is ilyen volt" - nyilatkozta Benham idén februárban, néhány nappal azután, hogy kiadta Warburton és stábja útját.

Benham a Brentford mellett a dán FC Midtjyllandnak is többségi tulajdonosa, így adta magát az ötlet, mi lenne, ha elképzeléseit először a skandináv klubnál próbálná meg átültetni a gyakorlatba. Az elhatározást tett követte, és ma a Midtjylland már több mint egy szimpla focicsapat - igazi laboratórium, ahol minden olyan megoldást tesztelnek (legyen az sportpszichológiai, menedzsment-jellegű, vagy épp a transzferpiaccal összefüggő), ami később a Brentford számára is hasznos lehet a Premier League-be kerüléshez.

A tulajdonos 2014 nyarán nem kevesebb, mint 6.2 millió fontot invesztált a dán csapatba, hogy kialakítsák a megfelelő feltételrendszert. A csapat elnöke is az ő embere lett, Rasmus Ankersen, aki egyébként nem akárki: ismert ex-játékos, A-licenszes edző, több tehetség- és teljesítmény-menedzsmenttel foglalkozó könyv szerzője.

"Jó néhány évvel ezelőtt találkoztam először Benhammel. Emlékszem, a Brentford épp harmadik volt a harmadosztályban, és már csak néhány meccs volt hátra a szezonból. Megkérdeztem tőle, mekkora esélye van a csapatnak arra, hogy kivívja a feljutást" - mesélte Ankersen.

"Ilyenkor az ember valamilyen emocionális alapú választ vár, ehhez képest Benham csípőből rávágta, hogy 42,3%, se több, se kevesebb. Azonnal tudtam, hogy ez az ember teljesen másképp gondolkodik a futballról, mint bárki, akivel eddig összehozott a sors."


Rasmus Ankersen (jobbra), a Midtjylland történetének első kupagyőzelmét ünnepli 2015 májusában

Ez a fajta másképp gondolkodás lett az alapja a Midtjylland klubfilozófiájának is. Hogy mást ne mondjunk, a csapat mindenkori edzőjének munkáját például nem az éppen aktuális bajnoki helyezés alapján ítéli meg a vezetőség, hanem speciális, ún. kulcs teljesítmény indikátorok mentén. Ezeket jó előre meghatározza a menedzsment, és az a szerepük, hogy minél magasabb korrelációt mutassanak a hosszú távú sikerességgel.

Ezek mellett a Midtjylland nagy hangsúlyt fektet a modern technika és a legújabb módszerek használatára is. Speciális rúgóedzőket alkalmaznak, akik a pontrúgások elvégzését fejlesztik, élő meccs közbeni statisztikák alapján tartják az eligazítást a mérkőzések félidejében, és minden pontrúgást mértani pontossággal, tudományos alapossággal elemeznek ki. A csapat másodedzője, Brian Priske minden hónapban egyszer a klub összes játékosát/edzőjét összehívja egy külön erre a célra kialakított helyiségbe, ahol válogatott statisztikák, és szénné elemzett videofelvételek alapján a csapat által elvégzett és levédekezett összes rögzített helyzetet szétcincálja. Az eredmény lenyűgöző: a Midtjylland a tavalyi szezonban góljai mintegy felét pontrúgás után szerezte, ennél jobb arányt egyedül az Atlético Madrid tud felmutatni Európában.

"A transzferpiac nagyon hatékonytalanul működik. Rengeteg klub nagyon sok pénzt fizet olyan játékosokért, akik nem elég jók" - szokta hangoztatni Ankersen, így nem meglepő, hogy a Midtjylland sikereinek alapja nem a szekerderéknyi elköltött pénz. Sokkal inkább az a belső fejlesztésű analitikai rendszer, ami statisztikai adatok alapján rangsorolja Európa összes klubcsapatát, függetlenül attól, hogy az épp melyik ligában szerepel. Mindemellett a Midtjylland felderítői személyiségi és pszichológiai szempontok alapján is megvizsgálják a csapat által kiszemelt játékost, hogy biztosak legyen abban, tényleg képes lesz majd beilleszkedni a keretbe.


Tim Sparv (jobbra) a Midtjylland egyik legjobb igazolása lett, itt éppen a Southampton ellen küzd a labdáért Shane Longgal

"Amikor leigazoltuk Tim Sparvot a Greuther Fürth-től, nem véletlenül döntöttünk így. A modellünk azt mutatta, a Fürth elég jó lett volna ahhoz, hogy az angol Premier League-ben szerepeljen, ezért úgy gondoltuk, ha egy játékos ott megfelelt, az nálunk is egészen biztosan megüti a mércét" - hozott egy szemléletes példát Ankersen. De ne higgyük, hogy a dánok csak a transzferpiacon okoskodnak: a csapat keretében jelenleg 13 saját nevelésű játékos található, és az egész klub óriási hangsúlyt fektet az utánpótlásnevelés fontosságára.

A Midtjylland rúgóedzője, Bartek Sylwestrzak a klub legjobb játékosaival foglalkozik, a felnőttektől egészen az ificsapatig bezárólag. A játékosok fejlődését különböző statisztikai modellekkel mérik, ezek segítenek abban is, hogy az edzők észrevegyék, milyen poszton képes a legjobb teljesítményre az adott játékos, és miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy elérje a nemzetközi szintet.

"Úgy hisszük, hogy vannak olyan módszereink, amelyek segítségével a csapat és a játékosok egyenként is jobban, hatékonyabban tudnak fejlődni, mint ha pusztán az emberi szemre hagyatkoznánk. Ráadásul a modell, amit használunk, bármelyik országban működik, csupán egy, az eddigiektől merőben eltérő szemléletmód és némi nyitottság szükségeltetik hozzá."

És tényleg működik: a Midtjylland az Európa Liga playoff-körében legyőzte a Premier League tavalyi hetedik helyezettjét, a Southamptont, és bejutott a főtáblára.


Marinus Dijkhuizen, a Brentford új edzője

Ebben a szezonban a Brentford is elkezdte adoptálni a modellt. A csapat irányítását Marinus Dijkhuizen vette át, Ankersen pedig dániai pozíciója mellé az angliai sportigazgató feladatait is megkapta. A személyi változásoknak komoly üzenete volt: a klub működésének minden szintjén olyan embereknek kell dolgozniuk, akik elkötelezettek az újfajta metódusok iránt. Másképp nem működik a rendszer.

"A legfontosabb, hogy megértsük, pontosan mire használható a statisztika, és hogyan kell értelmezni az adatokat" - magyarázza Ankersen. "Vegyük példának a védekezést. Egy védekező játékost sokkal nehezebb pusztán statisztikákkal leírni, hisz az ő feladata az, hogy megelőzze bizonyos dolgok bekövetkeztét. Hogyan lehetne mérni azt, ami nem történik meg? Vannak a játéknak olyan dimenziói, ahol a szem jobban teljesít, ugyanakkor azt is be kell látni, hogy bizonyos esetekben éppen a statisztika mutat meg olyasmit, amit a szem soha nem venne észre."